Della

GVH-elnök: Magyar boltok is belépnének az Árfigyelőbe

A boltba járók észrevételeire reagálva hamarosan új funkcióval bővül az Árfigyelő oldal, a lokáció beállításával a tartózkodási hely körzetében található áruházakra lehet majd szűkíteni a keresést – árulta el Rigó Csaba Balázs a Dellában. A Gazdasági Versenyhivatal elnöke szerint már tavasszal tudni lehetett, hogy kivezetik az ársapkákat, holott azokról végül csak nyáron született kormányzati döntés.

Szintén az oldal látogatóinak reakcióira válaszul kezdték el vizsgálni az egyes termékek minőségi paramétereinek megjeleníthetőségét, hogy ne pusztán az ár segítse a vásárlót a kereséskor, hanem más információja is legyen a termékekről, főleg, ha azok köre bővül a vegyiárukkal. Az is kiderül a beszélgetésből, hogy az arra kötelezett multik mellett önkéntes alapon újabb áruházak csatlakozhatnak az Árfigyelőhöz, köztük a sajtó által hiányolt, magyar tulajdonban lévő, de a nemzetközi láncoktól eltérő modellben működő boltok.

Megvan a szándék a részükről, lesz megbeszélésünk velük erről, a csatlakozáshoz még informatikai fejlesztéseket kell elvégezniük

– hangzik el a műsorban.

A Booking.com-botrányként elhíresült, az online szállásközvetítők piacát érintő ügy is szóba kerül: a GVH elnöke arra emlékeztet, hogy korábban már végzett ágazati vizsgálatot a versenyhivatal, amire a most folyó, vélhetően kétszer 30 napos eljárás során is tekintettel lesznek. Rigó Csaba Balázs szerint a 2016-os vizsgálat azzal zárult, hogyha szükséges, akkor újra be fog avatkozni a GVH. „Úgy látom, hogy 2023-ban végképp eljött az ideje, mert a nemfizetés azt sejteti, hogy nincs rendben az online szállásközvetítés piaca” – adott iránymutatást a mostani vizsgálat kimenetelét illetően. Amelynek során figyelni fognak a szűkített árparitás működésére is. Megfejtés a beszélgetésben.

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik