Egy diszkont szupermarket betonlépcsője alatt, kartonpapírokon hevert Marcos Aurélio Nunes da Cruz vérbe fagyott holtteste. A gyilkos hajnali három körül érkezett. A fekete bukósisakos férfi körülnézett, várt néhány másodpercet, aztán elővett egy pisztolyt, a rongyokba bugyolálva alvó Cruz jobb halántékához szorította, és meghúzta a ravaszt.
Az áldozat bizonyos tekintetben szerencsés volt. Több tucatnyi, a brazíliai Goiânia utcáin éjszakázó társát sokkal brutálisabban végezték ki. Volt, akit kövekkel, vagy dorongokkal vertek halálra, másokat megkéseltek, és volt, akit élve felgyújtottak. Többen pedig egyszerűen nyom nélkül eltűntek.
Annak az ötvenhétnek az emlékét, akiket az elmúlt két évben meggyilkoltak, csak egy maroknyi emberi jogi aktivista őrzi. Néhányuknak tudják a valódi nevét is, de a legtöbbjüket csak az utcai nevükön jegyzik: Kolibri, Harkály, Fahéj, ilyenek. A legidősebb ötvenhét éves volt, a legfiatalabb a tizenhárom. „A brazíliai város, ahol kiirtják a hajléktalanokat” – címmel Matt Sandy írt róluk riportot az Aljazeera America számára.
Goiânia (fotó: Wikipédia)
Hivatalos áldozatok és eltűnések
Az 1,3 millió lakosú Goiânia hajléktalanjainak körében az országos átlaghoz képest tízszeres a gyilkossági ráta. Mármint hivatalosan. Az esetek, például a rejtélyes eltűnések jó részéről egyáltalán nincsenek adatok.
Éjfél után a város ipari területein kívül, túl a mindenütt jelenlévő rodeóbárok és fényes bevásárlóközpontok világán, a járdákon, a falak tövében szakadt emberek ülnek. A szemeikben izzik a pánik. A legtöbben inkább nappal alszanak, úgy biztonságosabb. Goiânia-ban, ahol „senki sem lát, és senki sem tud semmit” csak a legbátrabbak merik feltenni a kérdést, hogy ki állhat a gyilkosságok mögött, és főleg, hogy miért.
A válasz állítólag, legalábbis részben a múlt heti újságok címlapjain virított: a rendőrség elfogott egy sorozatgyilkost. A huszonhat éves Tiago Henrique Gomes da Rocha, kórházi biztonsági őr motorkerékpárral cirkált a külvárosban és emberekre lövöldözött. Harminckilenc gyilkosságot vallott be, köztük tizenöt fiatal nő, és nyolc hajléktalan megölését. Mindez alig két héttel a helyhatósági választások előtt történt, távol Brazília tengerparti metropoliszaitól, ahol a korrupció, és a rendőri erőszak az úr.
Zinca
Vallási vezetők, és emberi jogi aktivisták szerint az az ötvenhét védtelen és kiszolgáltatott hajléktalan közül sokat az egyenruhások gyilkoltak meg. Ez több mint feltételezés, az a szövetségi emberi jogi bizottság beszélt róla először, amelyik 2013 áprilisában vizsgálódott a városban. Szerették volna elérni, hogy a helyiek helyett, szövetségi rendőrök vizsgálják ki az ügyet, de a próbálkozásuk kudarcba fulladt. Közben folytatódtak a hajléktalangyilkosságok, a városi rendőrség pedig a drogkereskedő bandákat, meg a hajléktalanok között dúló erőszakot okolta. Egy rendőrt ugyan letartóztatattak három gyilkosságért, de őt sem ítélték el.
A gyilkosságsorozat 2012 augusztusában kezdődött, három hónappal azelőtt, hogy Cruzt álmában agyonlőtték. Szemtanú is volt, Bianca, egy huszonkét éves lány, aki már kilenc éve az utcán él látta, hogy a Praça do Trabalhador tér drogkereskedelmét irányító Zinca volt a tettes.
Illusztráció (fotó: Europress)
Bár a gengszter nem hajléktalan, sokszor szakadt és mocskos ruhákba öltözve gyűjtötte be a dealerektől a pénzt. Tíz évvel korábban állt már bíróság előtt, akkor tíz ember megölésével gyanúsították – írták az újságok – mégis visszaengedték őt az utcára, míg folyt ellene a nyomozás. Néha mit sem törődve a külvilággal Zinca a terepszínű egyenruhájában érkezik a térre. Amellett ugyanis, hogy egy drogkartellnek dolgozik, a katonai rendőrség soraiban szolgál. Mindig két fegyvert hord: a szolgálati pisztolyt a bal csípőjén, azt pedig, amelyikkel a gyilkolni szokott a jobbon.
Azon az augusztusi éjszakán a huszonkét éves, crackfüggő Mateus Stefany Rodrigues Carvalho Souza nem tudott elszámolni Zinca pénzével. Elhasznált valamennyit a drogból, amit el kellett volna adnia. Zinca közvetlen közelről hat lövést adott le rá – mondta el Bianca. Így lett Souza az első, annak az 57 hajléktalannak a listáján, akiket a nyílt utcán öltek meg. Még ugyanazon éjszakán felkerült a listára a második név is. A huszonkilenc Eduardo Alves Gouveia-t a város másik részén halálra késelték.
Aznap, amikor Cruzt kivégezték, még két gyilkosság történt ugyanazon környéken. Este a férfi beszélt az anyjával két percet. Ennyi időkeret maradt a telefonján. Pénzt kért, azt mondta nem tud a crack nélkül élni. Az anyja azt mondta túlságosan szereti a fiát ahhoz, hogy elküldje neki a pénzt. Cruz ideges és agresszív lett, a vonal megszakadt. A férfit pedig, aki húsz évvel korábban, tizenhat évesen szökött el otthonról néhány órával később fejbe lőtték. Valószínűleg Zinca tette.
Szövetségi vizsgálat
Tavaly áprilisban, amikor megtalálták a botokkal agyonvert, tizenhárom éves Natanael Moura da Silva holttestét, az áldozatok száma már huszonkilencnél járt. Ez még az erőszakkal szemben általában közönyös Brazíliában is felkeltette a figyelmet. A szövetségi emberi jogi szervezet elküldött egy csapatot a térségbe, hogy vizsgálják ki a történteket. Ők javasolták a legfelsőbb bíróságnak, az ügyben nagy valószínűséggel érintett helyi hatóságok helyett, bízzák szövetségi rendőrökre a nyomozást. Tizenhét hónap telt el azóta, de még nem született döntés. Történt viszont huszonhat gyilkosság.
A hajléktalan áldozatok közül sokan, nem is voltak hajléktalanok. Csak az utcán találták meg őket, iratok nélkül, a rendőrök pedig nem fáradoztak azzal, hogy azonosítsák őket. Az áldozat ismeretlen: az ügy lezárva.
Az Al Jazeera America tucatnyi hajléktalannal beszélt a városban. Mindegyiküknek volt története a rendőri erőszakról. Az utcákon a katonai rendőrség speciális egysége, a fekete ruhás ROTAM a legrettegettebb.
Testek az áradó folyóból
Az ötvenegy éves Reginaldot néhány napja egy templom lépcsőjén, egy bottal verték félholtra. Hátulról támadtak rá, így nem tudja ki lehetett a tettes, de azért vannak sejtései. Egyszer végignézte, hogy a rendőrök addig rugdossák egy földön fekvő társa gyomrát, amíg bele nem hal a verésbe. A férfi legtöbb barátja már halott, de azt mondja: senki sem érti, hogy mi állhat a rengeteg gyilkosság hátterében, de nem is igazán merik firtatni sem.
Az 55 éves Ananiasnak jobb helye van, mint sokaknak. A híd alatt, ahol él, kimoshatja a ruháit, ihat, és a fogát is meg tudja mosni a vízben, miközben valamiféle otthont biztosíthat magának, barátainak és hat macskájának. De amikor megárad a folyó, testek bukkannak fel benne. A közelben van ugyanis a ROTAM egyik kedvenc helye, ahol az áldozatokat agyonverik.
Az elmúlt évek alatt három vagy négy barátját veszítette el a rendőrségi ütlegelések miatt. „Hol vannak? Senki nem lát vagy tud semmit. Nem mondhatsz semmit. Ha mégis, te leszel a következő.”
Illusztráció (fotó: Europress)
Terrorizált segítők
Senki nem ismeri jobban a hajléktalanokat itt, mint az 56 éves Maria Madalena. Egy katolikus szociális program, a Pastoral dos Povos da Rua keretében már 33 éve segít az utcán élőknek.
Amikor két fiú úgy gondolta, hogy a rendőrség ki akarja végezni őket, hozzá fordultak. „Nem tudjuk, lát-e még minket élve” – mondták. Aznap este mindketten meghaltak. És mikor majdnem hatvan hajléktalan töltötte az éjszakát a csatornában, patkányokkal körülvéve, hogy elrejtőzzenek a rendőrök elől, ő volt velük.
Mostanában azonban egyre különösebb dolgok történnek vele. Először a telefonhívások. „Te még élsz?” – kérdezte egy férfihang. „Hol vagy most?” – aztán megszakadt a vonal. Aztán néhány hónappal ezelőtt, kora reggel egy fekete autót látott a háza előtt. Ez egyébként ugyanaznap volt, amikor a szövetségi bírók Goiâniában jártak, hogy kivizsgálják a hajléktalanok halálát. Ahogy kilépett az utcára, az autó felgyorsított, hogy elüsse, de sikerült elmenekülnie.
Most nagyon rémült. Nem hajlandó a saját otthonában találkozni, és amikor a hajléktalanok hívják, más telefonról hívja őket vissza. Szerinte azért került a célkeresztbe, mert ő kezdeményezte, hogy a hajléktalanok meggyilkolásának ügyét vegye át a szövetségi rendőrség.
De nem ő az egyetlen, akit fenyegetnek. A 73 éves Geraldo Marcos Labarrére atya, aki sok éve megszellőztette a gyerekek elleni rendőri erőszakot, még 2011-ben kapott egy különös hívást. A magasságát kérdezték. „Csak azért, hogy tudjuk, mekkora legyen a koporsó” – mondta a hívó.
Illusztráció (fotó: Europress)
Elhallgattatott tanúk
Mások, a koronatanúkat is ideértve, egyszerűen eltűntek. Bianca, a lány, aki látta az első gyilkosságot, Zinca, valódi nevén Rogério Moreira da Silva ellen vallott. Ebben azt is elmondta, hogy őt és barátját az első gyilkosság után kirángatták otthonukból, és a GT3-hoz, a rendőrség elit paramilitáris szervezetéhez vitték. Megbilincselték és egy póznához kötözték őket, ahol még akkor is egymást ölelték, amikor az egyik rendőr Rodrigot, a lány barátját fejbe lőtte. Ezután Biancát egy fekete autó csomagtartójába gyömöszölték, majd ugyanaz a rendőr erőszakolta meg, aki megölte a barátját. „Ha bárkinek is köpsz, megöljük a családod” – mondták neki.
Bianca és mások vallomása azt eredményezte, hogy három gyilkosság vádjával került Zinca a bíróság elé. A tárgyalás azonban háromszor hiúsult meg. Egyszer nem találták meg a koronatanút, egyszer aznap lett volna, mikor Brazília játszott a foci vb-n, és egyszer hiányzott egy szakértői vélemény. Zinca, aki jelenleg a börtönben várja a tárgyalását, mindent tagad.
Bianca közben bekerült a tanúvédelmi programba, azonban onnan is eltűnt. „Esélyes, hogy már nem él” – mondja Madalena. Goiás törvényen kívüli hely, ahol semmit nem jelentenek az emberi jogok. Jézus nem született volna itt meg, de biztosan meghalt volna itt.”
Egy emailben elküldött nyilatkozatban a katonai rendőrség szóvivője tagadta, hogy a szervezettől bárkinek köze lett volna a gyilkosságokhoz. „Nincs hivatalos bizonyíték arra, hogy a goiási katonai rendőrök halálosztagok tagjai lennének. A rendőrség nem tolerálja az illegális cselekedeteket és szigorúan megtorolja a szakmai etika bárminemű áthágását” – írja. A polgári rendőrség a halálok nagy részét a drogkartellek közti háborúnak tudja be.
Tökéletes bűnbak
Aztán múlt héten a rendőrség bejelentette, hogy letartóztatták Rochát, a kórházi biztonsági őrt, aki bevallotta 39 áldozat meggyilkolását, ezek közül nyolc hajléktalan. Az ügyvéde azonban, Thiago Vidal, azt mondta a riportereknek, hogy ügyfelét kényszerítették arra, hogy ilyen vallomást tegyen. Két nap múlva az ügyvéd azt nyilatkozta, hogy belátja: tévedett. Ügyfele tényleg igazat mondott.
Október 23-án aztán Rocha visszavonta a vallomását tíz esetben. Még így is elismerte 15 nő meggyilkolását, de nem válaszolt a kérdésre, hogy ezek közül hány volt hajléktalan.
Illusztráció (fotó: Europress)
Gyilkosok szabadlábon
Még 2009-ben a Goiás államban történt gyilkosságok annyira aggasztották a vezetőket, hogy sikerült elérniük egy szövetségi vizsgálatot. Bepoloskázták a rendőrséget, és például olyan felvételek készültek, ahol az egyik rendőr bevallja a főnökének, hogy „a gyönyör és az élvezet kedvéért öl.”
Egy másik eset Carlos Cézar Macário hadnagyé, aki a katonai rendőrség parancsnokhelyettese volt akkor. Vele kapcsolatban a nyomozók azt derítették ki, hogy egy halálosztag vezetője volt, s ennek fényében 2011-ben letartóztatták a 19 rendőr egyikeként. Közel négy év telt el azonban, és a tárgyalásra még mindig nem került sor; szabadlábon védekezhet. Azóta visszavonult a rendőrségtől, és éppen politikai tervei vannak: Goiás állam kormányában szeretne szerepet vállalni, a kormányzó támogatásával. Választási plakátja szlogenje: A banditák ellen, a család védelmében.
Eközben Goiânia utcáin a hajléktalanok gyülekeznek és gyertyákat gyújtanak az áldozatokért. A 38 éves Paulo is ott van. Ő még emlékszik. Tizenhárom évvel ezelőtt őt is meglőtték a rendőrök. Túlélte, de három barátja meghalt. „Mindig is voltak errefelé gyilkosságok és halálosztagok. Most azonban Goiâniában egyszerűen ellehetetlenültek a hajléktalanok” – mondja. „Nagyon félünk.”
