Gazdaság

Bámulatos hatás: lerúgtuk a cipőket a CSOK miatt

Rendhagyó sajtótájékoztatón voltunk csütörtökön Üllőn: államtitkár, vezérigazgató-helyettes, operatőr és újságíró is levetette a cipőjét, és zokniban álldogált. Az ok, hogy a helyszín egy családi ház nappalija volt, és nem szerettük volna a cipőnkkel beszennyezni a padlót.

Nem akármilyen ház ez – új, kétszintes, nagycsalád lakja, szülők, és három gyermek (egy kisfiú, két kislány). Ők azok, akik tízezredeikként igényelték az OTP-nél a családok otthonteremtési kedvezményét (CSOK).

Ha rosszmájúak lennénk, azt mondanánk, válasz ez az ingatlanosok augusztusi kijelentésére, miszerint ők még nem láttak élő embert, akik igényelt volna CSOK-ot. De nem vagyunk.

CSOK számokban

Az EMMI család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkárától Novák Katalintól megtudtuk a tájékoztatón, hogy az elmúlt másfél évben (az otthonteremtési program elindítása óta) több mint 30 ezer családnak adtak összesen 137 milliárd forintnyi támogatást – ebből 67 milliárd forintot tett ki a CSOK, a többi kamattámogatás volt a lakáshitelekhez. A maximum 10 millió forintos legfeljebb 25 éves futamidejű garantáltan 3 százalék alatti kamattámogatott hitellel 9 ezer család élt indulása (január) óta.

Ezen kívül van még az áfa-visszaigénylés, ami mint mondta, szintén nagyon népszerű a családok körében. Rákérdeztünk, lehet-e számítani az eredetileg 2019 végéig élő áfa-visszaigénylési lehetőség meghosszabbítására. Azt a választ kaptuk, hogy erről még nem született döntés.

A módosítások felpörgették az igényléseket

Mint az államtitkár hangsúlyozta, a legutóbbi, szeptemberi módosítások még több család számára nyitották meg az otthonteremtés lehetőségét, és megnőtt azok aránya is, akik új otthonra kérik a támogatást. Korábban olvashattuk (MNB-felmérés), hogy 1,6 millió család lehet jogosult a CSOK-ra, amiből 270 ezren igényelnének is.

Jelenleg tart 30 ezernél az igénylések száma. Adódott a kérdés, van-e célszám. Az államtitkár szerint nincs, de a folytatás biztosított: a jövő évi költségvetésben 211 milliárd forintot irányoztak elő erre a célra. Egyébként ha nagyobb lenne az igény, a rendszer felülről nyitott.

Kiderült az is, hogy a CSOK-szabályoknál egyelőre nem terveznek újabb változtatást, de továbbra is odafigyelnek az észrevételekre.

Rugalmasabb lett a rendszer

Az OTP vezérigazgató-helyettese Kovács Antal beszédében kiemelte, bankjuk hagyományosan erős az állami támogatások, a lakáshitelek folyósításában – így van ez a CSOK-nál is: minden második támogatás rajtuk keresztül ért célba. Fontosnak tartja az állami közreműködését, mert mint mondta, az nagy terheket vesz le a családok válláról, és erősíti hitelezhetőségüket.

Személy szerint örül neki, hogy a CSOK-szabályok módosítása lehetővé tette, hogy jóval rugalmasabban kezelhessék az igényeket, illetve a hiteleket, mint a kezdetekben – ez látszik is az igénylések és folyósítások számának emelkedésében, és az építési engedélyek számának növekedésében is (mintegy 150 százalék), tette hozzá. Van is mit bepótolni, jegyezte meg, hiszen az elmúlt években (a válság óta) kb. 500 ezer lakásvásárlás halasztódott el – ezt szeretnék most kielégíteni.

Átlagban 4 hét alatt van meg a CSOK

Rákérdeztünk, az igénylésekhez képest hol tart a folyósítás, gondolva arra is, hogy korábban általános tapasztalat volt, hogy elhúzódtak az ügyek, illetve emiatt pl. az ingatlanfejlesztők kifejezetten ódzkodtak a CSOK-osoktól.

Kovács Antal azt válaszolta, hogy 80-90 százalék körül van az igénylések számához képest a folyósítás (az átfutási idő miatt) – az ügyintézési időt pedig igyekeznek csökkenteni. A konkrét esetben három hétre szorították le az igénylés beadásától a folyósításig tartó időszakot, ami rendkívül jónak mondható – tette hozzá. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy átlagosan 4 hét az átfutási idő.

A családfőtől is érdeklődtünk, mi volt a tapasztalatuk. Ők a 10+10 millió forintos konstrukciót vették igénybe a három gyerekre, az új, kétszintes ház vásárlásához. Lefoglalózták, két hét alatt begyűjtötték a CSOK-hoz szükséges igazolásokat, majd beadták az igénylést, és ahogy a vezérigazgató-helyettes is mondta, rá három hétre kapták meg a zöld jelzést a banktól. Meg voltak elégedve, nem tartották hosszadalmasnak az ügyintézést.

Milyen CSOK-ból mennyit folyósítottak?

Erre is rákérdeztünk, mivel korábban olvasni lehetett arról, hogy jellemzően nem új, inkább a használt lakásokra igényelnek CSOK-ot, hogy vidéken nemigen megy, és hogy a 10(+10) milliós támogatások aránya is elég kicsi.

Kovács Antal azt válaszolta, hogy bankjuknál eddig kb. 1500 10+10 millió forintos és 1300 darab 10 millió forintos (háromgyerekes) folyósítás történt. A maradék mintegy 9 ezer pedig az egy- és kétgyerekes kategóriához kötődik. A banknál az átlagos támogatási összeg 2 millió forint volt.

Novák Katalin hangsúlyozta: a korábbi vidék és Budapest közötti különbséget megszüntették, most a CSOK-nál csak a gyerekszám számít, és az, hogy használt, vagy új lakásra veszik-e fel a családok a kedvezményt. Emiatt nagyobb mozgásteret jelenthet vidéken a támogatás – jegyezte meg. A Bankszövetségtől kapott adatokra hivatkozva elmondta: Budapesten nagyon jelentős a támogatások összege, de minden településen nagy az érdeklődés, és a folyósítás. Pontos arányszámokat nem kívánt mondani.

Azt is hozzátette, hogy míg korábban jellemzően többségükben használt ingatlanra vettek fel támogatást a családok, mostanra elmozdulás látszik az újak irányába, amiben szerepet játszhatott a szeptemberi könnyítés is, amely segíti az új lakásoknál az igénylését. A támogatási összegeknél pedig jelentős arányt képviselnek az új ingatlanokra felvettek.

Mint kiemelte, a 10+10 milliós CSOK-ot felvevők jelentős része 80 százaléka vállalt gyermeket is, legalább egyet (hogy meglegyen a minimum 3).

Újat leginkább a nagycsaládosok vesznek

Az OTP-nél a legtöbb kérelem a fővárosi agglomerációból érkezik és nő az új lakás-vásárlásra, -építésre fordított támogatás aránya is. Az agglomeráció az első helyet nem kizárólag a főváros közelségének köszönheti. Az is sokat nyom a latban, hogy az érintett településeken még akad eladó új lakás, vagy építési telek, ellentétben Budapesttel, ahol egyelőre csak a tervezőasztalról lehet új építésű ingatlanhoz jutni. Új ingatlanban leginkább a nagycsaládosok, több gyermeket tervezők gondolkoznak.

Az idei igénylések mintegy felét két gyermek után, további harmadát három gyermek után igényelték a családok. Az új lakás céljára igényelt CSOK-nál pedig a családok 60 százaléka három gyermeket vállalók közül került ki. A 10 milliós CSOK-ot igénylők mintegy 90 százaléka a további 10 milliós kedvező kamatozású támogatott hitelt is igénybe kívánja venni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik