Della

Kunetz Zsombor: Semmi nem lesz a budai szuperkórházból

Bár a kormány az „elhalasztott” beruházások közé sorolta a budai szuperkórház megépítését, a költségvetés állapota alapján Kunetz Zsombor egészségügyi elemző nem tartja reálisnak, hogy a következő években belevágna a kabinet az építkezésbe. Sőt, a Della vendége szerint végleg lehúzhatják ezt a projektet az állami beruházások listájáról. Ráadásul nem is tartja szükségesnek ezt a kiszemelt helyen, a közeli Szent Imre kórház megfelelő fejlesztése elegendő lenne.

Kunetz Zsombor szerint koncepcionális változás kellene a fővárosi egészségügyi ellátórendszerben: a meglévő intézmények bázisán öt kiemelt kórház működhetne a jelenleginél szélesebb alapokon álló szakrendelői hálózattal, ahol az egynapos ellátásokat lehetne nyújtani, illetve a mostaninál kiterjedtebb krónikus ellátásokban is szerepük lehetne a nagy kórházak mellett.

A központi költségvetés pénztelenségét okolja amiatt is, hogy bár az év elején kormányzati ígéret hangzott el a közfinanszírozott ellátások elérésére a magánegészségügyi szolgáltatások keretei közt – amit a szakma privátban működő részének felfokozott várakozása övezett –, ez irányba végül nem történtek lépések.

Az adásban arról is beszéltünk, hogy miért állít kapacitáskorlátot a magánellátók szolgáltatási palettájának bővítése elé a szakemberhiány, milyen feltételekkel tudnák ezek a szolgáltatók nyújtani a legértékesebb, legösszetettebb ellátásokat (mint Bukarestben), illetve tényleg lehet-e operálni 50 fokos műtőben.

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik