Nagyvilág

Népirtással vádolják, de megy az ENSZ-be

Omar el-Besir (Omar el-Besir)
Omar el-Besir (Omar el-Besir)

A népirtás miatt körözött szudáni elnök közölte, hogy részt akar venni az ENSZ e heti közgyűlésén, és már foglalt is szobát egy New York-i szállodában.

Omar el-Besir vasárnapi kartúmi sajtótájékoztatóján beszélt erről, de nem árulta el, hogy kapott-e beutazási vízumot az Egyesült Államoktól. Azt mondta, hogy Marokkó érintésével repülne az Egyesült Államokba, és foglaltak már neki jegyet a gépre, illetve szállodai szobát is New Yorkban. Hozzátette, hogy jogában áll részt venni az ENSZ-közgyűlésen.

Besir nem tart attól, hogy amerikai földön letartóztatják. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok nem írta alá a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) létrehozásáról szóló Római Statútumot.

“Senki se hallgathat ki vagy vehet őrizetbe engem az Egyesült Államokban” – mondta a szudáni elnök.

Az ICC három évvel ezelőtt adott ki nemzetközi körözést Omar el-Besir ellen a nyugat-szudáni Dárfúrban végrehajtott népirtás miatt. Az ICC statútumának tagországai kötelesek letartóztatni Besirt, mihelyt a területükre lép, de az elfogatóparancs kiadása óta a körözött államfő többször járt külföldön, jobbára afrikai és arab országokban.

Mivel az Egyesült Államok nem tagja a hágai székhelyű ICC-nek, így nem kötelezhető a bíróság által körözött személyek kiadatására sem, jóllehet korábban ezt már többször megtette. Egy névtelenül nyilatkozó washingtoni illetékes arra figyelmeztetett vasárnap, hogy Besirnek nem lesz része “meleg fogadtatásban” az Egyesült Államokban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik