A 2010-es évekről az a véleménye, hogy egy elvesztett évtized volt, mert a világ egyik legkellemesebb időszakában, az uniós pénzbőség idején lett volna lehetőség akár az oktatásban, akár az egészségügyben egy jobb minőséget eredményező megújulást megfinanszírozni, ehhez képest
itt nem történt tulajdonképpen semmi.
Ráadásul annak a jelét sem látja, hogy „valami történne az előttünk álló időszakban”. Ez az „aranykorszak” elmúlt, a mi életünkben nem jön már el egy hasonló lehetőség szerinte. Ami azt jelenti, hogy az elszalasztott humántőke-befektetések is csak jóval lassabban fognak termőre fordulni, mint fordultak volna, ha a kormány megragadja a múlt évtized esélyeit.
A műsorban beszéltünk a közegészségügy áldatlan állapotáról, amelyet Jaksity György tragikusnak tart. Komoly morális dilemmát lát abban, ha valóban megvalósul a szektorsemleges finanszírozás. A kormányzati terv az, hogy a magánellátóknál a mostaninál szélesebb körben lehessen igénybe venni az államilag finanszírozott ellátásokat, ami a vendégünk szerint még jobban szétzilálhatja a társadalom hozzáférését a szolgáltatásokhoz. Ugyanis aki megteheti – mert ki tudja fizetni a kiegészítő részt – hamarabb hozzáférhet a magánszektor egyébként is jobb minőségű egészségügyi ellátásához.
Kifejtette azt is, miért gondolja, hogy a globalizáció folyamata 2008-ban megállt, és ez miért üti meg kiemelten Magyarországot. Az egyre bővülő, külföldre vitt betétállományról azt mondta, hogy piaci tapasztalatai szerint általában a forintárfolyam alakulása ösztökéli a megtakarítókat befektetési portfóliójuk diverzifikálására, pedig ezt a kurzus változásától függetlenül is érdemes lenne megtenni. A mostani átcsoportosítási döntéseket a csökkenő kamatszint is motiválja.
A kérdésünkre, hogy a NER nyertesei körében is látni-e jelét az idegeskedésnek, hogy biztonságban tudják a vagyonukat, ez volt a válasz: „Az összes pénzemet feltenném arra, hogy még a rendszer legelkötelezettebb hívei is tartanak eszközöket külföldön”.