Pénzügy
mnb(960x640)(2).jpg (mnb, )

Most dobja el a forintot, gyengülni fog!

Dóra Melinda Tünde
Dóra Melinda Tünde

2013. 12. 16. 12:57

Hamarosan itt a 3 százalékos Matolcsy-kamat.

Korábban a témában:

Az idén utolsó 20 bázispontos csökkentését hajthatja végre az MNB Monetáris Tanácsa, majd januártól ennél kisebb léptékben folytatódhat a lazítás. A forint a csökkenő hozamfelár és a Fed közelgő likviditásszűkítése miatt fokozatosan gyengül, amit a jegybank egyelőre tolerál, így rövid és középtávon is magasabb euró/forint árfolyamra lehet számítani.

A befektetőknek ezért a K&H Alapkezelő azt javasolja, hogy számoljanak a forintgyengüléssel, és gondolkodjanak devizabefektetésekben.

Folytatódhat jövőre is

„Az idei utolsó kamatdöntés alkalmával szinte biztosan újabb 20 bázispontos csökkentésről dönt majd az MNB Monetáris Tanácsa, elérve ezzel a célul kitűzött 3 százalékos jegybanki alapkamatot” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Szerinte most már sokkal inkább az érdekes, hogy januártól milyen folytatás várható. „Az inflációs pálya és az eddiginél erőteljesebb, de még mindig alacsony gazdasági növekedés egyértelműen a további kamatvágás irányába mutat. Az azonban egyelőre még nem látható, hogy a Fed kötvényvásárlási program közelgő szűkítése milyen mértékben rontja majd a nemzetközi hangulatot, ezzel pedig pénzügyi stabilitásunkat, ezért januártól még óvatosabb mértékben, 10 bázisponttal folytatódhat az alapkamat mérséklése” – fogalmazott a cég közleményében.

Gyengülés jön

„Habár nem várjuk, hogy a Fed szerdán bejelenti a kötvényvásárlási program szűkítését, az erre irányuló növekvő várakozások, és a magyar állampapírok egyre alacsonyabb hozamfelára miatt azonban a forint fokozatosan gyengül. Mivel az MNB-alelnök legutóbbi nyilatkozata szerint a jegybank toleráns egy gyengébb forintárfolyammal, amennyiben az stabil tud maradni, ezért rövid és középtávon is a jelenleginél magasabb euró/forint árfolyam várható. A befektetőknek ezért érdemes devizabefektetésekben gondolkodniuk” – hangsúlyozta a befektetési szakember.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.