Della
Martin József Péter: Majdnem kizártnak tartom, hogy hozzáférjünk az uniós támogatások száz százalékához
2022. 10. 19. 11:09
A kormány elszámolja magát, ha abban bízik, hogy a korrupcióellenes törvények elfogadásával megtette a dolgát, és csak a pénz utalását kell várni. Az Európai Bizottság és más uniós szervek alapállása ugyanis megváltozott: a jogszabályok végrehajtását ugyanolyan figyelemmel fogják kísérni, mint a megalkotásukat, és ha ebben hibát találnak, leállítják az utalásokat – vázolta a szerinte reális forgatókönyvet részben első kézből származó uniós információira hagyatkozva a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója a Della legújabb adásában. Martin József Péter szerint az Orbán-kormány arra játszik, hogy majd az Európai Tanács kimenti a szorult helyzetéből, de az eljárásba olyan visszacsatolások épültek be, amik egy későbbi fázisban is lehetővé teszik a támogatások visszatartását. Ráadásul a határidők miatt már most is valós veszély a támogatások egy részének az elvesztése. Arról is szó esik a beszélgetésben, hogy a gazdasági válság akár jót is tehet a magyarországi korrupció elleni küzdelemnek, de ehhez szükség lesz az Európai Unió eltökéltségére, hogy ne hagyja a kormányt kiüresíteni a vállalását Patyomkin-intézmények működtetésével. A Budapesti Corvinus Egyetem külsős adjunktusa szerint a korrupció egyik járulékos hatása, hogy kozmetikázza az ország GDP-jét, beruházási teljesítményét, nagyobbnak mutatva azokat.
Ahol minden a pénz körül forog
Ez a Della, a 24.hu gazdasági podcastja. Arra fókuszálunk, ami mindenkit foglalkoztat: merre tart a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború tépázta magyar és világgazdaság, mi lesz a megtakarításainkkal, a munkahelyünkkel, a környezetünkkel? Azok véleményét kérjük a legfrissebb és legfontosabb eseményekről, akik a legközelebb ülnek a tűzhöz, az adott terület kiemelkedő szakértői, cégvezetői, gazdaságpolitikusai. A műsorvezető Baka F. Zoltán.
Legfrissebb epizódok
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Szerintem
Sorozatlövő
Határsértők
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!