Közélet

Nem szabadította fel a nőket a forradalom

Pál Mónika
Pál Mónika

2017. 11. 07. 15:54

Az 1917-es októberi orosz forradalom 100. évfordulóján nem feledkezhetünk meg a nőkről: sokan vettek részt aktívan a forradalom kitörése előtt, közben, és a bolsevik uralom során a történésekben, illetve az életüket érintő törvények meghozásában is jelentős szerepük volt.

A 19. századi cári Oroszország nagy részben paraszti társadalom volt, a nők helyzetét a teljes, törvényekkel megalapozott alárendeltség jellemezte.

Az egyházi szabályozású házasság a nők számára azt jelentette, hogy apjuk uralma alól férjük tulajdonába kerültek. Az őket érő erőszak mindennapos volt.

Néhány szempontból ugyanakkor nagy különbségek voltak a különböző osztályokba és rétegekbe tartozó nők között. Míg a privilegizáltabb helyzetűek korlátozott mértékben hozzáfértek az oktatáshoz, addig a parasztok között hatalmas volt az analfabéták aránya.

A 19. század végétől egyre többen költöztek városokba, hogy gyárakban dolgozhassanak. A nők is 12-14 éves korukban kezdték a munkát, és nem volt ritka a 18 órás munkaidő. Ez a változás részben pozitívan és progresszíven hatott a nők életére, hiszen először volt lehetőségük kiszabadulni a falusi patriarchális rendszerből, és a társadalom független tagjaivá válni. Ugyanakkor a nők kettős terhe még nagyobb lett, mivel a gyári munka mellett otthon ugyanúgy el kellett látniuk a háztartással és a gyerekneveléssel kapcsolatos feladatokat.

Az első világháború alatt – amikor a férfiak nagy része a fronton harcolt – tovább növekedett a nők aránya a gyári munkások között, 1917-re elérte a 43 százalékot.

Tüntető textilmunkásnők, forradalmárnők

Az 1860-as és ’70-es években sok nő csatlakozott a forradalmi mozgalmakhoz, elsősorban azok, akik külföldön tanultak és ott beleláttak a női szervezetek működésébe.

Az októberi forradalmat megelőző márciusi felkelés kirobbantásában nagy szerepük volt a nőknek. Bár az első nőnapot az USA-ban tartották 1909-ben, az orosz női textilmunkások (a Gergely-naptár szerinti) 1917. március 8-án szolidaritási tüntetést tartottak. Több tízezer nő vonult Szentpétervár utcáin a cári rendszer megszüntetését és kenyeret követelve, elsősorban a gazdasági elnyomás ellen fellépve. Később férfi gyári munkások is csatlakoztak hozzájuk. Az orosz hadsereg megpróbálta megállítani őket, de mivel a legtöbb katona a fronton volt, ezek az alakulatok kevés gyakorlattal rendelkező férfiakból álltak, és nem jártak sikerrel. A békés tüntetés forrongássá változott és az ország több részére átterjedt.

Lenin és felesége, Nagyezsda Krupszkaja
Fotó: Cubes

Márciust követően a nők nagy része – Alexandra Kollontajt, Nagyezsda Krupszkaját és Inessza Armandot kivéve – eltűnt a forradalom történetéből. A gyárakban például továbbra is férfiak uralták a bizottsági választásokat, olyan iparágakban is, amelyekben elsősorban nők dolgoztak. A nőknek otthon is helyt kellett állniuk, és nagy részüknek a szükséges szabadidő mellett a megfelelő képzettsége is hiányzott ahhoz, hogy jelentős politikai tevékenységet végezzen.

A forradalom alatt a bolsevik párt női tagjai részt vettek a sérültek ápolásában és az orvosi segítség koordinálásában, megszervezték a különböző helyszínek közötti kommunikációt. Néhányan a felkelés irányításában is szerepet vállaltak, beszédeket mondtak, szórólapokat terjesztettek, fegyvert osztottak. A Vörös Gárda tagjai között is találhatunk nőket.

A bolsevikok törvény előtti egyenlőséget adtak a nőknek

Lenin és a többi bolsevik fontosnak tartotta a nők egyenlőségének kérdését. Ezért hat héttel az októberi forradalom után eltörölték az egyház házasság feletti kontrollját, törvénybe iktatták, hogy mindkét fél kezdeményezheti a válást, és a nőknek is lehetett saját tulajdonuk. Ha egy nő nem tudta, kitől esett teherbe, minden korábbi szexuális partnere felelősséggel tartozott a gyerekért.

Oroszország volt az első olyan állam, ahol – 1920-ban – legalizálták az abortuszt.

A szovjet rezsim később egyre inkább kiépítette a szociális ellátórendszert, többek között óvodák és bölcsődék létrehozásával szervezve ki a házimunka és gyereknevelés egy részét, részben tehermentesítve ezzel a nőket. A család már nem az a gazdasági társulás volt, ami korábban, hanem egyre inkább az önkéntesen együtt élő emberek közössége.

A bolsevikok abban is progresszívak voltak, hogy 1917-ben törvénybe iktatták a nők szavazati jogát. (Ekkor Európán belül csak Norvégiában és Dániában szavazhattak a nők.) Bevezették a 8 órás munkanapot, ami többek között azért is volt fontos intézkedés, mert így a nők is könnyebben részt vehetnek a politikai életben.

A forradalmat követően konferenciákon, gyűléseken keresztül informálták a nőket és próbálták őket felkészíteni a mozgalmi munkára. A bolsevik pártban emelkedett is a nők aránya. A törvény előtti egyenlőség ugyanakkor nem jelentett teljes és valódi egyenlőséget, hiszen maguk a struktúrák csak lassan változtak.

Két nő vezető szerepben

Az októberi forradalom és később a bolsevik párt uralma alatti időszak női szereplői közül Alexandra Kollontajt és Nagyezsda Krupszkaját érdemes kiemelni. 1919-ben Inessza Armanddal együtt ők alapították meg a Nők Hivatalát (Zhenotdel), hogy a munkásnőket be tudják csatornázni a forradalmi folyamatokba, és segítsék az írástudatlanság felszámolását, az oktatáshoz való hozzáférést.

Alexandra Kollontaj
Fotó: Getty Images/Keystone

Nagyezsda Krupszkaját elsősorban Lenin feleségeként szokás emlegetni (1898-ban ment hozzá), de 1939-es haláláig fontos szerepet játszott a bolsevik pártban, férjétől függetlenül is jelentős munkát végzett. Az oktatást, a kultúra terjesztését tartotta az egyik legfontosabb feladatnak, és a tanítás során alaposan megismerte a munkások életkörülményeit. A forradalom előtt és után is aktív volt politikailag, emellett írni-olvasni tanította a munkásnőket.

Kollontaj főnemesi családját hagyta ott a mozgalmi munkáért. Az októberi forradalomban a párt központi bizottságának egyetlen női tagjaként vett részt, 1918-tól egészségügyi népbiztosként ő lett az első női kormánytag az országban, majd 1922-től a világ első női nagykövete.

Nagy szerepe volt a nőket érintő törvények kidolgozásában, de mivel a bolsevik párton belül megalakította a kritikus hangvételű „munkásellenzéket” – amit Lenin később felszámolt – politikailag viszonylag gyorsan elszigetelődött. A nőkérdést marxista szempontból közelítette meg: úgy gondolta, hogy a nők csak a munkásosztály uralomra jutásával szabadulhatnak fel. Sokat dolgozott azon, hogy a nők politikailag képzetté váljanak, illetve mentesüljenek a házimunka terhe alól. Emellett írásaiban és a gyakorlatban is egy, a korábbinál sokkal szabadabb, a kölcsönös vonzódáson és a szerelmen alapuló szexualitást propagált. Sokszor került konfliktusba Leninnel, ennek ellenére hagyták dolgozni, írni.

A nők többsége nem szabadult fel

Bárhogy értelmezzük is az októberi forradalom előtti és utáni eseményeket, kétségtelen, hogy a bolsevikok – köztük az említett Krupszkaja és Kollontaj – sok nőt be tudtak szervezni a politikába, és aktívan foglalkoztak az emancipáció kérdésével. Csökkent az írástudatlan nők aránya a társadalomban, szavazati jogot kaptak, és néhány évig a korábbinál sokkal felszabadultabban élhettek.

Fotó: Getty Images/Topical Press Agency

Ugyanakkor a szavazati jog a nők – munkások és parasztok – többsége számára nem jelentett sokat, hiszen életüket elsősorban a nélkülözéssel való küzdelem és a hosszú munkaórák dominálták. Az elnyomás nem absztrakt szinten jelent meg, hanem a mindennapi élet látható része volt. Elsősorban azért kezdtek el politizálni a bolsevik pártban, mert nem akartak tovább éhezni; fellázadtak a politikusok és a háború ellen. A forradalom után sem tűnt el a férfidominancia, valójában csak kevés nő került vezető pozícióba.

Oroszországban a 19. század végétől jelen voltak a feminista törekvések is, amik bizonyos szempontból ellentétbe kerültek azzal, ahogy a bolsevikok kezelték a nőkérdést. Leninék fontosnak tartották a nők harcát és szerveződését, de ezt a munkásosztály harcán belül képzelték el. Az általuk burzsoának nevezett feminista mozgalmat elsősorban azért kritizálták, mert az főleg a nők oktatáshoz való jogával foglalkozott, ami kevés orosz nőt érintett; illetve mert a feministák úgy gondolták, jótékonykodással és reformokkal megoldható a szegény proletárok életkörülményeinek javítása.

Szocialista női vezetők a szavazati jogot is burzsoá követelésnek nevezték, ami nem befolyásolja annyira a munkásnők életét, mint az, hogy meg tudják-e venni az alapvető élelmiszereket. A bolsevikok úgy gondolták, hogy a privilegizált helyzetű feministák nem érthetik meg a munkások és parasztok igényeit, és gyengítik a munkásszolidaritást.

A forradalom győzelme után a hatalom el is tűntette a feminista szervezeteket, újságokat, autonóm csoportokat.

A férfidominancia nem tűnt el a bolsevik uralom alatt: pozitív irányba változott a nők helyzete, de valójában csak kevesen kerültek vezető pozícióba és tudták érvényesíteni jogaikat. Ez az időszak nem is tartott sokáig: Sztálin a ’30-as években betiltotta az abortuszt és jelentősen megszigorította a válással kapcsolatos törvényeket. A korai kommunista vízió, nők teljes egyenlősége és felszabadítása valójában soha nem realizálódott teljesen.

Kiemelt kép: RIA Novosti

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.