Közélet

A Fidesz elbukott képviselőjelöltje négymilliót keres három munkahelyen

Elvesztette a tavalyi parlamenti választást, cserébe egyszerre három állami cégnél töltheti be főállásban az ügyvezetői posztot Csizi Péter, a Fidesz volt országgyűlési képviselője.

Csizi 2018 áprilisában kormánypárti színekben indult Pécsen, de a Fidesz-KDNP legtöbb vidéki jelöltjétől eltérően ő vesztett, így Mellár Tamás, az ellenzék jelöltje lett a város egyéni képviselője. Csizit azóta kétszer is kihagyták a megüresedett listás országgyűlési képviselői helyek kiosztásánál. Balog Zoltán volt emberierőforrás-miniszter lemondásakor is ő jött volna a sorban, majd Hirt Ferenc halála után is őt illette volna a listás mandátum, de mindkét esetben más lett a befutó.

A Nemzeti Választási Bizottság legutóbb január elején hozott döntést arról, hogy Hirt megüresedett képviselői helyét a Fidesz-KDNP közös listája alapján Csizinek kellene betöltetni, ezért a pécsi politikusnak írásban kellett jeleznie, hogy nem veszi át a mandátumot. Bár úgy nézett ki, mintha Csizi maga döntött volna, hogy nem vállalja az újabb parlamenti képviselőséget, valójában az történt, hogy legfelsőbb szinten a tavaly áprilisban belvárosi egyéni körzetében szintén alulmaradó Hollik István KDNP-s politikusra esett a választás, aki nemrég a kormányszóvivői posztot is megkapta.

Csizinek ez azonban nem jött rosszul, hiszen megtarthatta alig fél éve szerzett munkahelyeit.

2018 őszén kapta meg a FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft., az ERFO Közhasznú Nonprofit Kft., illetve a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói megbízását, így összesen 8800 munkavállaló főnöke lett. A három cég állami tulajdonban van, korábban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. alá tartoztak, de az utóbbi hónapokban az Emberi Erőforrások Minisztériumához kerültek.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára és Csizi Péter, a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. vezérigazgatója a megváltozott munkaképességű munkavállalók rehabilitációs célú foglalkoztatásának támogatásáról tartott sajtótájékoztatót a társaság XIV. kerületi telephelyén.
Fotó: Kovács Tamás / MTI

A pécsi fideszes kitűnő üzletet csinált azzal, hogy a Parlament helyett az állami cégekhez került, hiszen a három posztért összesen 4 millió forintos bruttó fizetést kap.

Csizi a Szabadpécs.hu-nak adott interjújában kedden az derült ki, hogy valójában csak a napokban vette a tényleges munkát elődjétől.

Maga az átadás-átvétel jogi aktusa a régi ügyvezető igazgató készséges együttműködésével gyorsan és sikeresen lezajlott, de szükség van egy általánosabb érvényű átvételre is, amely huzamosabb időt vesz igénybe. Befejezettnek akkor tartom az átadás-átvételt, ha végigjártam az összesen 147 telephelyet. Ez nem kis erőfeszítést igényel tőlem, de ha azt veszem, hogy az interjúkészítés a harmadik munkanapomon történt és mind a három napon egy-egy nagy egységet már meglátogattam, akkor van remény.

A pécsi fideszes politikus azt is állította, hogy három cég menedzselésével sok időt tölt, ha kell 16 órát is dolgozik, de a hétvégéket a családjával tölti. Az állami cégek vezetésével kapcsolatban az interjúban egy főnöki krédószerűséget is megfogalmazott:

Az állam felelősen gondolkodik, elég sok pénzt ad támogatás gyanánt. Ha azonban még többet szeretnénk, és erre szükség is volna, azt már nem várhatjuk sült galambként az államtól. A távlati cél az kell legyen, hogy minden egyes állami forinthoz egy piaci forintot szerezzünk.

Csizi, bár korábban Pécs alpolgármestere is volt, az Opten cégadatbázisban szereplő adatok szerint nem nagyon foglalkozott gazdasági vállalkozások irányításával. Gyakorlati tapasztalatot leginkább a 2008-as alapítású családi bt. igazgatásából meríthetett.

Kiemelt kép: Bruzák Noémi / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik