Nagyvilág

Néma felállással kezdődött a Világgazdasági Fórum

A szerdai moszkvai terrorista akció áldozataira egyperces néma felállással emlékeztek a 41. Világgazdasági Fórum résztvevői, majd megkezdődött tanácskozás a svájci Davosban.

Ezután a fórum fő előadója, Dmitrij Medvegyev orosz államfő beszéde hangzott el.

Az orosz elnök részvétele a svájci fórumon kérdéses volt, mert a két nappal ezelőtti, 35 emberéletet követelő moszkvai repülőtéri robbantásos merénylet után először lemondták Dmitrij Medvegyev útját.

Az államfő egyebek között azt javasolta, hogy a Brazília, Oroszország, India és Kína alkotta, angol rövidítéssel BRIC-nek nevezett csoport országainak a valutáit vegyék be az SDR-be, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elszámolási egységébe. Dmitrij Medvegyev szerint fontos, hogy a BRIC, amelyhez az idén csatlakozik Dél-Afrika, komoly tekintélyre tegyen szert.

Az orosz államfő rámutatott arra is, hogy az államosítás a legrosszabb válasz a gazdasági gondokra. Hangsúlyozta, hogy a következő három évben Oroszországban igen sok állami cég tulajdonrészét magánosítják több tízmilliárd dollár értékben.

Dmitrij Medvegyev egyben ígéretet tett arra, hogy Oroszországban nem vetnek ki pótlólagos adót a pénzügyi szektorra. Oroszország célja ugyanis az, hogy maximálisan bővítsék a pénzügyi intézetek tevékenységét – hangsúlyozta.

Az orosz elnök reményét fejezte ki, hogy Oroszország még az idén csatlakozhat a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO). “Minden partner megígérte, hogy a csatlakozási folyamat még az idén lezárul” – tette hozzá az orosz elnök.

Dmitrij Medvegyev határozottan elutasított minden olyan próbálkozást, ami az internet szabadságát korlátozza. “Az emberek közötti összkapcsolat a gazdasági növekedés motorjává válik. Ezeknek a kapcsolatoknak a korlátozása vagy megszakítása stagnáláshoz vezetne a világban. Oroszország ezért semmilyen formában sem támogatna olyan javaslatokat, amelyek korlátoznák az internet szabadságát” – jelentette ki az orosz elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik