Nagyvilág

Imádják Ferencet az olasz lapok

pápa (pápa)
pápa (pápa)

Sikernek, innovatív egyházi üzenetnek, az új pápa igazi bemutatkozásának tartják az olasz sajtókommentárok a Rio de Janeiróból Rómába hétfőn délelőtt visszatérő Ferenc pápa első apostoli útját.

Nagy sikernek nevezte az egyházfő brazíliai látogatását Federico Lombardi szentszéki szóvivő a Rio de Janeiróban tartott utolsó sajtótájékoztatóján. “Saját latin-amerikai környezetében láttuk Ferenc pápát, számunkra is ez volt igazi megismerésének pillanata” – hangoztatta a szóvivő a Vatikáni Rádióban. Lombardi úgy fogalmazott, hogy Ferenc pápa a “mély tartalmak nagy kommunikátora”. Hozzátette, hogy a pápa “eredeti üzenetet adott az ifjúsági találkozónak, mely számára nemcsak a fiatalokról, hanem a fiataloknak otthont adó társadalomról és egyházról is szólt”. A szóvivő szerint Ferenc pápa útja megújulásra ösztönözte az egyházat.


Fotó: AFP/Luca Zennaro

Ferenc pápa rámutatott arra, hogy az élet és az egyház szoros kapcsolatban áll egymással – írta a L’Avvenire. Az olasz püspöki kar napilapja szerint a riói találkozó a részvételt, lelkesedést és tartalmat tekintve is rendkívüli volt. Ferenc pápa dinamikus és missziós munkát végző egyházat szorgalmazott, mely “megmelegíti” a szíveket. A pápa megmutatta, hogyan kell nézőpontot váltani: amikor a riói szegénynegyedbe látogatott el, felhívta a figyelmet arra, hogy mások szemével olyasmit láthatunk, amit egyedül nem veszünk észre – vélte a L’Avvenire.

Papacabana

Az ifjúsági találkozó Ferenc pápával túllépett eddigi határain és első alkalommal megszűnt nyári ifjúsági esemény lenni. Az egyházfő innovatív szemlélettel teljesen megújította a katolikus fiatalok találkozóját – hangsúlyozta a HuffingtonPost.it. A hírportál szerint a II. Vatikáni Zsinat óta nem mozdult meg egyszerre annyi püspök, mint a Papacabanának átkeresztelt Copacabana tengerpartján, ahol papok és apácák flashmob villámakciót tartottak.

“Az új egyházi játszmát kezdeményező Ferenc pápa megnyerte első világbajnokságát hárommillió szurkoló előtt” – fogalmazott a hírportál. Hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa lépései XVI. Benedek szavait idézik, aki február 28-i lemondásakor a bíborosoknak mondott utolsó beszédében kijelentette, hogy az egyház csakis átalakulva él tovább, növekszik és ébred fel a lelkekben.


Fotó: MTI/EPA/Antonio Lacerda

A nép nem puszta díszlet

A mindenkori pápa legelső útja mindig felfedezés. Így volt ez II. János Pállal 1979-ben Mexikóban is – írta Andrea Riccardi történész, a Szent Egyed közösség elnöke a Corriere della Serában. Riccardi szerint egyáltalán nem volt biztos az argentin pápa brazíliai sikere. Ferenc pápa azonban bebizonyította, hogy népszerűsége nem csak Olaszországra korlátozódik.

“Ferenc pápa számára azonban a nép nem puszta díszlet és nem csak a keresztényeket, a hívőket jelenti. Népi teológiája nem egyenlő a populizmussal: üzenete az, hogy az egyháznak vissza kell szereznie helyét a globális világban, mely minden szinten elveszítette központját. Az emberi közösség képviselte központot Ferenc pápa az egyre inkább a peremre sodródók között találja meg. Itt keres központot a központ nélkül maradt világ(ok)ban azt hangoztatva, hogy lélek nélkül embertelenné válunk. A társadalom nagyságát a rászorulók iránti bánásmóddal lehet lemérni.  Ezzel Ferenc pápa a globális világ első pápája lett” – írta Riccardi.

Pápai szigorítás

Ferenc eddigi legszimpatikusabb rendelete egyébként a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények szigorúbb büntetését helyezi kilátásba a Vatikán területén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik