Élet-Stílus

Lakásbiztosítást nem csak új ingatlanra fontos kötni, meglévőt is fontos felülvizsgálni

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Amit a lakásbiztosításról tudni kell: mi az, milyen fajtái vannak és miért kössük meg.

Jobb félni, mint megijedni – tartja a mondás. Ez nagyban igaz az otthonunkra gondolva is. Ugyan senki nem kalkulál azzal, hogy valami kár keletkezik az otthonában, de sosem árt felkészülni minden eshetőségre. A lakásbiztosítás nemcsak azoknak fontos, akik új lakást vásárolnak, hanem meglévő ingatlan esetén is elengedhetetlen a megléte, illetve a felülvizsgálata. Ezt pedig nagyban megkönnyíti, hogy ma már online módon elérhető szerződéskötés és ügyintézés is rendelkezésünkre áll.

Új lakásnál elengedhetetlen

A lakásvásárlás általában a legjelentősebb pénzügyi kiadásunk életünk során. A legértékesebb vagyontárgyunk, épp ezért joggal félünk attól, hogy valami baja esik. Elég csak abba belegondolnunk, hogy például egy nyílászáró üvegének nem várt cseréje mennyi fejfájást tud okozni, és akkor a pénztárcánkból kifolyó összegről még nem is beszéltünk. Figyelnünk kell arra is, hogy a felhőszakadások és jégverések egyre jelentősebbek hazánkban, az év leginkább viharokkal sújtott periódusa a május-augusztusi időszak.

A lehetséges káreseményre való felkészülés nem ördögtől való gondolat, felmérések azt mutatják, ötből négy ember fontosnak tartja a lakásbiztosítás meglétét. A biztosítást kötők egyre tudatosabbak, ha az otthonuk védelméről van szó, azonban a magyar lakások egy része még mindig nincs biztosítva.

Lakásvásárlás esetén, amennyiben valaki hitelt vesz fel , a bank kötelezi a lakásbiztosítás megkötésére, sőt, azt is megszabhatja, milyen káreseményekre terjedjen ki a szerződés. A zálogjog a zálogkötelezett nyilatkozata alapján kerül rögzítésre a biztosítási szerződésen kötéskor, vagy a már meglévő szerződésen, amelyről a biztosító igazolást állít ki.

Meglévő lakásnál szintén fontos

Míg új lakás vásárlásakor nagyobb a biztosítások iránti érdeklődés a magyar lakosság körében, addig azok a tulajdonosok, akik régóta birtokolnak ingatlant, nem mindig kötnek biztosítást, vagy nem korszerűsítik a meglévő szerződésüket. Pedig mindkettő fontos volna.

Ha eddig nem láttuk értelmét a lakásbiztosításnak, gondoljunk bele egy gyakoribb káreseménybe: a szomszéd kisgyerek berúgja a labdával a nappali ablakát. Amennyiben nem a legsegítőkészebb szomszédokkal van dolgunk, fizethetjük a kárt magunknak. Vagy beázik a plafon: ha a felsőszomszéd nem vállalja a felelősséget, csak a tanácstalanság és a pénztárcánk kinyitása marad nekünk.

Lakásbiztosítást egyébként sem elég egyszer megkötni, időnként érdemes megújítani  azt, erre okot adhat például az ingatlan esetleges korszerűsítése, a piaci változások. Egy felújított konyha, fürdőszoba vagy a nyílászárók cseréje növelik az ingatlan értékét, ezekről általában szükséges tájékoztatni a biztosítót. Mert könnyen előfordulhat, hogy amennyiben kár történik otthonunkban, a biztosító csak a kár egy részét fogja fizetni, hiszen nem aktualizáltuk a szerződést. Érdemes hát a biztosítási papírok után nézni, ha több éve rendelkezünk saját ingatlannal, és felújításokat tervezünk. Ilyenkor mindenképp tanulmányozzuk át a meglévő lakásbiztosítási szerződésünket.

A mai korszerű lakásbiztosítások követik az otthonok modernebb felszereltségét, környezetünk változását, pl. napelemre, napkollektorokra is kiterjedhet a lakásbiztosítás fedezet. Nemcsak a lakásban található használati tárgyainkat tudjuk biztosítani, hanem pl. növényeinket, a szabadban tartott kerti bútorokat, gyerekjátékokat vagy akár a kerti öntözőrendszert.

Azt se felejtsük, hogy nemcsak saját ingatlanra köthetünk biztosítást, de albérlet esetén is fontos erre gondolnunk. Bérlőként lehetőség van csak az ingóságokra biztosítást kötni, hogy egy esetleges kár esetén tárgyaink védve legyen.

Előtérben az online megoldások!

2022-t írunk, így a lakásbiztosítás megkötésének legegyszerűbb módja, ha online intézünk el mindent. A kényelmet több biztosító is garantálni tudja, ekképp az Allianz is, amely online megoldásaival megmutatta, hogy otthonról is könnyedén elintézhetünk mindent biztosítás témában.

A cégnél nem a koronavírus-járvány miatti korlátozások indukálták az online ügyintézés bevezetését: már a pandémia előtt számos szolgáltatás kapcsán bevezették a digitális ügyintézést. Nincs szükség személyes találkozóra:  a honlapon kiszámolhatják az ügyfelek, hogy mennyibe kerülne a biztosítás az ingatlanjukra, és online meg is köthetik a nap 24 órájában bármikor.

Kárbejelentés is online

Az Allianz-nál a lakásbiztosítással kapcsolatos káreseményt online is bejelenthetjük, a dokumentumokat is csatolni tudjuk a kárbejelentést követően (például egy beázásról készült fotót). Az ügyfelek által beküldött dokumentumok, illetve a szemleidőpont egyeztetése alapján a kár rendezése akár két órán belül megtörténhet. A kárfelmérő szakembereknek ma már nem feltétlenül kell személyesen megjelenniük, erre egy előre egyeztetett időpontban történő távoli videós kárfelvétel a megoldás egy kifejezetten erre használt applikáció segítségével.

A bejelentést követően online követhetjük tovább azt is, hogyan alakul az ügyünk: a hét minden napján, a nap 24 órájában követhetjük a kárrendezés alakulását.

Szponzorált tartalom

A cikk az Allianz támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik