Magyar Bálint – Madlovics Bálint: Bűn és büntetlenség
A történelemből ismert hűbéri rendszerek, királyságok egyik alapvető jellemzője volt az uralkodás nyílt, legális volta. Nem mintha az uralkodók nem zsákmányoltak volna, ne építettek volna ki egy központú, piramisszerű vazallusi rendet a saját földesuraikkal és nemességükkel, vagy ne lett volna a társadalom nagy többsége megfosztva a szabadságától és a társadalmi mobilitás esélyeitől. De egy király nem tettette magát miniszterelnöknek. Nem volt Alaptörvénye, amely kimondta volna, hogy „senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom […] kizárólagos birtoklására”. A földesurait illetően nem állította, hogy „nem foglalkozik üzleti ügyekkel,” és nem tartatta a vagyonát a lovászfiú nevén sem, ugyanis nem volt rászorulva strómanokra. Ő volt a király, és mint ilyen, legitim módon felhalmozhatott, és legálisan rendelkezett – ő is és a földesurai is, a formális rendnek megfelelően – státusok, tulajdonok és életek fölött.
Hiába csábítóak a történelmi párhuzamok, a legalitás dimenziója nélkül nem érthetjük meg az Orbán-rendszer működését – sem a hazai, sem pedig az utóbbi hetekben előtérbe került nemzetközi terepen.
Először az uralmi elit egy politikai-gazdasági klán. Nem a „Fidesz” vagy „a kormány”, hanem egy fogadott politikai család: olyan, jogi alakot nem öltő, de a formális intézményrendszert irányító s az államhatalom eszközeinek önkényes használatával igazgatott hálózat, amelyben egyszerre vannak jelen családtagok és strómanok, oligarchák és poligarchák. Ezek az emberek formálisan a legkülönbözőbb szerepeket viselhetik, a minisztertől a nagyvállalkozón át a jogilag szinte nem is létező, de egyes „lepapírozó” minisztereknél is befolyásosabb Habony Árpádokig. Informálisan viszont mind egy patriarchális családi rendbe tagozódnak, a családfő (chief patron) dominanciája mellett és neki hűséget fogadva.
Két perdöntő tévéközvetítés
Egy 2003-ban készült beszélgetés Horváth Ádámmal, az első szabad tévéközvetítések rendezőjével
1989. június 16. a televíziós közvetítések rendjében is áttörést jelentett. Addig elképzelhetetlen volt, hogy a Magyar Televízió olyan demonstrációkról is részletesen, valósághű módon beszámoljon, amelyeket nem a hatalomból szerveztek, illetve amelyek nem az uralkodó párt politikáját képviselték. Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének kérdése azonban túlnőtt azon, hogy pusztán ellenzéki akciónak minősüljön, és konszenzust teremtett abban, hogy ez az egész nemzet ügye. Majd miután megkezdődött a többpárti parlament és a köztársasági államforma előkészítése, a köztársaság kikiáltásának közvetítése már magától értődő volt. Mindezzel együtt ezek különleges feladatot jelentettek a tévéseknek. Horváth Ádámmal Lévai Júlia beszélgetett erről, az 56-os Intézetnek 2003-ban készített életútinterjú során.
Nagy Boldizsár: A magyar menekültügy harminc éve – Sírbeszéd
A magyar menekültügy elvérzett. Harminc éves volt, megölték. Ez a cikk rövid életének áttekintése, abból az alkalomból, hogy a Magyar Népköztársaság 1989-ben, a Ceauşescu rémuralma elöl menekülők érkezésének harmadik évében csatlakozott a menekültek státuszáról szóló 1951. évi Genfi egyezményhez és abból is, hogy június 20-án tartották a menekültek világnapját, amelyről az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága nem tudott nyilvánosan megemlékezni, mert a felkeresett intézmények mind féltek az esemény befogadásától. Mi történt 1989 óta? Mi a halál oka? Ezekre a kérdésekre válaszolok röviden.
Az nemzeti önismeret és az emlékezetpolitika nem teheti meg, hogy nem merít vigaszt egykori kiállásunkból az Erdélyből érkezettek, majd a délszláv háború üldözöttei mellett, s még kevésbé engedheti meg magának, hogy szemet huny afelett, amiről tudhat, s ami elfogadhatatlan, elviselhetetlen. Nem tehetünk úgy, mint a weimariak Buchenwald alatt. A kormány tisztviselői embereket szándékosan éheztetnek, beleértve egy cukorbeteg hatvan fölötti házaspárt, semmilyen bűncselekményt el nem követett menedékkérőket határidő nélkül megfosztanak a szabadságuktól, a menekülteket segítőket megbélyegzik és fenyegetik. Cinkos aki néma, cinkos, aki elfogadja, hogy az embertelenség intézményesült. Miképp jutott ide Magyarország?
Gadó Gábor: Kiváltságosok a járdán
Az Alaptörvény tehát miközben „közvetlenül” nem tiltotta meg a hajléktalanoknak, hogy közterületen éljenek, a lakhatási jogot, csakúgy, mint a szociális biztonsághoz szükséges más részjogosítványokat a mindenkori gazdasági-pénzügyi lehetőségek függvényében ismerte el amolyan ki nem kényszeríthető államcélként. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a lakhatási jog a második Orbán-kormány megalakulása előtt sem állt sokkal nagyobb becsben. Az Ab a 2000 novemberében kihirdetett ítéletével elutasította Gönczöl Katalin és Kaltenbach Jenő közös indítványát, amely annak a kimondására irányult, hogy a hajlékhoz (lakhatáshoz) való jogról az államnak törvényben kell rendelkeznie. Az Ab nem értett egyet az ombudsmanokkal, mivel úgymond „(…) az Alkotmány 70/E.§-a alapján nem következik ilyen konkrét jog szabályozására vonatkozó jogalkotói kötelezettség”. (Lásd a 42/2000. (XI.8.) AB határozatot.)
A német Szövetségi Alkotmánybíróság 2010-ben az ún. „Hartz IV törvény” ügyében kinyilvánította a méltóságteljes létminimumhoz való alapjogot. A Karlsruhéban ülésező testület „(…) az ember fizikai létezését és a szociális, politikai és kulturális életben való részvétel egy minimális fokát – az emberi méltósághoz való jog és a szociális jóléti állam elvének együttes értelmezéséből vezette le…”. Az ítélet nyomán Németországban a méltóságteljes élethez nélkülözhetetlen feltételekről – ideértve a lakhatást, a ruházkodást, az egészségügyi ellátást vagy a társas (társadalmi) kapcsolatok fenntartásának a lehetőségét – az államnak törvényben kell gondoskodnia. Az Orbán-kormány 2012-ben a szabálysértési kódex 186.§-ában persze nem a jogvédelem kiterjesztésére, hanem egy, a többségi társadalom tagjait zavaró jelenség fölszámolására vállalkozott. Az Ab a hajléktalan lét szabálysértéssé nyilvánítását csak átmenetileg akadályozhatta meg. Az ítélet mégis fontos, indokolásából kiderül, hogy az emberi jogok tiszteletét miért nem lehet összeegyeztetni az orbáni autokráciával.
Váncsa István: Évente csupán kétmilliárd
2021-től évente csaknem kétmilliárdot a Magyarságkutató Intézetnek, Kásler professzor ezt kéri, és persze meg is kell kapnia. Kásler professzor kutatóintézete igazi tudományt művel, szittya tudományt, ennél fogva minden támogatást megérdemel.
Nem akarjuk a szentlélek kiáradását a krumpli árával összevetni, legyen szabad mégis megemlítenünk, hogy a kisvárdai termálvizes lówellnessközpont 2,2 milliárdba kerül. Persze az csak egyszeri költség, Kásler professzor intézete pedig havonta fog csaknem ennyit vagy többet felemészteni, ám ez utóbbi a magyar lélek és a magyar tudat ápolásának első számú műhelye lehet. Ápolja e a kisvárdai termálvizes lówellnessközpont a magyar tudatot, kérdezhetnék, a válasz nem lehet kétséges, igenis ápolja. Viszont indirekt módon. A ló magyar állat, az arab telivér is magyar állat, nem pedig sanda migráns, ahogy azt sokan hiszik, ergo a kisvárdai termálvizes lówellnessközpont létrehozásával kormányunk önnön magyarságát nyilvánítja ki. A mi pénzünkből ugyan, viszont jutányos áron.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
