Della

Szalay-Berzeviczy Attila: Hasonló folyamatok játszódnak le a világban, mint az első világháború előtt

Korunk politikai válsághelyzetei a Della vendégét a múlt század első nagy világégését megelőző eseményekre emlékeztetik. A szaporodó konfliktusok, a főszereplők motivációi szerinte hasonló mintázatot rajzolnak fel, mint az I. világháború előtti időszaké. Az autoriter államok helyet követelnek maguknak a nagyok asztalánál, az események fő irányítói (akkor a Német Birodalom, most Kína) mellett ismét felfedezhetők a történések sodrásában a saját érdekeiket érvényesíteni próbáló szövetségesek (egykor az Osztrák–Magyar Monarchia, most Oroszország), velük szemben pedig felsorakoztak a demokratikus alapon működő államok.

Szalay-Berzeviczy Attila az I. világháború geopolitikai és gazdasági hátterének vizsgálata alapján arra a következtetésre jutott, hogy az ilyen globális konfrontációkból vesztesen kikeveredő autoriter rezsimek rendre az anyagi erőforrások kiapadása miatt voltak kénytelenek kapitulálni. Ehhez hozzájárul e rezsimek sajátos, kizárólag a „hadúr” parancsainak végrehajtására alapozott hadi kormányzása, amivel szemben

a parlamentáris, demokratikus kormányzási modellek sikeresebbnek bizonyultak.

A III. világháború kirobbanására mindezek alapján mennyi esély van? – szegeztük a kérdést vendégünknek, aki nem bízik az emberiség tanulási képességében, hogy kiokosodtunk a korábbi nagy háborúk tanulságaiból. Azt mondja, tanulmányai során nem talált elfogadható, racionális választ arra a kérdésre, hogy végül miért törnek ki a háborúk. Holott a kitűzött célokat általában politikai és gazdasági úton is elérhetnék a konfliktusok kirobbantói, egyszerűen csak „viszketni kezd a tenyerük”.

Kína dominanciáját azonban kikezdheti a saját strukturális válsága, amely elsődlegesen a demográfiájában gyökerezik. Ugyanilyen gondokkal küzd Európa is. A műsorban a budapesti tőzsde volt elnöke beszélt az unió szükségszerű tőkepiaci integrációjáról, elsősorban a közép-európai térségben, melynek eredményeként egy közös platform jöhetne létre, egy közös valuta – értelemszerűen az euró – alkalmazásával.

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik