Élet-Stílus

Szűzen, 30 évesen sem szabad feladni az ismerkedést

Máté Csaba / 24.hu
Máté Csaba / 24.hu
Miért lehet jobb a szűz férfi az ágyban, mint a tapasztaltabb társai? Milyen lelkiállapot társul a késői szüzességhez?

Nem feltétlenül az a legrosszabb a szüzesség elvesztésében, ha felnőttkorban történik meg: hanem például, ha úgy esik valaki túl ezen a fontos lépésen, ha számára érzelmileg semmit sem jelentett a partnere. Például prostituálttal, vagy akár egy buliban, gyorsan a vécében. Amikor arról beszélünk, hogy egy férfi felnőtt korában még szűz, először is azt kell megértenünk, hogy milyen okok vezethettek idáig, az ítélkezést és a kritizálást pedig hagyjuk el, hiszen ez további súlyos károkat okozhat.

Kapcsolódó
Mit lehet tenni, ha valaki 30 évesen még szűz?
A társasági élet és a hobbitevékenységek segíthetnek.

A digitális világ nem segíti a helyzetet

Gyakran a fiatal felnőtt férfiak azok, akik rettegnek elmondani egy nőnek, ha huszonévesen vagy harminc-akárhány évesen még szüzek. A tapasztalatlanságból adódó félelem mellett szeretnék elkerülni a gúnyolódást, kritikát és megszégyenítést, ami teljesen érthető. Sokan éppen ezért nem is mondják el a partnernőjüknek, hogy szüzek, sőt van aki évekkel később vallja be az akkor már véget ért szerelmi kapcsolata után, hogy annak idején még nem volt szexuális tapasztalata.

Különösen a Z-generációnál szembetűnő ez a kérdéskör, egy felmérés szerint ennek a nemzedéknek a tagjai tovább várnak az első szexuális élményükre, mint a korábbi korosztályok.

Ugyanakkor ez az a generáció, amelynek a tagjai már beleszülettek abba, hogy az internet mindenki számára elérhetővé tette a szexet, az online pornót és a gyors dugást a randiappokkal. Ők azok, akik a fesztiválokon felnőve szabadabban élhetik meg a saját szexualitásukat, mint a korábbi generációk tagjai tehették. Az olcsó, mindenki számára elérhető repülőjegyek szintén elősegítik a bulizós nyarakat, a társkereső appok pedig bőven adnak lehetőséget az ismerkedésre, bárhol a világon. Éppen ezek azok a tények, amik sok-sok huszonéves, harmincéves szűz férfit nyomasztanak, még inkább sulykolva azt, hogy ők valamiért kevesebbet érnek, mint a hiperszexuális társaik.

A legtöbb férfi a világon 17 és 23 éves kora között veszíti el a szüzességét. Huszonévesen, harmincévesen sincs senki lemaradva.

Az, hogy mikor történik ez meg, országonként, kultúránként is változik. Malajziában átlagosan 23,7 éves korban kerül erre sor, a legfiatalabb fiúk pedig a brazilok a szüzesség elvesztésében: ők átlagosan 17,3 éves korukban kezdik el a nemi életüket élni. A felmérést 2012-ben készítette erről a Durex, a listán a magyarok középmezőnyben vannak, átlagosan 18,4 éves korban veszítik el a fiúk a szüzességüket.

A nőkkel való csalódás is oka lehet

Hogy egy fiatal felnőtt még szűz, nem feltétlenül csak a társadalmi okok miatt lehetséges, akár valamilyen egyéni preferencia is társulhat ehhez. Okkal tesszük fel a kérdést, hogy ha nőkkel még nincs olyan tapasztalata az adott férfinak, mégis hogyan fordulhat elő, hogy csalódik? Első körben az édesanyával való kapcsolatban is kereshetjük az okokat, illetve a később a nőkkel kapcsolatba kerülő férfival is megtörténik, hogy szerelmes, csókolózik, esetleg az előjátékig is eljut – mindössze a behatolás marad ki.

Az édesanyában való csalódás nemcsak a bántalmazó, mérgező családokban történhet meg, hanem akkor is, ha például az édesanyának viszonya volt a házasságában és ez kitudódott. Az is okozhat érzelmi krízist, ha pont abban a korban válnak a szülők, amikor a kamaszkorban bekövetkezik az érdeklődés a másik nem iránt és elindulnának az első szerelmi kapcsolatok. Értelemszerűen ilyen helyzetben nem az lesz a legfontosabb a 14-18 éves kamaszfiúk számára, hogy a szerelmi életükkel foglalkozzanak, hanem a megváltozott életük és a házasság intézményében való csalódás kerül előtérbe. Ilyenkor az a fajta hozzáállás lehet jellemző a szűz fiúkra, hogy ezt akár vele is megteheti egy nő: megcsalhatja, elhagyhatja, átléphet rajta, és az érzékenyebb személyiségű fiúknál ez bizony nagyon rosszul hathat később is.

A szűz, fiatal felnőtt férfiak nem feltétlenül tapasztalatlanok, sokan érzelmileg mélyen érezhetnek osztálytársak, iskolatársak, szomszédok, kolléganők iránt, és akár az első lépésekig is eljutnak éppen abban a korban, amikor a legtöbben ismerkednek. Aztán valami félrecsúszik: fontosabb lesz számukra a tanulás; esetleg olyan erkölcsi, vallásos nevelést kaptak, ami miatt bátortalanabbak a továbbiakhoz. A barát-zónában ragadás egy plátói szerelemben szintén nehezítheti a szüzesség elvesztésének természetes folyamatát. A csalódásokat, amik érhetik a szűz férfit, helyettesítheti a pornó. Mondhatjuk úgy is: könnyű ma szűznek maradni férfiként – ha valami félresiklik az ismerkedéssel, ott a pornó.

A késői szüzek magányosak

Általánosságban igaz az, hogy minél később kerül sor a szüzesség elvesztésére, annál nehezebb dolga lesz az érintettnek. És ennek nagyon nagy ára is van. A mentális egészségre rendkívül károsan hat az állandó szégyenérzet ami a szexszel társul, a düh, a harag, a csalódottság biztos, hogy állandó érzésekként vannak jelen. Féltékenyek más férfiak tapasztalataira, egyre erőteljesebb lehet a félelem a nőkkel szemben. A jövőkép is homályos, hiszen a felnőtté válással együtt jár a családalapítás is: a kéretlen tanácsok, zaklató kérdések a magánéletről, párkapcsolatokról szintén mindennaposak lehetnek a barátok, családtagok részéről.

Az aggodalom a teljesítményük hiánya miatt jelentős mértékű is lehet, az önértékelésre biztos, hogy rosszul hat mindez, megjelenik az önbizalomhiány, a szorongás, sok esetben a depresszió is. A világot sivárnak találják, és ezek az érzések, gondolatok semmiképpen sem segítik a természetes nemi vágyat, a libidót, ami pedig fontos lenne a szerelmi kapcsolatok kialakulásához. Ahogy betölti egy fiú a 20. életévét, aggódni kezd a szüzessége elvesztésén, és ahogy betölti a 30. életévét, akár odáig is eljuthat, hogy letesz arról, hogy valaha is megismerje a szerelmet, a szenvedélyt. A lelki állapota pedig egyre rosszabb lehet.

Éppen ezért lenne szükséges, hogy azok, akik húszon-harmincévesen még szüzek, ne adják fel a reményt, hanem merjenek minél többet nőkkel beszélgetni, találkozni emberekkel, bulikba menni és aktívan kialakítani a személyes kapcsolatokat. A baráti társaságokon keresztül szembe jöhet olyasvalaki, akivel mernek beszélgetni, akivel megihatnak egy italt, és talán egy csók is elcsattanhat. Ha pedig bármelyik szűz férfi azon aggódna, hogy hogyan fog teljesíteni az ágyban, elég lesz-e a nőnek, jó, ha tudja: a szűz fiúk a legnagyobb előnnyel indulnak a tapasztalt szeretőkkel szemben. Ők ugyanis figyelmesebbek, aktívabban meghallgatják, mi a jó a nőnek, képesek odaadóbbak lenni az ágyban, fogékonyabbak arra, hogy megismerjék a női test működését. Tanulni akarják a szexet, nemcsak megélni gyorsan, és ez teheti őket rendkívül jó szeretőkké.

Párkapcsolati és szexológiai tanácsadással foglalkozó szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatod el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik