Közélet
Fotó: Bielik István/24.hu

Volt olyan tanítványom, akinek a zsebpénze több volt a fizetésemnél

Érdekes ellentmondásra figyelhet fel, aki követi az oktatással kapcsolatos híreket. Miközben a magyar iskolarendszer állítólag súlyos tanárhiánnyal küzd, a korábban sem túl jövedelmező pedagóguspálya anyagi megbecsültsége pedig a kormány bérszámítási módszere nyomán odáig jutott, hogy immár a garantált bérminimumot sem éri el a tanárok kezdő fizetése, a felvételi statisztikákban azt láthatjuk, hogy a pedagógusképzés még mindig meglehetősen népszerű a felsőoktatásba jelentkező fiatalok körében.

2017-ben még ez volt a második legnépszerűbb képzési terület a gazdaságtudományok mögött, és noha azóta a műszaki képzés elé került a listán, a pedagógusképzés továbbra is megelőzi az informatikát, az orvos- és egészségtudományt és a bölcsészettudományokat. Ráadásul ténylegesen nem is pályáznak kevesebben a tanárszakokra: idén a felvételizők 12,6 százaléka jelentkezett első helyen pedagógusképzésre, ami ugyan közel egy százalékkal alacsonyabb a tavalyi arányszámnál, de mivel összességében emelkedett a felvételizők száma, így gyakorlatilag ugyanannyian, 14 ezren adnák a fejüket valamilyen tanári képzésre, mint az elmúlt két évben.

Persze a felvételt még el is kell nyerni, az egyetemet, főiskolát is el kell végezni. Bódis József oktatási államtitkár közlése szerint ezzel együtt

évente több mint ötezer pedagógushallgató szerez diplomát.

Márpedig ez alapján – ha nem lennének pályaelhagyók – akár egyetlen végzős évfolyammal pótolni lehetne azt a rendszerből hiányzó 4325 tanárt, akikről tavaly nyáron írt az Index egy, a Klebelsberg Központból kiszivárgott jelentésre hivatkozva, nem beszélve arról az 1300 betöltetlen helyről, amit a Klebersberg ebből hivatalosan elismert, vagy arról a 2300-ról, amit álláshirdetések révén próbálnak feltölteni.

Ez persze már csak a természetes fluktuáció és a különböző szakok eltérő népszerűsége miatt sem ilyen egyszerű, hiszen például természettudományos tárgyakra alig-alig jelentkeznek az utóbbi években, és szerepet játszhat még a tanárok területi eloszlása is, habár egy több mint ötezer szülő részvételével készített felmérés szerint a tanárhiány éppúgy sújtja a nagyvárosokat, mint a kistelepüléseket.

Woman talking to a 8 year old boy. 
 

BURGER/PHANIE
Szülők a tanárhiányról: bölcsész tanít matematikát, tesitanár magyart
A Szülői Hang több mint ötezer szülő részvételével készített felméréséből kiderül, mekkora károkat okoz a tanárhiány jelenleg a magyar oktatásban.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének állítása szerint az oktatási központ jelentősen kozmetikázza a tanárok számára vonatkozó adatokat, valójában nagyon is aggasztó a helyzet. A tankerületek sajátosan tartják nyilván a betöltetlen tanári álláshelyeket, ha ugyanis egyes tantárgyak tanóráit más tanárok túlóráztatásával meg lehet tartani, ott nem látják szükségesnek egy újabb álláshely megnyitását. A PDSZ viszont úgy számol, hogy a jelenleg dolgozó 160-170 ezer pedagógus munkáját 30-35 százalékkal többnek kellene ellátnia.

Akárhogy is van, szembeszökő, hogy míg a felsőoktatási intézmények évről évre csak úgy árasztják magukból a képzett pedagógusokat, addig az iskoláknak sok esetben lasszóval kell fogniuk a tanárokat. A magyarázat persze nem túl bonyolult: rengeteg tanár hagyja el, sőt már el se kezdi pályát. Ez történt velem is több mint tizenöt évvel ezelőtt, végzettségem szerint magyartanár vagyok, de a diplomához szükséges gyakorlótanításom kívül soha egyetlen percet sem tanítottam.

De vajon miért jelentkezik valaki tanár szakra, ha esze ágába sincs tanárnak menni. Van-e az anyagiakon kívül más oka is annak, hogy az állam pénzén képzett tanárok nem tanítanak? És ha valaki a nem túl biztató perspektívák dacára is tanár lesz, miért hagyja el később mégis a pályát?

Reprezentatív kutatásra ugyan nem volt lehetőségünk , ám mivel a 24.hu szerkesztőségében többünknek is pedagógusvégzettsége van, felkerestük egykori évfolyamtársainkat, hogy megtudjuk, az ő történetük milyen válaszokat ad a fenti kérdésekre.

Kérdéseinket tizennyolcan válaszolták meg, az így kapott, tulajdonképpen véletlenszerű merítésben harmincas, negyvenes és ötvenes éveiket taposó extanárszakosok is akadnak.

Image: 73437514, AlsÛ tagozatos di·kok tanulnak az ELTE GyakorlÛ ¡ltal·nos Iskol·j·ban., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Fotó: Kummer János / 24.hu

Amikor kimondták az összeget, görcsbe rándult a gyomrom

Közülük csupán öten tanítottak valaha a magyar közoktatásban (a szakmai gyakorlaton kívül), és mindössze ketten vannak, akik a mai napig is tanítanak. Vagyis több mint kétharmaduk soha semmit nem kezdett a tanári diplomájával, legalábbis intézményes keretek között, hárman ugyanis adtak, illetve egyikük a mai napig ad magánórákat, de nekik sem ez (volt) a fő bevételi forrásuk.

„Harmadévesek lehettünk, amikor egy index leadásakor sorban álltam, és mögöttem végzősök arról beszélgettek, hogy milyen ajánlatokat kaptak egyes iskolákban és hogy hogy sikerült a tanítási gyakorlat. Egy történelmi pillanat volt, amikor kimondták azt az összeget, amitől görcsbe rándult a gyomrom. Talán 80 ezer forintot említettek, és akkor jöttem rá, hogy kizárt, hogy én ennyi pénzből megéljek. Nem beszélve a felsorolt sztorikról, hogy a gyerekek beszólogatnak, és nem tanítással, hanem neveléssel telik el az óra. Olyan volt, mint a Mátrixban, amikor adatok, szimbólumok csorognak le a képernyőn. Osztottam, szoroztam, döntöttem, újraterveztem.

Ettől a naptól tudtam, hogy keresnem kell egy életrevaló szakmát. Ebből lett a matektanulás, majd felvételi és egy külker diploma. Ez volt életem egyik legjobb döntése

– meséli Anna, hogy veszítette el őt a magyar iskolarendszer, mielőtt még tanárként belekerült volna.

Annán kívül öten vannak a válaszadók között, akik az egyetemi, főiskolai évek alatt egyáltalán nyitottak voltak a tanári pályára, de aztán diploma után ők is más utat választottak. Közülük ketten már tanulmányaik alatt sem tartották valószínűnek, hogy pedagógus lesz belőlük, Kata viszont nagyon is elhivatottan készült a tanításra.

„Mióta az eszemet tudom ezt terveztem, aztán az egyetem alatt mégis a lehető legtávolabb sodródtam a tanári pályától, legalábbis a közoktatás gondolatától. A szüleim mindketten pedagógusként dolgoztak, gyakorlatilag kémiaszertárban, tanári szobában és villamos-gépszerelő tanulófiúk között töltöttem a gyerekkoromat. Aztán az egyetemen rájöttem pár dologra, egyrészt hogy egy nyelvszakos és egy kommunikáció szakos diploma kombinációjából talán más, izgalmasabb dolgok is kisülhetnek, mint egy hagyományos tanári életpálya. Másrészt azt is világosan láttam, hogy bár nagyon szerettem volna tanítani, az intézményesült, kerettanterv által beszorított és kötelezően előírt tankönyvek révén agyonszabályozott világ nem lesz az én szakmai otthonom, és akkor a korai burnoutról és a megalázó bérekről nem is beszéltem. Harmadrészt sokkal kíváncsibb természettel bírok, mintsem elkötelezzem magam egyetlen egy hivatás irányába” – indokolta meg alaposan Kata, mi térítette el eredeti szándékától.

Linda nem volt ennyire eltökélt, de egyetemistaként azért még valós lehetőségként tekintett a tanításra.

„Aztán mégsem lettem tanár. Már akkor éreztem, hogy ez a pálya több egyszerű foglalkozásnál, hivatás, és én nem voltam teljesen biztos benne, hogy ezt tudom vállalni. Nem motivált a hazai közoktatás és a tanárok helyzetének ismerete sem. A gyakorlótanítások során megtapasztalhattam, mennyi munkával jár egy kezdő tanár számára az órákra való, napi szintű felkészülés, és tudtam, hogy ehhez képest mennyire nem megbecsült ez a szakma.

Már egyetemistaként is változatos munkakörre, fejlődési lehetőségre, karrierútra vágytam, és úgy éreztem, tanárként erre nem lenne lehetőségem

– magyarázta Linda.

Az albérlet ára magasabb volt, mint a fizetés

Klára ugyancsak az alacsony fizetés és a rengeteg befektetett energia között feszülő ellentétre hívta fel a figyelmet.

„Szívesen lettem volna tanár, több oka van annak, hogy nem lettem. Az egyik a pénz. Egy tanári álláslehetőségem volt a főiskola után, mivel egyszakosként végeztem, ezért csak óraadó lehettem volna egy Budapest környéki iskolában. A fizetés bruttóban is kevesebb volt, mint az akkori albérleti díjunk. A másik az, hogy a tanítási gyakorlat alatt – ami szerintem lehetett volna sokkal korábban is, nem tartottam jónak, hogy negyedik évben taníthattunk először iskolában – tapasztaltam meg, hogy milyen érzés jó órát tartani, rossz órát tartani, és a felkészülés mennyi energiát kíván. Ahhoz, hogy egy óra jó legyen, hosszú órákon keresztül készítettem az óravázlatot, rengeteg energiát tettem bele és nagyon élveztem.

Most is azt gondolom, hogy tanítani az egyik legjobb dolog a világon, de ahhoz, hogy jól csinálja valaki, annyi energia szükséges, amennyi messze nincs megfizetve, és nem is tudtam elképzelni, hogy én hosszú éveken keresztül képes leszek ezt minden nap megtenni. Kevesebb munkával kevés pénzért rossz tanár meg nem akartam lenni.

Ketten ugyanakkor fordított utat jártak be: az egyaránt rajztanárként végző Boglárka és József nem tervezte, hogy tanár lesz, aztán mégis azok lettek, ahogy József fogalmaz, egyik tanára „berántotta a buliba”. Más kérdés, hogy jó pár évvel ezelőtt mindketten elhagyták a pályát, amit Boglárka a „túl sok készülés, túl sok utazás, túl kevés pénz” terhekkel indokolt, József pedig nem viselte jól, hogy az igazgatónő a hosszú haja miatt cseszteti, közben pedig belekóstolt a számára sokkal édesebb újságírásba, és „onnantól nem volt visszaút”.

Fotó: Kummer János / 24.hu

Visszatérő rémálmom, hogy világirodalmat tanítok

De mi motiválja azokat egy tanárszak elvégzésére, akik már a legelején tudják, hogy nem akarnak tanárok lenni?

Van, aki csupán azért keveredett bele, mert a választott szakján nem vették fel az egyetemre, a tanárképző főiskolához viszont már elég magas volt a pontszáma. Mások azért döntöttek így, mert a választott természettudományos vagy bölcsészszakuk mellett csak csekély megterhelést jelentett a tanári végzettség megszerzése is. „Viszonylag kevés plusz kellett hozzá, pedagógia és pszichológia tanegységek. Ezek egyébként is érdekesek voltak, és ha úgy vesszük, még egy szakma került vele a kezembe” – mondta Dániel. „Ugyanannyi tanegység volt, mint a kötelező közismereti, akkor már értelmesebbnek látszott ezt csinálni” – így László.

Péter viszont csak azért lett tanár, mert szerette volna minél tovább elnyújtani a gondtalan éveket. „Amíg a főiskolán másfél év alatt kötelező módom elvégeztem több olyan pedagógia kurzust, amit utóbb a bölcsészkaron elfogadtak, így elég vonzó ajánlat volt, hogy egy évvel tovább járhatok egyetemre (a tanárszak két extrafélévet jelentett akkor) úgy, hogy a gyakorlatban alig néhány plusz tanegységet kell elvégeznem. Szóval tulajdonképpen legális időhúzás volt, ami akkor elég jól jött és jól is esett. Emellett volt egy olyan halvány gondolatom is, hogy jól jöhet, ha van egy plusz diplomám.”

Többen pedig csak azért váltak papíron tanárrá, mert kellett egy szakpár ahhoz a szakjukhoz, ami valójában érdekelte őket. „Az egyetem alatt is úgy terveztem, hogy a másik szakommal, a kommunikációval szeretnék foglalkozni. Már akkor is tudtam, hogy  a magyar szakot csak hobbiból végzem el. A pedagógiai diplomát olyan konzervatív okokból szereztem meg, hogy legyen egy rendes szakmám, és családi okok miatt, hiszen anyukám is tanított. A tanítástól egyrészt anyagi okokból zárkóztam el, másrészt nem gondoltam magam annyira képzettnek, hogy ezt középiskolában tanítsam: mai napig visszatérő rémálmom, hogy be kell mennem egy osztályba világirodalmat tanítani, és magyarázkodom, hogy hiszen alig volt belőle óránk az egyetemen” – vallotta meg Erna.

A szintén magyarszakos Nelli amolyan „sosem lehet tudni” alapon próbált élni az egyetem által kínált képzési lehetőségekkel, de a gyakorló tanítás során számára is egyértelművé vált, hogy ez nem neki való.

Egy matekos osztályt kaptam, ahol Petőfi szerelmi költészetét tanítva leginkább az »ez hülye!« felkiáltást sikerült felfedeznem a gyerekek tekintetében. Ez is megerősített abban, hogy nem szeretnék egyszerre sok, zömében közönyös tanulóba belediktálni valami olyasmit, ami teljesen hidegen hagyja őket.

Az oktatási rendszer semmilyen módon nem segítette a kreativitást

Krisztina ezzel szemben már kisiskolás kora óta tanár akart lenni, az egyetem után 15 évet tanított, többször volt osztályfőnök, hat osztályt érettségiztetett. Három éve azonban ő is kilépett a hivatalos közoktatásból.

„Sokkal több nevelési, fegyelmezési helyzetet kellett a tanítás közben megoldanom, mint a korábbi években. Osztályfőnökként sokszor tapasztaltam, hogy nagyot változott a szülők hozzáállása is, egyrészről többen helikopterszülők (mindenbe próbálnak a gyerekek helyett beleszólni), másrészről otthon a fontos dolgokkal (gyerek lelke, beszélgetés) is alig foglalkoznak. Valamint az utolsó igazgató részéről is azt tapasztaltam, hogy nincs valódi koncepciója, és nemtörődöm hozzáállással vezeti az iskolát” – sorolta az okokat Krisztina.

„Elkötelezetten szerettem és szeretek tanítani, ám azt éreztem, hogy elfáradtam, leterhelődött az idegrendszerem, a magánéletem. Amilyen irányba már akkor elkezdett az oktatási rendszer haladni, az semmilyen módon nem segítette a tanítás szabad kreativitását. Miközben az anyagiak sosem voltak elsődlegesek, volt olyan tanítványom, akinek a havi zsebpénze több volt a fizetésemnél. Egyszerűen azt éreztem, hogy a csodás kis emberpalánták egyre nehezebb »csomagokkal« érkeznek az iskolába, és mire eljutok oda, hogy valóban együtt lélegző óra kerekedhessen, egyre több akadályon kell átvágnom magam. Abból a szempontból szerencsém volt, hogy mindig is szerettek a tanítványaim, időnként most is kikérik a tanácsaimat. Idén érettségizik az utolsó osztályom, akiket már nem vittem végig, de egy hete még szerenádozni is külön eljöttek. Szóval ez sikerélmény, de a jelenlegi leterheltséggel, szülői gondolkodással, oktatási rendszerrel nem mennék vissza iskolába tanítani.”

Krisztina azért nem hagyott fel teljesen a tanítással, heti három délután tart gimnáziumi felvételi előkészítőt hatodikos és nyolcadikos diákoknak, méghozzá eredményesen.

Image: 72979077, Alsó és felsõ osztályos diákok a  budapesti Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnáziumban., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Fotó: Kummer János / 24.hu

„Így a szakma jó oldalát sikerült megtartanom, sokkal kiegyensúlyozottabb az életünk, sokat tudunk utazni, és nyilván egyértelmű, hogy magánórán, amit a szülő fizet, sokkal motiváltabbak is gyerekek.

Úgyhogy tanítva, de iskolán kívül van igazán boldog életem.

És mi a helyzet azokkal, akik mostanában szerzik meg a tanári diplomájukat? Valóban egyre vonzóbb tanári pálya, tényleg érdemben növekszik a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsültsége, ahogy azt a kormány állítja?

„Szeretnék tanár lenni, de ilyen körülmények között sajnos nem lehetek az” – idéztük egy tavalyi cikkünkben a 23 éves, diplomaosztás előtt álló Mihályi Fruzsinát, aki saját oldalán egy nagy hatást kiváltó cikkben világította meg, miért kell egy életre lemondania a pedagógusi hivatásról, annak ellenére, hogy ez a szenvedélye. Az írására érkezett reakciók is csak megerősítették ebben, több idősebb tanártól kapott olyan üzenetet, hogy „fusson, és még most válasszon másik pályát”.

A Mihályi Fruzsina által alapított 20on.hu később 243 tanárszakon végzett hallgatót kérdezett meg arról, terveznek-e a jövőben a pályán maradni. A válaszadók kétharmada kifejezetten bizonytalan volt a jövőt illetően. Sokan közülük szeretnének ugyan tanárok lenni, de az anyagi nehézségek hatására mégis lemondtak a terveikről, mások csak külföldön, a közoktatáson kívül, esetleg egy szolgálati lakás ellenében tudnák elképzelni, hogy tanítani kezdjenek, hiszen a 135 ezer forintos kezdő fizetésből képtelenség még egy albérletet is kigazdálkodni.

Ha hiányzik majd az iskola, elmegyek az egyikbe takarítónőnek
Idén először a garantált bérminimumot sem éri el a tanárok kezdőfizetése, így fordulhat elő, hogy egy pályakezdő pedagógus kevesebbet keres, mint egy szakképzetlen asszisztens.

Mi is beszéltünk olyan lánnyal, aki idén szerez diplomát tanító szakon, és bár úgy készül, hogy szeptemberben tanítani kezd, tisztában van vele, hogy ebből nem fog tudni megélni. „Csak azért tehetem meg, mert egyelőre a szüleim támogatnak pénzügyileg. Amint erre nem lesz lehetőségük, vagy saját családom lesz, biztos, hogy más alternatívát kell majd keresnem” – vetett számot a jövőjével Johanna. „Mint pályakezdő pedagógus még nem látok bele annyira a közoktatásba, de az számomra is egyértelmű, hogy a hiány a tanítók körében iszonyatos, mindenhol kiöregedőben van a tanári kar nagy része” – tette hozzá.

Noha a Klebelsberg Központ szerint legfeljebb 1-2 százaléknyi állás nincs betöltve az iskolákban, és nincs szó országos tanárhiányról, azt még az oktatási államtitkár is elismeri, hogy „2022 után elképzelhető, hogy fel kell készülnünk a magasabb számokra is a nyugdíjba vonulások miatt.”

Márpedig a tanárok tényleges bérrendezésén kívül erre nem nagyon látszik másféle megoldás.

Image: 73437538, Alsó tagozatos diákok tanulnak az ELTE Gyakorló Általános Iskolájában., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Miközben a béremelésükről beszéltek, millióktól estek el a tanárok
A Pedagógusok Szakszervezete szembesíti a tanárokat azzal, mekkora jövedelemtől estek el az utóbbi négy évben: akadnak, akik több mint kétmillió forintnak mondhattak búcsút a bérszámítási módszer miatt.

Kiemelt kép: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2018. szeptember 22.
Résztvevő pihen a katasztrófavédelem országos lépcsőfutó bajnokságán a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületének lépcsőházában 2018. szeptember 22-én. A rajthoz álló tűzoltóknak teljes felszerelésben kellett teljesíteni a huszonkét emeletes versenytávot.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Tűzoltók: Szopat minket a kormány

Egyre kevésbé alkalmas feladatára a magyar tűzoltóság: dagad a vízfej, a kedvezményeiket veszítő vonulósok éhbérért dolgoznak, felszerelésük korszerűtlen, s még a nevüket is elvették tőlük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Police officers tear the shirt of a protester during a clash inside a shopping arcade in Sha Tin of Hong Kong after a rally against a controversial extradition law proposal in Sha Tin district of Hong Kong on July 14, 2019. - Riot police and protesters fought running battles in a Hong Kong shopping mall on July 14 night as unrest caused by a widely loathed plan to allow extraditions to mainland China showed no sign of abating. (Photo by Philip FONG / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.