Gazdaság

Patthelyzetbe kerülhetett a Dunaferr

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI
A cégbírósági iratokból, különböző beadványokból és fellebbezésekből kirajzolódik, hogy kemény küzdelem folyik ukrán és orosz oldalról is a cégvezetés megszerzéséért. Eddig nem sok sikerrel, hiszen az ISD Dunaferr Zrt.-nek nincs megfelelő számú vezetője.

Nemhogy enyhülne a hónapok óta feszült helyzet a patinás magyarországi cégnél, a Dunaferrnél, inkább tovább civakodik a két tábor, amely a cég irányításáért harcol. Ennek volt a legújabb fejezete hétfőn, amikor a cég éles hangvételű közleményben úgy fogalmazott, hogy meghamisított okiratokkal próbálták átvenni pénteken a cég irányítását a kisebbségi tulajdonos megbízottjai.

Az e-cégjegyzék szerint jelenleg csak két vezető tisztségviselője van az ISD Dunaferr Zrt.-nek: az ukrán Tetyana Taruta és Mkrtchan Oleg, megbízatásuk idén május 31-ig szól. A gond az, hogy a részvénytársaság alapszabálya szerint 3–9 igazgatósági tag (vezető tisztségviselő) és mellé a jelenlegi 5 helyett 8–15 tagú felügyelőbizottság kellene. Ha ez nem teljesül, az komoly probléma, mert azt jelenti, hogy nincsenek meg a törvényes működés feltételei, és a cégbíróság kényszertörlést rendelhet el, mint ahogy az már decemberben is felmerült. Mihamarabb rendezni kellene tehát a hiányosságokat, már ha ez egyáltalán lehetséges.

Az ukránok és az oroszok sem tudnak lépni

A jelenlegi két bejegyzett vezető tisztségviselő csak együttes cégképviseletre jogosult, önállóra nem. Együttesen tehát összehívhatnák a közgyűlést, a járványra tekintettel akár videókonferencia formájában, és a részvényesek eldönthetnék, kik legyenek a cég vezetői, a felügyelőbizottság tagjai – mondta a nyilvános cégiratok alapján kérdésünkre Dr. Zalavári György független ügyvéd.

A gond az, hogy a cégbíróságon fellelhető iratok szerint Mkrtchan Oleg állítólag több mint két éve nem elérhető, mert börtönben van, így a cég ügyeiben nem tud részt venni. Tetyana Taruta pedig önállóan nem intézkedhet. Ennek ellenére ügyvédjén, Dr. Jeszenszky Zoltánon keresztül megpróbálta tisztségébe visszahelyeztetni a korábban lemondott ukrán vezető tisztségviselőket, valamint felügyelőbizottsági tagokat a cégbíróságon. De mivel Taruta önállóan nem képviselheti a céget, nem hatalmazhatja meg az ügyvédet sem, ezért a cégbíróság elutasította a kérelmét. Az ügyvédje több körben fellebbezett.

Az orosz vonalat képviselő Evgeny Tankhilevics szintén nem tudja összehívni a közgyűlést, mert bár neki önálló képviseleti joga volt, de ez lejárt 2020. szeptember 30-án. Ügyvédjén, Dr. Nagy Péteren keresztül szintén azt kérelmezte, hogy a korábban lemondott orosz vezetőket állítsa vissza a cégbíróság a tisztségükbe, hogy meglegyen a törvényes működés feltétele. Ezt a kérést is elutasította a bíróság, valamint szintén kétségbe vonta, hogy az ügyvéd meghatalmazása érvényes lenne, amit fellebbezés követett.

Kovács Attila / MTI Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója beszédet mond a Dunaferr helyzetéről, fejlődéséről tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2018. február 20-án.

Közben persze mindkét oldal támadja a másik beadványait, igyekezve megakadályozni, hogy bekerüljenek a cégvezetésbe. Jelenleg úgy tűnik, patthelyzet alakult ki, és nem látni, hogyan lesz meg a törvényes működés feltétele.

Érdekes eseti meghatalmazások orosz oldalon

Az orosz érdekeket képviselő Dr. Nagy Péter ügyvéd eseti meghatalmazását Dr. Sevcsik Mónika RMS és HR-igazgató adta ki tavaly decemberben. De hogyan adhatott ki a HR-vezető meghatalmazást az ügyvédnek, ha ő maga nem is cégvezető? A becsatolt iratok szerint Evgeny Tankhilevics tavaly februárban – amikor még cégvezető volt – eseti meghatalmazást adott Dr. Sevcsik Mónikának peres és nem peres ügyekre, teljes körű, önálló képviseletre, beleértve az ISD Dunaferrel szemben felmerült igények (vagyis követelések) vitatását és elismerését, a zrt. igényeinek érvényesítését. Plusz arra is, hogy az igények érvényesítésével kapcsolatban Dr. Nagy Péter ügyvédnek meghatalmazást adhasson teljes körű jogi képviseletre. Tehát nem bármilyen ügyekre, hanem csakis a cég részéről, illetve a céggel szemben felmerült követelések ügyében. A Tahnkhilevics által Dr. Sevcsik Mónikának adott meghatalmazás 2020. március elsejétől 2021. január 31-éig szólt. Érdekessége, hogy a cégbíróságra csak idén januárban nyújtották be. Dr. Zalavári György ügyvéd véleménye szerint a nyilvános cégiratok alapján nem tűnik túlságosan életszerűnek, hogy miközben Tankhilevics vezető tisztsége tavaly szeptember végéig szólt, aközben már tavaly februárban eseti meghatalmazást adjon a HR-vezetőjének a jóval később elindult cégbírósági ügyek intézésére, plusz az ügyvéd ilyen irányú meghatalmazására, ráadásul majdnem egy évre előre. Erősen aggályos lehet az iratok alapján továbbá, hogy a 2020. februári meghatalmazás alapján Dr. Sevcsik Mónika cégbírósági eljárásra meghatalmazhatta-e az ügyvédet. Dr. Nagy Péter egyébként Tankhilevicstől is kapott több eseti meghatalmazást, köztük még 2020. szeptember végén egy olyat, ami többek között cégbírósági, felszámolási, csődeljárási és fizetési meghagyásos ügyek intézésére szól.

Így igazgathat a háttérből a volt cégvezető

Tudomásunk szerint Dr. Sevcsik Mónika számos ügytípusra kaphatott meghatalmazást Evgeny Tankhilevicstől, ami elvileg nem kifogásolható. A HR-vezető írta alá a cég meghatalmazott képviselőjeként például azt a levelet, amelyben a cégvezetés felajánlotta a felmondott kollektív szerződés meghosszabbítását, de olyan feltételekkel, amelyeket a szakszervezet nem tudott elfogadni.

Az egyik leánycég alapítóokirat-módosításán szintén Dr. Sevcsik Mónika aláírása szerepel a cég nevében, meghatalmazottként. Valószínűleg így tudja még most is intézni az egyes cégügyeket a volt cégvezető, Tankhilevics.

Kérdeztük a HR-vezetőt, milyen meghatalmazásai vannak, milyen ügyekre, meddig, de megkeresésünkre nem válaszolt.

Az ISD Dunaferr alatt több oldalról is rezeg a léc

Az acélmű működése több oldalról is veszélyeztetett, kevés az alapanyaguk, a termelés alig 30 százalékon ketyeg, ahogy már erről írtunk.

  • A részvénytársaságnak adósságai vannak, úgy tudni, fél tucat cég kezdeményezhetett ellenük felszámolást.

Persze, ha meg is indul a felszámolás, azzal is együtt lehet élni, még egy jó darabig működhet a cég, sőt, akár talpra is állhat.

  • Továbbra sem felelnek meg a törvényes működés feltételeinek, mert nincs kellő számú cégvezető és felügyelőbizottsági tag.

Egyelőre nem is tudni, hogyan tudnának megfelelni a törvényes működés kereteinek. A részvénytársaság alapszabálya szerint az igazgatóság rendkívüli közgyűlést is összehívhatna emiatt, csakhogy ahogy fentebb jeleztük, az egyetlen vezető tisztségviselő önállóan nem léphet. Ha nem történik előrelépés, akkor viszont a cégbíróság elrendelheti a kényszertörlést.

  • 2020-ban nem adtak le mérleget.

A pandémia miatt a határidő tavaly kivételesen szeptember 30 volt. A gond az, hogy a beszámoló elfogadásáról is csak a közgyűlés dönthet. Az adózás rendjéről szóló törvény szerint, ha egy társaság elmulasztja a beszámoló letétbe helyezését és közzétételét, a NAV 30 napos határidővel felhívja a teljesítésre. Ha ekkor sem tesz eleget a cég a kötelezettségének, 250 ezer forintos bírságot kap a NAV-tól, és újabb 30 napot a teljesítésre. Ez szeptember 30-a óta már bőven letelhetett volna. Szóval akár már ott is tarthatna az ügy, hogy a NAV kéri a cég adószámának törlését, és a cégbíróságnál kezdeményezi a cég megszűntnek nyilvánítását.

  • Rendszeresen megszegik a Munka Törvénykönyve rendelkezéseit, például azzal, hogy a béreket hónapok óta részletekben fizetik.

Bár ez jogszabálysértés, a cég létét közvetlenül nem veszélyezteti. Arról pedig továbbra sincs releváns hír, ki lehet a várva várt befektető és mikor menti meg a céget.

Új szereplő a színen

Pénteki fejlemény, hogy a tulajdonos Steelhold Ltd. képviselőjeként Mikó István is képbe került, mint lehetséges rendcsináló. Lapunknak azt mondta, legelőször a cég törvényes működését akarja helyreállítani, ehhez szabályos módon összehívott közgyűlésen választanának igazgatósági, illetve felügyelőbizottsági tagokat. Mikónak elmondása szerint két fő feladata van, hogy megőrizze a 11 ezer munkavállaló munkahelyét és hogy rendezze a beszállítókkal szemben fennálló sokmilliárdos adósságot, hogy működőképes maradhasson a cég.

Tankhlievicsék erre kiadott hétfői közleményét, miszerint hamisított iratokkal akarnák átvenni a cég irányítását Mikó István visszautasítja. Szerkesztőségünknek írott levelében hangsúlyozta, eredeti, hiteles meghatalmazásuk van a tulajdonostól. Tankhilevics viszont nem rendelkezik ilyen irattal, vagyis nyilván nem élvezi a tulajdonos bizalmát. Hozzátette, az ISD Dunaferr Zrt. 99 százalékot meghaladó mértékű tulajdonosa, és a finanszírozást nyújtó bank is arra az álláspontra jutott, hogy az ISD  Dunaferr Zrt. irányítását nem Evgeny Tanklievich kezében szeretnék látni. A tulajdonos és a bank is azonnali beavatkozásokat sürget.

Leveléből kiderült még, hogy az ISD Dunaferr Zrt. könyvvizsgálója az Ernst & Young nem jegyezte ellen a társaság 2019. évi beszámolóját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik