Egy szlovákiai boltból juthattak fegyverekhez a dzsihádisták – írja a Wall Street Journal európai biztonsági forrásokra hivatkozva. Az AFG nevű üzlet Simonyban működik már több mint két évtizede, hatástalanított fegyvereket és náci egyenruha-utánzatokat árulnak gyűjtőknek és filmeseknek.
Belgiumi közvetítőn keresztül jutottak hozzá
A WSJ értesülései szerint az itt árult hatástalanított fegyverekből Nyugat-Európába, azon belül Belgiumba is jutott, mégpedig egy, a hatóságok előtt ismert fegyver-elosztó helyre. A megvásárolt fegyvereket újra élessé tették és ezeket használhatták a januári párizsi merényletsorozat idején, valamint augusztusban, amikor egy vonatot támadtak meg Franciaországban.
Egy francia rendőrtiszt azt mondta: a vonat elleni támadás és a januári terrorcselekmények idején használt AK-47-esek ugyanattól a forrástól származtak. A merénylők nem közvetlenül Szlovákiából jutottak a gépfegyverekhez, hanem egy belgiumi közvetítőn keresztül.
Elég volt a csövet kicserélni
Frantisek Gajdos, a szlovákiai üzlet tulajdonosának fia azt mondta: nem sértettek törvényt. „Sok embernek adunk el fegyvereket, vannak köztük külföldiek is. De ez jogszerű” – mondta. Szlovákiában jóval kevésbé szigorúak a hatástalanított fegyverekre vonatkozó törvények, mint más európai államokban. 18 éves kortól bárki vehet ilyet külön engedély nélkül. Ezeket aztán jóval könnyebb újra élessé tenni, mint máshonnan jutni működőképes fegyverhez.
A dán jogszabályok szerint akkor minősül hatástalanítottnak egy fegyver, ha félbefűrészelték, Olaszországban akkor, ha feltöltik a csövét ólommal. Szlovákiában a közelmúltig csak a csövet kellett perforálni, de ezt viszonylag könnyen ki lehetett cserélni másikra. Júliusban ugyanakkor a szlovák kormány szigorított a törvényeken, de szakértők szerint ez még mindig nem elég. Múlt héten már az Európai Bizottság jelentette be, hogy uniós szinten készítenek elő olyan szigorítást, ami biztosítja, hogy a hatástalanított fegyvereket ne lehessen egykönnyen visszaállítani.
Összehegesztik, kifúrják
A szlovák rendőrség már a januári párizsi merényletek után nyomozást rendelt el az AFG-nél, lefoglalták a fegyverbolt könyvelési adatait, bennük az eladott fegyverek sorozatszámaival. Gajdos azt mondta, az idén már jóval több rendőrségi ügyük volt, mint tavaly. Elismerte, hogy az eladott fegyvereket vissza lehet állítani, de szerinte a rendőröknek azokat kell megtalálniuk, akik ezt elvégezték. A schengeni övezeten belül már aránylag könnyen lehet szállítani ide-oda a fegyvereket, de a szlovák üzlet webshopot is működtet, futárszolgálattal viszik a hatástalanított fegyvereket.
Roman Ficek, a Pozsonyi Vadászklub tagja, aki közreműködött a júliusi jogszabály-módosításokban, elismerte, hogy Szlovákia volt Európa leggyengébb láncszeme. Az új szabályok szerint a fegyvereket már úgy kell hatástalanítani, hogy összehegesztik és kilyukasztják az egyes alkatrészeket, de Ficek szerint az elmúlt évtizedben több mint tízezer fegyvert adtak el Szlovákiában, aminek egy része továbbra is foroghat a piacon.
A fegyverboltos Gajdos szerint a törvénymódosítás óta 20 százalékkal csökkent a forgalmuk, amiért egyértelműen Szlovákia rossz hírének keltését okolja.