Della

Bod Péter Ákos: Komoly a helyzet, a német menedzserek már nem csak a teniszpályákon panaszkodnak

Amit eddig csak a fogadásokon, teniszpályákon panaszoltak el fél mondatban az itteni német vállalatok vezetői, azt most már nyíltan felvállalják, és ez fordulópont, azt mutatja, hogy komoly a helyzet – utalt a Dellában Bod Péter Ákos volt jegybankelnök azokra a hírekre, hogy a nálunk működő német cégek gyanakodva figyelik az Orbán-kormány támogatását élvező vállalatok térfoglalását a német érdekeltségek rovására. Az egyetemi tanár szerint kérdéses, hogy jövőre eljut-e a jelenleg 25 százalék feletti infláció az MNB által kívánatosnak tartott 3 százalék közelébe, ehhez szerinte recesszió kellene. A Budapesti Corvinus Egyetemen a Költségvetési Tanács számára készített modellszámításuk szerint decemberben 10–11 százalék lesz az infláció. Vagyis közel lesz az Orbán Viktor által parancsba adott egyszámjegyű mértékhez, amit egy adminisztratív döntéssel – például az energiaárak jól időzített csökkentésével – akár el is lehet majd érni. De ez az időszak még nem ágyaz meg a jegybanki kamatok csökkentésének. A nemzeti bank kamatpolitikájáról az a véleménye, hogy rendjén való, Matolcsy Györgyék azt teszik, amit a tankönyvek szerint ebben a helyzetben tenniük kell: magasan tartott kamattal adnak támaszt a forintnak egy – a kormány intézkedéseitől nem függetlenül – teljesen bizonytalan gazdasági környezetben.

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik