A tömeges migrációhoz nyilván elkeseredett emberek kellenek, egy határszakasz, amely könnyedén megközelíthető, és rossz gazdasági helyzet a szomszédos országban. Egy migrációs humanitárius krízis előállásához azonban leginkább az kell, hogy a kibocsátó ország úgy döntsön, lazítja a határőrizetét, hogy nyomást gyakoroljon az Európai Unióra.
Július 30-án néhány óra alatt összeomlott a marokkói–spanyol határ Ceutánál. A spanyol belügyminisztérium szerint egyetlen nap alatt mintegy ötvenezer ember jutott be a nyolcvanötezer lakosú észak-afrikai spanyol enklávéba. Voltak, akik a kerítésen át, mások a tenger felől, a hullámtörőket megkerülve érkeztek.
Augusztus elsejére legalább hatvanheten meghaltak: megfulladtak vagy agyontaposták őket. A spanyol kormány katonákat és rendőröket küldött Ceutába, majd ötszáz méteres úszó akadály telepítésébe kezdett a tengeri határszakaszon.
Közben több mint negyvennyolcezer ember visszatért Marokkóba. Némelyikük azért, mert kiderült: Nem lehet egyszerűen továbbmenni a spanyol szárazföldre. Nem volt élelem, szállás és munka, volt viszont ellenséges tömeg, rendőrség és hadsereg. A hírügynökségeknek nyilatkozó egyik migráns börtönnek nevezte a várost.
A migrációs roham kezdete előtt a közösségi médiában az terjedt, hogy a határ megnyílt, a Spanyolországban tartózkodó irreguláris migránsokat legalizálják, egy friss bírósági döntés miatt pedig nem lehet majd visszaküldeni az érkezőket. A spanyol kormány az embercsempészeket, a dezinformációt és a kétségbeesést okolja. Marokkót továbbra is „megbízható partnernek” nevezi.
Ez azonban nem válaszol a legfontosabb kérdésre: hogyan jutott át egyetlen nap alatt ötvenezer ember egy olyan határon, amelyet mindkét oldal fegyveresei őriznek?
