Della
Raskó György: Olyan terhet veszünk magunkra, amihez képest az ukrán-orosz háború terhei kismiskának számítanak
2022. 11. 09. 13:34
Jövőre akár 1500 forintba is kerülhet egy kiló kenyér – ez az egyáltalán nem megnyugtató üzenete a vásárlóknak Raskó György agrárközgazdásznak, volt parlamenti képviselőnek, gazdálkodónak, akit a Della legújabb adásában kérdeztünk a hazai élelmiszerinfláció alakulásáról, az agrárágazat jövőképéről. A szakember szerint az árak elszabadulásáért a gyenge forint és az ársapka bevezetése a felelős, amit a nagy diszkontok kompenzálni tudnak, de a kisebb boltok belerokkannak. Sokat elmond a kereskedelmi multik elleni kormányzati harcról, hogy nagyobb a diszkontok piaci részesedése, mint egy évtizede – emeli ki Raskó, aki nem látja sok értelmét az ársapka kiterjesztésének, az árakat ezzel nem lehet megfékezni, arra pedig végképp nincs esély, hogy azok visszatérjenek a válság előtti szintre. (A műsort november 7-én, hétfőn vettük fel, még az előtt, hogy a kormány bejelentette volna az ársapka kiterjesztését a tojásra és a burgonyára.) Szóba került az is, hogy ahogyan az idei termést agyonvágta az aszály, és minden esély megvan rá, hogy jövőre még rosszabb terméseredmények legyenek búzából, kukoricából, mert az idei ősz sem hozta el azt a csapadékmennyiséget, amire a földeknek szükségük volt. A gazdálkodók költségei eközben meredeken emelkednek, az energián, műtrágyán túl ma már az elképesztően megdrágult hitelek is rontják a magyar termelők versenyképességét: míg itthon 16–18 százalékos kamattal lehet forgóeszközhitelhez jutni, addig Szlovákiában 2 százalékot kér a bank – hasonlítja össze vállalkozásai forrásszerzési lehetőségeit Raskó György.
Ahol minden a pénz körül forog
Ez a Della, a 24.hu gazdasági podcastja. Arra fókuszálunk, ami mindenkit foglalkoztat: merre tart a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború tépázta magyar és világgazdaság, mi lesz a megtakarításainkkal, a munkahelyünkkel, a környezetünkkel? Azok véleményét kérjük a legfrissebb és legfontosabb eseményekről, akik a legközelebb ülnek a tűzhöz, az adott terület kiemelkedő szakértői, cégvezetői, gazdaságpolitikusai. A műsorvezető Baka F. Zoltán.
Legfrissebb epizódok
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Szerintem
Sorozatlövő
Határsértők
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!