A „Francianémetország” névre keresztelt szoros együttműködés hivatalosan nem létezik, informálisan viszont számos jele van Párizs és Berlin
közeledésének. A franciásan “Francallemagne” néven emlegetett kooperáció erőteljesen érintheti Magyarországot is, elsősorban az Európai Unió bővítése és az EU döntéshozatali mechanizmusának átalakítása nyomán. A hétvégén erről a döntéshozatali metódusról tanácskoznak majd az unió vezetői brüsszeli csúcstalálkozójukon. A hatalmi játszmákban ugyanis megjelent a kettős többség elve, és elsősorban a németek meg a franciák szorgalmazzák.
Eseti szövetségek Európában
Iraki beavatkozás melletti koalíció: USA-Nagy-Britannia-Spanyolország-Olaszország-Lengyelország
EU-döntések 60 százalékos lakossági küszöbbel: Franciaország-Németország-Olaszország-Benelux-államok
EU-döntések tanácsbeli szavazati aránnyal: Spanyolország-Lengyelország
Ez a Spiegel Online német internetes újság szerint azt jelenti, hogy az úgynevezett Tanácsban az egyes államok meghatározott kvóta szerint szavaznak (például Németországnak, Franciaországnak, Nagy-Britanniának és Olaszországnak 29-29 szavazata van), de a döntések érvénybe lépéséhez az is kell, hogy a támogató államok képviseljék az EU összlakosságának legalább 60 százalékát.
Mindez azoknak az államoknak a már kiharcoltnak hitt jogait sérti, mint amilyen Spanyolország és Lengyelország. Ezek az országok a 2000. évi nizzai szerződésben már kivívták, hogy 27-27 szavazatuk legyen az Európai Tanácsban. Így Madrid és Varsó lakosságához és gazdasági erejéhez képest nagyobb befolyást szerzett a döntéshozatalban. Ezt kívánja most ellensúlyozni a német-francia javaslat a hatvanszázalékos „küszöb” bevezetésével. A Berlin-Párizs tengelyt – ahogy a Magyar Rádió tudósítója nevezte – a Varsó-Madrid páros hevesen bírálja, és sokak szerint veszélybe kerülhet a vita miatt az európai alkotmány elfogadása is.
Egypólusú Európa?
Legalábbis a lengyel külügyminiszter, Wlodzimierz Cimoszewicz máris az „egypólusú Európától” óv, s kijelentése nyomán a német megfigyelők attól tartanak, hogy a kisebb államok és a frissen belépők megtagadják az európai alkotmány tervezetének jóváhagyását. Joschka Fischer német külügyminiszter válaszában keményen fogalmazott: ha nem sikerül a német-francia javaslatot keresztülvinni, akkor kétsebességű Európára kell felkészülni, ahol a kontinens kisebb csoportokra fog oszlani, különböző központokkal.
A kisebb államok nem mindegyike állt egyébként a lengyelek mellé: a Benelux-államok, azaz Luxemburg, Belgium és Hollandia ugyanis inkább a német-francia álláspontot támogatják. Olaszország is csatlakozott a Spiegel szerint „tengelyhez” – Rómának ez amúgy is régi szokása, tehetnénk hozzá, hiszen a tengely elnevezés eredetileg a fasiszta államok második világháborús szövetségét, Berlin és Róma együttműködését jelentette, a múlt század harmincas éveinek végén, negyvenes éveinek elején.
A mostani “antantot”, vagyis a francia-német közeledést a britek nézik leginkább rossz szemmel. Ők ugyanis az Egyesült Államokkal vannak szoros viszonyban. A London-Washington együttműködés leginkább az iraki háború idején nyilvánult meg, s ehhez egyébként Európán belül Spanyolország és Olaszország is csatlakozott.
Persze a manapság kialakuló Párizs-Berlin tengely egészen más alapokon szerveződik, és a német sajtó inkább az első világháborús „entente cordiale”-hoz, vagyis az antanthoz hasonlítja. Ez a szerződés az első világháború előtti megállapodás volt, amelyet a két régi rivális, Anglia és Franciaország kötött egymással. (Egyébként Németország ellen.)
Az iraki háborút keményen elutasító németek és franciák egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Felvetődött már a közös, német-francia állampolgárság ügye is – írja a Spiegel -, de néhány más példát is felsorolhatnánk a két állam szoros együttműködésére. A BBC korábban például azt emelte ki, hogy Schröder német kancellár egy nemrégiben lezajlott EU-csúcstalálkozón Chirac francia köztársasági elnököt kérte meg Németország érdekeinek képviseletére, miután Schrödernek és Joschka Fischer német külügyminiszternek egy kulcsfontosságú berlini parlamenti szavazásra kellett hazautazniuk a tanácskozás utolsó napjáról.
Szimbolikus és tényleges együttműködés
Ugyancsak szimbolikus jelentőségű volt, amikor idén január 22-én a német és a francia parlament összes tagja Versailles-ban találkozott, s máris felvetődött, hogy ezt a dátumot „német-francia napként” kellene ünnepelni a jövőben. A német-francia együttműködés nemcsak jelképes erejű: a legkeményebb kereskedelmi tárgyalásokon a két európai hatalom együtt lépett fel, nem kis részben ennek köszönhető, hogy Bush amerikai elnök az acélvámok ügyében engedett a követeléseknek. Hasonló volt a helyzet Kínában is, amikor Schröder kancellár a franciákkal egyeztetett álláspontot képviselte a kereskedelmi ügyekről, többek között a fegyverembargóról szóló tárgyalásokon.
Az angolok gunyorosan Frankenreich-nak nevezik a szövetséget. Ezzel Franciaország német nevére, a „Frankreich”-ra utalnak, de talán azt is kifejezik, hogy mindkét országban a germán törzs, a frankok leszármazottjai is élnek (például Bajorország egy részét is Frankföldnek nevezik). Az angolok azonban aligha a bajor földrajzi fogalmakat keresgélik, annál inkább célozhatnak bizonyos birodalmi álmokra, melyek sem a franciáktól, sem a németektől nem idegenek.
