Külföld

Berlusconi – bukik a nép fia?

admin
admin

2006. 03. 24. 07:00

Hogy szó szerint vette a családbarát politizálást, s nem kímélte befolyásától a médiát, azt az olaszok egy része még elnézi neki. Leginkább a gazdaságpolitikai semmittevésbe bukhat bele az április 9-ei választáson Silvio Berlusconi olasz kormányfő.

“Magasabb vagyok”

Romano Prodi, a baloldali koalíció vezetőjének enyhe előnyét – Silvio Berlusconi, a jobbközép olasz pártszövetség miniszterelnökével szemben – hozta a két olasz kormányfőjelölt kedd esti televíziós vitája. Az IPR közvélemény-kutató intézetnek a La Repubblica című római lap internetes honlapján szerdán közölt felmérése szerint a megkérdezettek közül 50 százalék szerint Prodi, 44 százalék szerint pedig a jelenlegi miniszterelnök, Silvio Berlusconi jött ki jobban a televíziós összecsapásból. Berlusconi, bár kifogásolta, hogy a televízió túlságosan szabályok közé szorította a vitát, és – mivel a vitázók asztal mögött ültek – “nem tudta bebizonyítani a stúdióban, hogy magasabb, mint Prodi”, úgy vélekedett, hogy “ő a nyertes”. Szerinte Prodi “elszakadt koalíciójától, nincsen semmi súlya és az unió szélsőbaloldali erőinek túsza lesz”. A miniszterelnök mindenesetre azt ígérte, hogy majd egy sajtókonferencián elmagyarázza az olaszoknak mindazt, amit nem mondhatott el a vitában.

Bár politikai elemzők, újságírók szeretik Berlusconi hatalomba kerülését jelentős médiabefolyásának tulajdonítani, egy most megjelent könyv szerzője kissé árnyaltabban úgy fogalmaz, hogy a Berlusconi-jelenség tulajdonképpen mélyen az olasz kultúrában és mentalitásban gyökerezik. A jelenleg regnáló olasz miniszterelnök elektronikus médiára gyakorolt politikai és üzleti befolyása mellett olyan viselkedési minták is elősegítették Berlusconi hatalomba kerülését és annak megtartását, amelyek valóban közel állnak az olaszokhoz – vagy legalábbis az olaszok egy részéhez.

Az április 9-i olasz választásokon azonban Berlusconinak igazi olasz mivolta mellett mást is bizonyítania kellene: elsősorban azt, hogy öt évvel ezelőtti ígéretei ellenére miért állt le gyakorlatilag teljesen az olasz gazdasági növekedés. A közszereplések és a kampányidőszak vége felé közeledve ugyanis sokáig leghűségesebbnek hitt szövetségesei, az olasz nagyvállalatok vezetői is azt kérik immár számon, hogy miért nem indult be Berlusconi idején az amúgy is akadozó gazdaság szekere. Egy március eleji közvélemény-kutatás szerint Berlusconi baloldali kihívója, Romano Prodi 4,5 százalékkal vezet a regnáló kormányfővel szemben.

„Amorális familiarizmus”

Korrupció, bírósági ügyek, személyre szabott törvények, pimasz megjegyzések európai kollégáira és természetesen a médiabirodalmat birtokló tulajdonosi valamint a kormányfői funkció teljes összeférhetetlensége – Berlusconi kapcsán leginkább ezek a hírek kerülnek be vezető lapok újságcikkeibe, pedig a Berlusconi-jelenség mögött más is meghúzódik.

Bár kormányfővé választását követően nem mondott le tulajdonosi jogairól Berlusconi a három általa birtokolt magántelevízióban (mindössze családtagjaira ruházta azokat, egy törvény segítségével pedig személyre szabva kiiktatta az összeférhetetlenséget), így közvetlenül továbbra is három, kormányfői pozíciója révén pedig közvetve további három állami csatorna „nyögi” kívánságait, azért Berlusconi viselkedésében és az olasz média reagálásában nincsen semmi szokatlan – legalábbis Olaszországban.

Paul Ginsborg, a Firenzei Egyetem angol történészprofesszora szerint bizonyos viselkedési minták Olaszországban sokkal inkább megszokottak, mint Európa más tájain. A nagycsaládban élő olaszok legtöbbje kevés kivetnivalót talál azon, ha valaki családjának tagjaiért, rokonaiért, hozzátartozóiért felelve előnyben részesíti az élet minden területén azokat. Antropológusok kisebb olasz falvakban végzett terepmunkáját követően arra a megállapításra jut Ginsborg, hogy az „amorális familiarizmus”, a családtagok támogatása mindent képes lehet felülírni akár annak árán is, hogy azzal a közösség csak veszít,.

„A gyerekek nem engedték”

Az olaszok mentalitásának családcentrikussága különféle statisztikai adatokban is megjelenik: a válások aránya itt a legalacsonyabb (16 százalék), a szüleikkel és nagyszüleikkel együtt élő fiatal párok aránya pedig a legmagasabb Európában. A vállalkozások 83 százaléka családi vállalkozás, amelyben több generáció működik együtt, így aztán az sem véletlen, hogy arányait tekintve Olaszországban van a legkevesebb szupermarket és bevásárlóközpont.

Hatalomra kerülését követően Berlusconi a New York Times riporterének arra a kérdésére, hogy eredeti szándékai ellenére vagyonát miért nem bízta ún. blind trust-ra, azaz olyan független vagyonkezelőre, akire nem lehet befolyással a tulajdonos, röviden annyit válaszolt csak: „Én meg akartam tenni, ám gyerekeim nem hagyták végül. Imádják a vállalatokat, és én nem akartam elkeseríteni őket.”

Ez az első hallásra abszurd válasz, Ginsborg szerint csak a kívülállóknak abszurd: Berlusconi választóinak zöme ugyanis éppen a kis és középvállalkozó rétegből érkezik, akik nagyon is megértik, hogy a családi vállalkozás minden szempontból elsőbbséget élvez. Ez az eufemisztikusan szólva „család- és barátcentrikus” viselkedése Berlusconinak egész ténykedését végigkísérte: médiabirodalmának vezető alkalmazottai közül közel ötvenből csinált parlamenti képviselőt, másoknak a képviselői hellyel a bírósági eljárások előli mentességet biztosított, törvényeket szabott át, bírósági eljárások idejét korlátozta saját és üzleti társai kedvéért.

Berlusconi az olasz média hagyományainak örököse?

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy médiabirodalma gyakorlatilag csak arról vesz tudomást, ami Berlusconi számára kedvező, akkor akár valóban valami demokráciaellenes fenevad rémképe is felvillanhat előttünk, csakhogy egy most megjelent könyv tanúsága szerint az olasz média Berlusconi-jelensége is az olasz kultúrában és társadalmi hagyományokban gyökerezik. Paolo Mancini szerint ugyanis az európai államok többségével ellentétben Olaszországban soha nem alakult ki a politikai és a gazdasági élettől viszonylag függetlenített újságírás műfaja.

A gazdasági összefonódások mellett a tényfeltáró újságírás kifejlődését az is akadályozta, hogy Olaszországban a legutóbbi időkig nagy hagyománya volt a pártújságoknak: igazából az újságok java része pártpropagandától visszhangzott, az a fajta újságírás pedig nem kedvez a rázós ügyek pontos feltárásának. Ráadásul Mancini szerint a tényfeltáró újságírást a tulajdon szentsége felülírja még jelenleg is Olaszországban, a legtöbb médiavállalkozás egyben a vállalkozók pártján is áll – még akkor is, ha azok zavaros ügyekbe keveredtek. Az olasz sajtótörténeti hagyományokban éppen ezek miatt nem jelent nagy törést Berlusconi a maga sajátosan médiaorientált stílusával, valamint a médiabirodalom és a politika családi összefonódásával.

Stagnáló gazdaság

A miniszterelnöki posztot is egy családi és baráti vállalkozás újabb állomásának tekintve azonban súlyos mulasztásokat is elkövetett az olasz miniszterelnök: a kis és középvállalkozók mellett mindig is legnagyobb támaszaként maga mögött tudott nagyvállalatok vezetőinek bizalmát is elveszítette. Néhány napja a nagyvállalatok vezetőit tömörítő Confindustria tanácskozásán a sok panasz hallatán nem véletlenül fakadt ki Berlusconi: éppen azoktól kapja a legélesebb kritikát, akiknek a leglelkesebben támogatniuk kellene őt. Az olasz miniszterelnök egy másik félmondatában pedig egyenesen őrültnek nevezte azokat, akik a baloldalra szavaznak a vállalatvezetők közül, sőt még azt is megkockáztatta, hogy burkoltan megfenyegesse a vállalatvezetőket. A Financial Times beszámolója szerint Berlusconi utalást tett bizonyos szekrényben lapuló csontvázakra, amelyek az olasz kormányfő szerint minden vállalatvezető szekrényében ott bújnak, és amelyek bármelyik pillanatban kidőlhetnek onnan.

Hogy a fenyegetéssel kevert dorgálásra miként reagálnak majd a vállalatvezetők azt egyelőre nem tudni, az azonban bizonyos, hogy a bizalmuk nem véletlenül roppant meg Berlusconi irányába. Az olasz gazdaság növekedése a tavalyi évben gyakorlatilag a nullával volt egyenlő (egészen pontosan 0,2 százalék volt), semmiféle komoly reformot nem hajtott végre az elmúlt öt évben a Berlusconi-kormány, ráadásul a mostani ígérethalmazból sem hámozható ki semmi arra nézvést, hogy miként is kívánnák felpörgetni az ugyancsak lelassult és lassan versenyképtelenné váló olasz gazdaságot. Berlusconi a minimálnyugdíj megemelését, a forgalmi adó csökkentését, ingyen tankönyveket ígér, de a másik oldal jelöltje, Romano Prodi sem marad el az ígérgetésben.

Lorenzo Codogno, a Bank of America elemzője szerint mindkét nagy választási blokk az állami intervenció fokozása mellett van, miközben a Financial Times-nak adott nyilatkozatból az is kiderül, hogy az elemző szerint éppen a gazdasági fejlődést elősegítő deregulációkra és liberalizációra, kevesebb államra lenne szükség a mostani nehéz helyzetben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.