Pénzügy

Akinek pénze van, mind most vesz lakást

Tövig nyomták a gázpedált a lakáspiacon, egyre kevesebb idő kell az eladáshoz, és már az sem ritka, hogy felfelé megy a licit, nem lefelé. Különlegességekre bukkantunk.

A befektetők minél előbb akarnak lakást venni, és csak bizonyos területeken, például a belvárosban. A saját célra lakást vásárlóknál a spekuláció nem jellemző, így az időbeli nyomás is kisebb. Ez azt jelenti, hogy az utóbbiak több éven keresztül jelenthetnek stabil növekedési alapot a lakáspiac számára – írta többek között az Otthon Centrum friss elemzésében.

35-265 napot kell várni a vevőre

A panellakások fővárosi óriási népszerűségét nagyon jól tükrözi, hogy Budapesten alig valamivel több, mint egy hónap (35 nap) az ilyen lakások értékesítési ideje. A fővárosban és a nyugati megyékben két hónappal rövidebb (187-199 nap) a családi házak eladásához szükséges idő, mint az ország keleti részében és Pest megyében (262-265 nap). Hasonló eltérés van a panellakásoknál is, amelyeknél szintén budapesti és nyugati területén gyorsabb az értékesítés (35-49 nap, mint nyugaton vagy a központi megyében (75-78 nap).
A használt téglalakásoknál pedig egyedül Budapest emelkedik ki (90 nap). A vidéki területeken ennél minimum harmadával több időt vehet igénybe az eladás (122-157 napot).

Budapesten már felfelé is mehet a licit

A fővárosban az esetek 25 százalékában, a vidéki területeken 15-20 százalékban regisztráltak olyan adásvételt, ahol az eladónak nem kellett engedményt tennie – állította az ingatlanos cég vezető elemzője, Déry Attila. Jelenleg még kisebbségben vannak az alku nélküli tranzakciók, de a tavalyi évhez képest a keleti megyékben és a fővárosban is megduplázódott azon adásvételek aránya, ahol nem volt árengedmény.

Budapesten ráadásul szaporodnak azok a tranzakciók, amelyeknél felfelé induló licit alakult ki az értékesítés során. Egyelőre ezek aránya az összes eladáson belül csak pár százalékot tesz ki, de mindez mutatja, hogy a frekventált területeken mennyire keresettek a jó adottságú ingatlanok, jellemzően a befektetők célpontjaként.

A Költözzbe.hu-n az eladásra kínált lakások átlagos kínálati négyzetméterára 237 ezer forint, ezen belül Budapesten 344 ezer forint. Ezekből válogattunk most a Házár Tárházból, ahol egyébként most több mint 49 ezer ingatlanból választhatnak a vevők és bérlők. Íme 3 kétszobás lakás az oldal választékából, egy árban. Mindegyik másért különleges.

Nem szokásos szögletek

A legyező alakú lakásban egészen izgalmas a helyiségek kialakítása a képek alapján. Némelyik kép alapján kifejezetten vagánynak és extra tágasnak tetszik. A 39 négyzetméteres második emeleti lak egy 10 éves, hétemeletes házban található, a X. kerületben és a tulaj szerint alacsony a rezsi (25 ezer forint). A fűtés saját kazánról megy, és klíma is van. Adottságai miatt befektetőknek is ajánlják.

 

Négyzetméterára 385 ezer forint. Ha kíváncsi, hogy ez hogyan viszonyul a többi eladó által kért árhoz, kattintson!

Mintha Los Angelesben lenne

Igazán nem mondhatni, hogy ez az eladó nem feccölt energiát az ajánlás elkészítésébe. Olvassák el, érdemes! Állítása szerint a háznak pont olyan a filingje, mintha a Melrose Place-be költözne be a vevő: medencével, fitnesszel, billiárd teremmel, zöld tetővel, környezetbarát fűtéssel, stb. Mindez a XIX. kerületben, cédrus Udvar néven lesz elérhető. A meghirdetett első emeleti lakás 52 négyzetméteres, de nemcsak ez az egy van eladó. Képek még nincsenek, csak rajz.

 

A négyzetméterár 288 ezer forint.

Bútorozva a belvárosban

Befektetőknek, fiatal pároknak vagy vidékről felköltözőknek is ajánlják a tisztasági festés után birtokba is vehető 62 négyzetméterest a Blahától nem messze. Hogy bútorral együtt eladó, az nem szokványos – így pl. rögtön ki is lehet adni. Minket elsősorban a hangulata ragadott meg, nézzék csak meg.

 

Az árából június közepe óta kétszer engedett már a tulaj, így most négyzetméterre 242 ezer forintba kerül. Ezzel kicsivel kevesebbet kérnek érte, mint a kerületben mások.

És hogy mennyibe kerülnek a lakások? Kattintson rá a legszimpatikusabbra, és rögtön megtudja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik