Nagyvilág

842 millióan éheznek a Földön

éhezés (éhezés, )
éhezés (éhezés, )

Bár az utóbbi húsz évben a szegénység csökkenésével párhuzamosan jelentősen mérséklődött az éhezők száma is, a világon még mindig minden nyolcadik ember alultáplált, különösen Afrikában és Dél-Ázsiában - jelentette be kedden az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

Az elmúlt két évtizedben világszinten 24 százalékról 14 százalékra csökkent az éhezők aránya – olvasható a FAO római központjában bemutatott, SOFI 2013 című élelmezésbiztonsági jelentésben.

A 2011-2013 közötti időszakban 3 százalékkal kevesebben éheztek, mint az előzőleg vizsgált, 2010-2012 közötti periódusban, azonban a pozitív fejlemények ellenére ez még mindig 842 millió embert jelent.

Fotó: Northfoto/Louis Wood

A jelentés szerint az ENSZ Közgyűlése által 2000-ben jóváhagyott úgynevezett milleniumi fejlesztési célokat Ázsiában már teljesítették is, és az elkövetkezendő két évben ezek a célkitűzések elméletileg még globális szinten is teljesíthetőek. A Milleniumi Nyilatkozat 2015-ig az éhezők arányának felére csökkentését helyezi kilátásba.

Országok bajban

Az egyes országok szintjén azonban nem ennyire jó a helyzet, mert bár globálisan felére csökkenhet az éhezők száma, ez nem jelenti azt, hogy minden egyes államban jó irányba mennének a dolgok. Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP), a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap (IFAD) és a FAO közös jelentésében olvasható, hogy számos ország esetében továbbra is valószínűtlen, hogy sikerül elérni a célokat.

“Azokban az országokban, amelyekben az elmúlt két évtizedben háború dúlt, nagy eséllyel visszaesés következett be az éhezés elleni küzdelemben” – írták a tanulmányban, hozzátéve, hogy “a tengerparttal nem rendelkező államok számára állandó kihívást jelent a világpiac elérése”, valamint, hogy “a rossz infrastruktúra és a gyenge intézményrendszer szintén hátrányos helyzetbe hozhat egy országot”.

Fotó: Northfoto/Louis Wood

Az éhezők legnagyobb része – 827 millió ember – a fejlődő országokban él, amelyekben az alultápláltság átlagosan a lakosság 14,3 százalékát érinti.Afrikában a lakosság 21 százaléka éhezik, a kontinens Szaharától délre eső részében a legrosszabb a helyzet a világon: ott minden harmadik – összesen 223 millió – ember éhezik.

A legtöbb éhező – az érintettek 35 százaléka – a korábbi évekhez hasonlóan még mindig Dél-Ázsiában él, ahol 295 millió embernek nem jut minden nap megfelelő mennyiségű és minőségű étel. Ezzel egy időben az ázsiai kontinens nagyobb részében sokat javult a helyzet az éhezők számát és arányát tekintve, Délkelet-Ázsiában például az elmúlt húsz évben 31 százalékról 10,7 százalékra csökkent az éhezők aránya.

Ki számít éhezőnek?

A három szervezet egységes definíciót alkotott az alultápláltság meghatározására: azokat az embereket tekintik éhezőnek, akik nem jutnak hozzá az aktív, egészséges életvitelhez szükséges elegendő élelmiszerhez.

A világ lakosságának 12 százaléka nem jut elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű ivóvízhez, szemben az 1990-ben becsült 24 százalékkal. Míg Észak-Afrikában, Latin-Amerikában és Ázsia legtöbb országában a lakosság 90 százalékának megfelelő mennyiségű és minőségű víz jut, addig Afrika Szaharától délre eső területein ez az arány mindössze 61 százalék.

A FAO a szegények (akinek jövedelme nem haladja meg a napi 1,25 dollárt) számának csökkenésével magyarázza a javuló tendenciát: míg 1990-ben a fejlődő országok lakosságának 47 százaléka élt a szegénységi küszöb alatt, addig 2008-ban ez az arány 24 “mindössze” százalék volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik