Nagyvilág

Palotabojkottra kérik a pápát

Török építészek felszólították Ferenc pápát, hogy ne vegyen részt azon a ceremónián, amelyet a tiszteletére tartanak november 28-án a nemrég átadott új török elnök palotában, mivel az szerintük illegálisan épült fel egy természetvédelmi területen Ankara szélén.

A katolikus egyházfő az első külföldi államfő, akit a több mint 150 milliárd forintért felépült 1000 szobás palotában, közkeletű nevén az Ak Sarayban (Fehér palota) fogadnak.

A Hürriyet Daily News című angol nyelvű hírportál jelentése szerint a török építészkamara ankarai tagozata levélben kérte a pápát, hogy “jelenlétével ne legitimálja a nemzetközi törvények szerint illegális építkezést”.

Az építészek a levélhez csatolták mindazokat a bírósági dokumentumokat, amelyek bizonyítják, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök úgymond törvénytelenül emeltette az “új Törökország” nagyságát hirdetni hivatott fényűző palotáját.

A cikk szerint az építészkamara a közeljövőben Törökországba látogató többi külföldi államfőt is arra fogja kérni, hogy kerülje el az “illegális építményt”.

A levelet aláíró építészek közlik, hogy nemzetközi szintre emelték harcukat az Atatürk Erdészeti Farmért és minden külföldi vendéget tájékoztatni fognak az építkezés körülményeiről.

A török természetvédelmi hatóságok 2012-ben hét hektárra csökkentették az Ankara nyugati peremén elterülő nemzeti park, a főváros legzöldebb térségének területét, hogy azon felépülhessen a hivalkodó, a washingtoni Fehér Háznál, a moszkvai Kremlnél vagy a londoni Buckingham-palotánál is nagyobb új államfői hivatal és rezidencia.

A neoszeldzsuk stílusú palota az építkezést tiltó bírósági határozatok sora ellenére nőtt ki a földből. Erdogan nem is csinált titkot abból, hogy fittyet hány a bíróságokra. “Akadályozzák meg (az építkezést), ha tudják!” – mondta korábban.

A vitatott beruházással kapcsolatos ellenérzések tovább nőttek a múlt héten, amikor Mehmet Simsek pénzügyminiszter hosszas tiltakozás után elárulta, hogy a költségek a tervezettnek a duplájára, 1,37 milliárd lírára (151,6 milliárd forint) nőttek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik