A 2019-es európai parlamenti választás tanulsága is az, hogy az ország nagyjából két, egyforma részre szakadt, az egyik kormánypárti, a másik ellenzéki. Ez utóbbiban ugyan időről időre zajlanak változások, de ez annyit jelent, hogy a választók egyik ellenzéki párt helyett a másikat támogatják, a Fidesz-ellenes szavazók száma nem változik – ez az egyik megállapítása annak a kedden megjelent tanulmánynak, amelyet a Policy Solutions (PS) és a Friedrich Ebert Stiftung (FES) készített arról, hogy mi történt 2019-ben, és mi várható 2020-ban.
Erdogan, Putyin, Néppárt
A fenti állítás azonban nem jelenti azt, hogy nem történtek említésre méltó dolgok, akár az egész Európai Uniót, akár Magyarországot tekintve, főleg, ha összevetjük a valóságot a PS és az FES 2019-es jóslatával. Az egyik, hogy az EP-választáson a szélsőjobboldal szereplése alulmúlta a várakozásokat, Orbán Viktor bánatára, ráadásul a Fidesz német és osztrák néppárti szövetségesei eltávolodtak tőle. 2019 végére nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar kormánypártnak gyengültek az alkupozíciói, bár az is igaz, hogy az Európai Tanácsban még alá tudja aknázni a munkát. Mint például, amikor Magyarország megvétózta azt a közös állásfoglalást, amelyben az EU elítélte Törökországot azért, mert megszállta a kurdok által ellenőrzött szíriai területeket.
A Fidesznek rosszkor jött, hogy csökkent a befolyása, ugyanis a 2021-2027-es uniós költségvetés megvitatásakor szövetségesekre lesz szüksége ahhoz, hogy elérje, ne csökkenjenek a Magyarországnak juttatott uniós támogatások. Az uniós vezetők részéről van egy olyan törekvés, amely a jogállamisághoz kötné a pénzek kifizetését, és ami természetesen felháborította a fideszes politikusokat. Ennek megakadályozásához Orbánéknak vagy barátokra lesz szükségük, vagy többször ki kell játszaniuk a vétókártyát.
Az EP-választás mellett más fontos külpolitikai események is zajlottak 2019-ben: így Orbán találkozója Washingtonban Donald Trump amerikai elnökkel, Vlagyimir Putyin orosz elnök, majd néhány nappal később Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása Budapesten. Ez utóbbi azért említésre méltó, mert Erdogan kurdok elleni akciója kisebbségek elleni támadás volt, miközben a Fidesz külpolitikájának, papíron, az egyik legfontosabb eleme a nemzeti kisebbségek védelme.
A miniszterelnök még nincs elszigetelve az EU-n belül, de ha folytatódik a mostani tendencia, és a magyar vétók száma tovább nő, akkor ez változhat. Ráadásul ha az Európai Néppárt úgy dönt, hogy megszabadul a Fidesztől (amire 2020 januárjában elég egyértelmű jelek mutatkoznak), és ezzel Orbánék elvesztik a védőernyőt a fejük fölül, az nemcsak a Fidesznek, de Magyarországnak is fájhat.
A Policy Solutions és a FES jóslata szerint a magyar miniszterelnök sorra fogja hozni az ellentmondásos döntéseit, mind a bel-, mind a külpolitikában, egészen addig, amíg ennek nem lesz következménye. Ezt követően Orbán majd kiszámolja, hogy hogyan éri meg neki tovább folytatni, és csak reménykedhetünk abban, hogy a hazánkat a Nyugathoz kapcsoló makrogazdasági érdekek erősebbnek bizonyulnak majd, mint az autoriter diktátorok csábereje.
Az Európa jövőjéről szóló vita a tanulmány szerint nemcsak a politikusok számára lesz fontos, de a szavazókat is polarizálni fogja. A csatlakozás óta eltelt bő 15 évben az Európai Unió változatlanul népszerű maradt a magyarok körében, de az uniós pénzek esetleges csökkenése ezen változtathat, attól függően, hogy az EU-t fogják hibáztatni miatta vagy az Orbán-kormányt.
Nem ülhetnek a babérjaikon
Ezért is lesz érdekes, hogy mihez kezd magával az ellenzék azok után, hogy 2019-ben alaposan átrendeződött a terep. Tavaly azt várták, hogy az MSZP a Jobbik hanyatlása után a második legnagyobb támogatottságú párt szerepére fog törni. Nos, lehet, hogy volt ilyen törekvés, de hogy nem sikerült nekik, az biztos. Az EP-választáson a DK érte el messze a legjobb eredményt (16,05 százalék), míg a Momentum, amely a 2018-as parlamenti választáson még az ötszázalékos küszöböt se tudta megugrani, 10 százalékos eredményével a második legerősebb ellenzéki párt lett. Az MSZP és a Jobbik messze lemaradt tőlük, az LMP-t pedig a belső harcok és a többi párttal való összefogás elutasítása miatt úgy megbüntették a szavazók, hogy egyetlen képviselőt sem küldhetett az EP-be.
A két párt sikerében közös pont az okos és hatékony szervezetépítés. A DK-nál közrejátszott a masszív Orbán-ellenes retorika, a listavezető Dobrev Klára jól sikerült kampánya, valamint az, hogy az olyan választásokon, ahol alacsony a részvétel, a stabil szavazóbázissal rendelkező pártok (mint a Fidesz vagy DK) jobban szerepelnek. A Momentumot azok választhatták, akik csalódtak az LMP-ben, az MSZP-t és a DK-t nem találták elég vonzónak, viszont fontosnak tartották a korrupció elleni harcot és az átláthatóságot. Így sikerült elérni azt, hogy a Momentum már nem csak a városi értelmiség körében talál támogatókat.
A Jobbik eközben négy kihívással küszködik:
- találnia kell egy olyan vezetőt, aki legalább olyan karizmatikus, mint Vona Gábor volt
- beazonosítható ideológiát kell találnia, anélkül, hogy visszatérne a szélsőjobboldali gyökereihez
- meg kell oldani a pártfinanszírozási problémáit, amelynek kialakulásában oroszlánszerepe volt a Fidesznek
- szüksége van sajtóra.
A párt azonban mindent még nem veszített el, az ellenzékből ugyanis ők rendelkeznek a legnagyobb vidéki támogatói bázissal – mutat rá a tanulmány. Ha az ellenzék meg akarja hódítani a vidéket, ahhoz szüksége lesz a Jobbikra is, ennek első lépései pedig már az őszi önkormányzati választáson látszottak, a Jobbik ugyanis sok városban nem indított jelölteket, máshol pedig az ő emberük mögött sorakozott fel a többi ellenzéki párt.
Paradox módon még a vergődő MSZP-nek is sikerült a vártnál több polgármesteri és képviselői helyet behúznia, a soraiban ugyanis sok tapasztalt közszolga van, az ellenzéknek pedig szüksége volt rájuk. Miközben a Fidesz magához képest rosszabbul szerepelt az önkormányzati választáson és ennek hamarosan következményei is lehetnek, a legnagyobb nyertes a Párbeszéd lett, amely Karácsony Gergely révén megszerezte a főpolgármesteri címet, illetve a kerületek túlnyomó többségét.
A legnagyobb kérdés, hogy hogyan lehet ezt az eredményt átvinni 2020-ra. Fontos tanulsága az ellenzéki áttörésnek, hogy az akkor történt, amikor látványosan növekszik a gazdaság, emelkednek a bérek és rekord alacsony a munkanélküliség. Az is biztató lehet, hogy a régóta hangoztatott összefogás és koordináció alapvetően simán és fegyelmezetten zajlott le. Ebből úgy tűnik, hogy az ellenzéki politikusok megértették, hogy ez az út vezet előre, ráadásul az is kiderült, hogy azokat, akik nem akarnak összefogást, megbüntetik a szavazók. Ez megkönnyítheti az ellenzéki összefogást 2022-re is, de
Orbánék nyilvánvalóan nem fognak ölbe tett kézzel ülni a következő két évben, és valószínűleg kevésbé agresszív, de nem kevésbé hatékony módszereket választanak, például meggyengítik az önkormányzatokat, növelik a nyomást a bíróságokon, megnehezítik a sajtó, illetve az ellenzéki parlamenti frakciók munkáját. A jelek szerint arra játszik a kormány, hogy éppen annyira kösse meg az ellenzéki városok vezetőinek kezét, hogy a település működőképes maradjon, de a polgármesterek ne tudják beváltani választási ígéreteiket, erre jó példa az, hogy az iparűzési adóból származó bevételt a helyi közlekedésre kell fordítani. A 2020-as év ezen felül alkalmas lehet drasztikus változások bevezetésére is, mert még elég messze van ahhoz a következő választástól, hogy addigra elfelejtsék a választók.
Az ellenzéki településeknek azért van esélyük arra, hogy a kormányzati nyomást valamelyest ellensúlyozzák, erre jó módszer lehet egy, a Fideszénél zöldebb és a szociális problémákra fókuszáló program kidolgozása, nagy hangsúlyt fektetve az átláthatóságra, a részvételre és a bevonásra.
Pénz van, de lesznek-e színházak?
Néhány időközi választástól eltekintve 2020-ban nem lesz nagyobb politikai megmérettetés. A gazdaság egyelőre jól áll, a GDP növekedése tavaly uniós szinten is magas volt, még akkor is, ha a visegrádi országok között az utolsó helyre csúsztunk vissza. Azzal az Orbán-kormány is tisztában van, hogy előbb-utóbb szükség lesz a magyar gazdaság szerkezeti átalakítására és az összeszerelő üzem helyett a magasabb hozzáadott értékű, digitális iparágakra kell koncentrálni, még akkor is, ha 2020 tavaszán elkezdődik a debreceni BMW-gyár építése.
A Policy Solutions tanulmánya szerint az átalakulás jele lehet az, hogy van már Innovációs és Technológiai Minisztérium és megépült Zalaegerszegen a Zalazone tesztpálya, amelyet intelligens, a jövő járműveinek tesztelésére szánt szupermodern létesítményként hirdet a kormány, bár megtérülése erősen kétséges. Ezen felül az ilyen jellegű tevékenységekhez tudományos háttérre és szakemberekre is szükség van, az MTA kutatóhálózatának bedarálása pedig nem vetít előre sok jót.
Az is látszik, hogy a kultúrharc is egy magasabb fokozatba kapcsolt: egy december végi törvénymódosítás szerint a jövőben az emberi erőforrások minisztere dönt majd azon színházak igazgatóinak kinevezéséről, amelyek az önkormányzatok és az állam közös tulajdonában vannak. Mivel kevés önkormányzat tud önmaga fenntartani egy színházat, a törvény igen nagy hatalmat ad a miniszter kezébe, a fenntartók pedig kénytelenek lesznek alkudozni.
Azok után, hogy 2018-ban fenekestül felfordult a kormánypárti médiabirodalom, 2019-ben nem sok minden történt, azt lehet, mondani, hogy kialakul egy törékeny egyensúly a fideszes és nem-fideszes sajtótermékek között. Két dolog azonban megfigyelhető: nincs olyan megyei napilap, amely ne lenne kormánybarát, ahogy az Orbán-kormánnyal szemben kritikus álláspontot képviselő országos rádió sincs. Ez azt is jelenti, hogy a vidéki Magyarország, illetve az idősebb korosztály jelentős részéhez nem jutnak el független vagy ellenzéki álláspontot képviselő sajtótermékek, ezért csak arról tudnak, amit a Fidesz-sajtó megír, holott éppen ezek a tömegek azok, amelyek akár az ellenzék javára is el tudnák dönteni az eredményt.
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
