Nagyvilág

Moszkvai merénylet: ingusföldi lehetett a robbantó

A moszkvai Domogyedovo repülőtéren elkövetett januári terrorakció tettese feltehetőleg Magomed Jevlojev ingusföldi születésű, 20 éves fiatalember volt.

A szülőfalujában élő rokonaitól már DNS-mintát vettek, és most várják az azonosítás eredményét.

Mindezt az észak-kaukázusi fegyveres testületekhez közel álló források közölték pénteken az Interfax hírügynökséggel.

Az Interfax Ali-Jurt faluban, ahol Jevlojev született, megtudta, hogy a fiatalember nemrég elindult munkát keresni. Idrisz Ganisev, a falu elöljárója elmondta: a család nem jelentette be, hogy Jevlojev eltűnt volna, és a családtagok változatlanul Ali-Jurtban laknak, legalábbis Ganisev 2-3 napja látta őket. Az elöljáró nem tudott arról, hogy a falu szülöttének köze lenne a merénylethez, csak annyit tudott mondani, hogy jártak ott nyomozók.

A január 24-i merénylet a terroristával együtt 37 ember életét oltotta ki, és a hét végén még mindig több mint 100 sérült volt kórházban.

Miután korábban kiderült, hogy a pokolgépeket Pjatyigorszkból menetrendszerű buszon, két szauna-fűtőtestbe rejtve szállították Moszkvába, a Moszkovszkij Komszomolec című lap munkatársai végigmentek az útvonalon egy dobozba csomagolt porszívóval, a doboz pokolgép szállítására is alkalmas lett volna. Mint a lap pénteki számában a riporterek A terrorizmus elleni harc porhintés című cikkben megírták, az úton 13 ellenőrző pontnál állt meg a busz, de sehol nem állt tovább 2-3 percnél, útleveleiket egyszer nézte meg rendőr, és a csomagokat, személyes holmikat egyszer sem ellenőrizték.

AJÁNLOTT LINKEK:

Oroszország: veszélyeztetik-e az Olimpiát a terroristák? (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik