Élet-Stílus

Gönczi Gábor megkérdezte Vajna Timit, hogy lefeküdtek-e Andyvel

Exkluzív interjút adott a TV2-nek, amiből kiderül: nehezen mondott igent Andy Vajnának.

Vajna Tímea exkluzív interjút adott a TV2 Tények Plusz műsorának, amiből korábban kaptunk már részleteket, amiben arról beszél, hogyan kezeli a gyászt elhunyt férje után.

Frissítés: időközben megérkezett a riport második része, amit itt foglaltunk össze.

Vajna Tímea: Kiloptak mindent a kasszából a Mr. Funkban
A Tények nagyinterjújának második felében szóba került az is, hogy miből él most.

Az interjú elején elmondta, sokan kirakatházasságnak gondolják a házasságukat, de állítja, tiszta érzelmeken alapult a kapcsolat, ráadásul tisztelettel el is temette férjét, és nem biztos benne, hogy talál még bárkit, akit ennyire szeret majd. Elmondta, nehezen beszélte rá magát a házasságra, végül aztán két nagymamája győzte meg, amikor pedig igent mondott, Andy rögtön hívta ékszerész barátját a gyémántgyűrű miatt.

Háromszor visszaadtam neki a gyűrűt.

Arról is beszélt, hogy el kellett adnia egy zongorát, anyagilag ugyanis nagyon rosszul áll. Beszélt továbbá Andy Vajna betegségéről is, elmondta, hogy cukorbetegsége miatt nagyon fájtak már az utolsó fél évben a lábai, ami miatt már nehézkesen közlekedett a lakásban is.

Az interjú egy furcsa pillanatában Gönczi Gábor finoman megkérdezte, lefeküdtek-e egymással, cselesen úgy fogalmazva:

Volt köztetek férfi-női kapcsolat?

Kiderült, hogy igazak voltak a pletykák, valóban gyereket terveztek, sőt, igen komoly terveik voltak.

Februárban akartuk beültetni a gyereket.

Olyan más érdekességek is kiderültek az interjú első feléből, hogy külön cicanappali van a házban, Chanel nevű macskájával beszél sokat mostanában, aki szerinte megérti. Néhai férjének pedig a konyhájukból nyíló külön minikonyhája volt, ahol Andy Vajna többi között pizzát is tudott sütni. A kanapén mai napig üresen hagyják Andy Vajna helyét, aki egyébként állandóan lótuszülésben ült ott.

A teljes egészét leszámítva volt egy kissé kínosabb rész is, amikor Gönczi Gábor a dohányzóasztalról levette a Háború és békénél kétszer vastagabb esküvői fotóalbumot, kinyitotta, majd reflexből azt mondta:

Ú, de gyönyörű!

Az egyetlen baj az volt, hogy a belső borítónál nyitotta ki, ami egy szénfekete oldalpárból állt:

Fotó: TV2

Vajna Tímea a kamerának elmondta, odaadná valakinek Andy öltönyeit, de nehezítő körülmény, hogy mindegyikben benne van a monogramja.

A TV2 ugyanakkor nincs igazán a helyzet magaslatán. Az interjú első fele azzal ért véget, hogy holnap folytatódik, amitől Marsi Anikónál pár pillanatra beállt a kékhalál, majd egy riport felének felkonferálása után jelezte, hogy természetesen most folytatódik. Ezután jött egy riport, majd újra felkonferálták az interjú második felét, ami el is kezdődött azzal, hogy Vajna Tímea anno könyörgött, hogy férje után halhasson, aztán hirtelen vége is lett és megtudhattuk, milyen idő lesz holnap. Végül kiderült, hogy mégiscsak holnap folytatódik, mert rögtön kezdődött a Bezár a bazár.

A teljes riportot itt lehet visszanézni:

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik