Az államfő éppen négy éve foglalta el hivatalát. Beiktatási beszédében arról beszélt, hogy ő is csak egy a mai magyarok közül.
Mindazok közül, akik ma is szívesen emlékeznek a millennium évében gyakran idézett Szent István-i intelemre, amely így szól: „tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és gyűlölség.
Ő sem született köztársasági elnöknek,
Áder beszélt a tanulás fontosságáról, értelméről, ami számára annyit jelent, mint megérteni önmagunkat és a körülöttünk lévő világot.
Felfogni és elfogadni, hogy bár szabadon gondolkodhatunk és cselekedhetünk, mégsem élhetünk kizárólag saját törvényeink szerint. Tudomásul venni, hogy bizony felelősek vagyunk egymásért és közös boldogulásunkért. Ennek felismerésével válunk nyitottá, s tudunk különbséget tenni jó és rossz, hasznos és ártalmas, igaz és talmi között.
Az államfő szerint a magyar azért lett államiságát megtartó politikai nemzet, mert nyitott a jóra. Szerinte ez a magyarázata, hogy kis népünk sokszor került a világ nagy fordulatainak középpontjába.
Áder János felidézte, hogy a kiegyezést az ország fejlődésének legfényesebb évtizedei követték, és ma is szükség lenne kiegyezésre, nem a szó felszínes politikai olvasatában, hanem annak mélyebb értelme szerint, amikor a magyarok kiegyeznek önmagukkal, és megszülethet a belső béke.
Ehhez a belső békét megteremtő kiegyezéshez egyikünknek sem kell erejét meghaladó nagy tetteket véghezvinnie. Csak néhány dolgot tegyünk másképp.
Mint mondta: az új magyar kiegyezés 21. századi útja szolgálja „hazánk nyugatos polgárosodását.” Áder János azt ígérte, ő minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy „közös erővel lélekben ismét felemeljük országunkat, és készen áll arra, hogy a magyarok érdekeit, értékeit képviselje, köztársasági elnökként a hazát szolgálja.
