Lezártnak tekinti a kormánykoalíció két vezető pártja, a Fidesz-MPP és az MDF a “státustörvény” körüli belpolitikai vitát. Párhuzamosan a kormány is lépett, 81 ezer 320 főben határozva meg azon külföldiek számát, akik 2002-ben munkát kaphatnak Magyarországon. A keret ellentmondást nem tűrő kijelölésével a kabinet az “utolsó szó jogán” kívánt minden kritikát elhárítani az Orbán-Nastase-megállapodásról.
Az persze már más kérdés, hogy az ellenzék is lezárnak tekinti-e a vitát, amely a felszínen akörül folyt, hogy a román és a magyar miniszterelnök között december 22-én létrejött egyezség “rászabadítja-e a magyarországi munkaerőpiacra és egészségügyi rendszerre a román munkavállalókat”. Valójában persze egészen másról van szó: az Orbán-kabinet korábban nem is sejtett engedményre kényszerült, s ezt az ellenzék a választások előtt ki akarja használni. A miniszterelnök beleegyezett, hogy “minden román állampolgár, származásra való tekintet nélkül a Magyar Köztársaság területén (…) ugyanazokat a munkavállalási feltételeket és elbánást élvezze”. Medgyessy Péter a szocialisták kormányfőjelöltje valószínűleg túldramatizálja a helyzetet, amikor arról beszél, hogy a megállapodás – amely a határon túli magyarságon kívül minden román számára lehetővé tesz háromhavi magyarországi munkavégzést – veszélybe sodorja a hazai munkavállalók munkahelyeit és letöri a béreket. Az igazság feltehetőleg valahol félúton lehet, ám ezt a kampány hevében egyelőre egyik oldalon sem sietnek belátni.
IMPORT MUNKAERŐ. “Jóval a magyar kedvezménytörvény hatályba lépése előtt elkezdtünk romániai munkaerőt alkalmazni, és az eddigi tapasztalataink kiválóak” – mondja Oláh Antal, a német központú Knorr-Bremse vállalat magyarországi ügyvezetője. A budapesti cégnél a felső vezetés kivételével minden beosztásban – segédmunkástól üzemvezetőig – dolgozik román állampolgár, és ezt nem elsősorban az alacsonyabb bérigény indokolja. Oláh Antal szerint a főként erdélyi magyar alkalmazottak olyan munkamorált hoznak magukkal, ami minden hazai munkavállaló számára megszívlelendő lehet. “A rendkívüli munkabírás és a pontosság a bizonyítéka annak, hogy ezek az emberek nagyon is keményen és lelkiismeretesen megdolgoznak a fizetésükért” – mondja az ügyvezető.
Újak az újak ellen Magyarország az uniós csatlakozási tárgyalásokon elérte, hogy a viszonosság elve alapján, a közösségi joganyagot mellőzve, nemzeti rendszert alkalmazzon azokkal a tagállamokkal szemben, amelyek maguk is a korlátozás mellett döntöttek. Később ez a csehek kezdeményezésére annyiban módosult, hogy a 7 éves időszak folyamán olyan új tagállamokkal szemben is piaci védőintézkedéseket lehet bevezetni, amelyekkel szemben az unió régi tagjai egyébként nem látják szükségét a megszorításnak.
Az nyilvánvaló, hogy a külföldi munkaerő importálása bizonyos esetekben komoly haszonnal jár, hiszen különben valószínűleg egyik cég sem vállalná az ezzel járó költségeket és adminisztrációt. Külföldi állampolgárok számára Magyarországon munkát vállalni ugyanis a hatályban lévő jogszabályok alapján is – és ezen a státustörvény egyetlen rendelkezése sem változtat egy jottányit sem – meglehetősen nagy “macerával” jár. A külföldiek itteni foglalkoztatásának engedélyezéséről szóló, 1999-ben kelt rendelet értelmében az engedélyért nem a munkavállalónak, hanem az őt foglalkoztatni kívánó munkáltatónak kell folyamodnia, s a rendkívül szigorú kritériumok bármelyikének megszegéséért szankciókkal számolhat. Ez minimum a munkavállalói engedély megtagadását vonja maga után, súlyosabb esetben a külföldi munkavállalók alkalmazásától való hosszabb-rövidebb idejű eltiltást.
A munkáltató részéről elvárt formai kritériumokon túl a hatóság vizsgálja a dolgozónak a munkakör betöltéséhez szükséges végzettségét, egészségügyi alkalmasságát, valamint a munkaerő-piaci helyzetet. Az itt felsorolt feltételek közül az utolsó az egyedüli, aminek vizsgálatától a jövőben a “státusmagyarok” és a román állampolgárok esetében eltekintenek. A kedvezmény – aminek következtében elvileg 30 nappal, gyakorlatilag általában ennél többel rövidül le az amúgy több hónapig húzódó adminisztráció – sem egyedinek, sem pedig újszerűnek nem nevezhető, hiszen ugyanez az eljárási rend vonatkozott már korábban is azokra, akik kétoldalú, kölcsönös államszerződések (kvóták) alapján érkeztek Magyarországra dolgozni. Azt, hogy a magyar munkaerőpiacot komoly veszély valójában nem fenyegeti, jól jelzi, hogy ezek a kontingensek – amelyek minden esetben hosszabb munkavállalást tesznek lehetővé a kedvezménytörvényben és az Orbán-Nastase-megállapodásban biztosított három hónapnál – mind ez idáig kihasználatlanok voltak.
Ilyen körülmények között aligha lehet megkérdőjelezni, hogy a legálisan nálunk foglalkoztatott külföldiek számát valóban a hazai munkaerőhiány mértéke határozza meg. “A jól képzett munkaerő megléte nem tartott lépést az itt beruházó vállalatok számának növekedésével” – véli Michael Schumann, az ezernél több főt foglalkoztató, nyugat-magyarországi központú Hammerstein Bt. ügyvezető igazgatója. A német érdekeltségű cég néhány éve elsősorban a költségelőnyök miatt döntött az itteni beruházás mellett, ám a körülmények azóta döntően megváltoztak. A munkaerőhiány több kényszermegoldásra sarkallta a vállalatot – nem egyszer voltak kénytelenek szakképzett, tapasztalt munkatársakat igénylő posztokon kezdőket alkalmazni, vagy a hiány miatt a már meglévő alkalmazottakat tovább terhelni -, mígnem a magyarországi beruházások leállítása mellett döntöttek. “Leányvállalatunk működésével egyelőre elégedettek vagyunk, ám a jelen piaci körülmények nem teszik lehetővé, hogy tovább bővíthessük azt” – értékeli helyzetüket Michael Schumann.
Csalóka napfény
Jóformán felhőtlen képet vázolt fel a munkaerő-piaci helyzetről a Gazdasági Minisztérium (GM). E szerint decemberben 342,8 ezer munkanélkülit tartottak nyilván, 29,6 ezerrel kevesebbet, mint 2000 végén. Az átlagos regisztrációs idő még mindig 253 nap, de ez is 31 nappal kevesebb, mint amennyi egy évvel korábban kellett ahhoz, hogy töröljenek valakit a nyilvántartásból. A munkanélküliségi ráta – a nyilvántartott munkanélkülieknek a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya – az egy Somogy kivételével valamennyi megyében csökkent a múlt év folyamán. A pályakezdő munkanélküliek (decemberben 24,3 ezren voltak) fél ezernyi gyarapodást mutattak ugyan, de a fiatal, 25 év alatti állástalanság több mint 5 ezerrel, 68,6 ezer főre apadt. Mindez igen kedvezőnek tetszik. Még mindig igen nagy azonban a szóródás az egyes megyék munkanélküliségi szintje között (lásd a grafikont).
A munkanélküliek 36 százaléka – a novemberi adatok szerint 118,8 ezer fő – kap munkanélküli járadékot. A járulékra jogosultságnak feltételei vannak – többek között az azt megelőző négy éven belül legalább 200 nap munkaviszony -, ezenkívül a 2000 februárjában megszigorított szabályozás egy évről 270 napra rövidítette le a folyósítás maximális időtartamát. 2000 második felétől fogva azonban a munkanélküli-ellátásban részesülők száma csak kismértékben csökken, az utóbbi hónapokban az előző év azonos hónapjához viszonyított fogyás már csak néhány ezer; novemberben alig 2500 fő. Azoknak pedig, akiknek megszűnt a jogosultságuk a járadékra, csupán a negyede, 5295 fő tudott újra elhelyezkedni novemberben – a többiek egyszerűen átestek e védőhálón -, s ez az arány semmit sem javult 2000 novembere óta.
A járadék-jogosultságot elvesztő, tartós munkanélküliek ellátása is átalakult 2000 májusától, s a fokozatosan kifutó jövedelempótló támogatást a közhasznú foglalkoztatási programokhoz kötött rendszeres szociális segélyezés váltja föl. Novemberben összesen 110 ezren kaptak valamilyen segélyt, mégpedig 30 ezren a régi, 80 ezren pedig már az új, “hal helyett hálót” rendnek megfelelően. Egy év alatt a “jövpótlósok” serege 75,5 ezerrel fogyott, viszont a rendszeres “szocsegélyt” kapók csak 50,8 ezerrel lettek többen – azaz több mint 25 ezren egyszerűen kihullottak a munkanélküli-ellátás rendszeréből. A magas munkanélküliségi rátájú megyékben több mint kétszer annyi tartós segélyben részesülő van, mint járadékos, a nyugati, közép-magyarországi megyékben viszont 30-40 százalékos vagy ennél is kisebb ez az arány.
A sikerjelentések a munkaerő-piaci helyzet javulásáról zengenek, valójában azonban nem történik egyéb, mint jogosultságok szűnnek meg. Tízezres nagyságrendű tömeg kerül ki úgy a munkanélküliek köréből, hogy nem (vagy nem legálisan) kap állást, azaz – statisztikailag – a gazdaságilag inaktív népességet gyarapítja.
Eörsi János
HIÁNYGAZDASÁG. “A képzett munkaerő mind nagyobb hiánya tapasztalataink szerint egyre többször jelenti gátját a külföldi tőke beáramlásának” – mondja Frank Fichtner, a Kienbaum Management Consultants GmbH projektvezetője. A tanácsadó cég – a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával együttműködésben – nemrégiben átfogó tanulmányt készített a magyar munkaerőpiacról. A tanulságok között kiemelt helyen szerepel, hogy a szakképzett munkaerő “drámai mértéket öltő hiányával” és a hazai szakképzés hiányosságaival egyre inkább veszélybe kerül az ország egyik hagyományos erőssége a nemzetközi versenyben.
Miközben a magyar oktatási rendszer elsősorban a magas szintű képzésre koncentrál – egyetemet végzettek tekintetében nem is tapasztalható munkaerőhiány -, addig a piac egyre inkább érzékeli a megfelelően képzett szakemberek, illetve a közepes vagy alacsony bérű munkaerő fokozódó hiányát.
Egybevág a fentiekkel a Gazdasági Minisztérium (GM) tájékoztatása, miszerint a tavaly külföldieknek kiadott 47,7 ezer munkavállalási engedély birtokosai között mintegy 60 százalék volt a – fizikai vagy szellemi – szakmunkások, valamint a felsőfokú végzettségűek aránya. A fizikai foglalkozásúak körében ennél is magasabb, 65-70 százalék a szakképesítéssel rendelkezők súlya. Ezek a munkások döntően a mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban és a kereskedelem-vendéglátás területén remélhetnek elhelyezkedést, mindez pedig enyhítheti azt a – GM-tanulmányban is kiemelt – jelenséget, hogy “a magyarországi cégek egyre növekvő hányada nem tudja termelőkapacitásait kihasználni a globális vagy a strukturális munkaerőhiány miatt”.
Túlzottnak tűnik tehát az aggodalom, miszerint éppen a kedvezménytörvényt kiegészítő miniszterelnöki paktum idézné elő a román munkavállalók katasztrofális következményekkel járó rohamát. Még a keleti országrészben sem érzékelhető megnövekedett érdeklődés, a roham említésére a helyi munkaerő-piaci szakemberek csak mosolyognak. A Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Központhoz az idén eddig 29 kérelmet nyújtottak be, s Péter Ferenc igazgatóhelyettes szerint nincs növekedés az előző évek hasonló időszakaihoz képest. A megyében a 2001. év zárónapján 500 külföldi állampolgár rendelkezett munkavállalási engedéllyel. A külföldiek 70 százaléka Ukrajnából és Romániából érkezik (a nevekből ítélve az utóbbiak négyötöde magyar nemzetiségű), s elsősorban a feldolgozóiparban kapnak munkát (varrónőként, cipőfelsőrész-készítőként), de napjainkban növekvő igények mutatkoznak ápolókra, idegennyelv-tanárokra és állatgondozókra is.
Nem mutat más képet a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg sem, ahol a megyei munkaügyi központ felmérette, mekkora hajlandóság várható a megye területén történő munkavállalásra. Rezsőfi István igazgató szerint egyértelműen nincs komoly érdeklődés külföldi állampolgárok részéről, s ezt támasztja alá az is, hogy az idén még egyetlen munkavállalási engedély iránti kérelem sem érkezett hozzájuk.
A legális munkaerő-áramlásnál sokkal komolyabb veszélyt hordoz magában – a már korábban is meglévő – feketemunka-piac, arról azonban sem a hatóságoknak, sem pedig az üzleti alapon készült tanulmányoknak nincsenek hitelt érdemlő adatai. A piaci szereplők egyöntetűen állítják, hogy ez a valódi probléma és kihívás a törvényeket tiszteletben tartó vállalatok előtt. “Az árnyékgazdaság változatlanul tetemes mértékben akadályozza a vállalatok gazdasági tevékenységét, és tartós kárt okoz a magyar államnak” – emeli ki a Kienbaum tanulmánya is. Így egyelőre kincstárinak tűnik az optimizmus, amivel a kabinet érvel: a munkavállalási engedély kedvezményes kiadása kifehérítheti a Romániából érkező feketemunkások foglalkoztatását. Az elemzők legalábbis sietnek kiemelni, hogy a szigorú szankciók és a kiszabott bírságok csak kismértékben lehetnek hatásosak, amíg a Munkaügyi Főfelügyelőség mintegy 400 ellenőre csak a törvénytelenségek egy részére deríthet fényt.
