Induljunk ki a Beatrice örökbecsű nótájából, és fogadjuk el, hogy napjainkat valóban nyolc óra munkával, nyolc óra pihenéssel és nyolc óra szórakozással töltjük. Nagy Feróék azonban elfeledkeztek arról, hogy ezek valójában nettó számok, tehát ha beleszámítjuk a munkahelyünkre való odajutás idejét, a forgalmi dugókat, a gyerek óvodába/iskolába kísérgetését, a postai számlabefizetéseket és napi háromszori étkezést, a szórakozásból nagyságrendileg öt óra marad. Ha pedig hiszünk a Nielsen közönségmérés adatainak, melynek legutóbbi statisztikái szerint a tavalyi évben naponta 4 órát és 49 percet tévéztünk átlagosan, ez azt jelenti, a ténylegesen szórakozásra fenntartott időnk el is ment arra, hogy a televízió előtt ültünk, s nem foglalkoztunk például szabadidős- és társas tevékenységekkel vagy egyéb szórakozási lehetőségekkel.
A statisztikákat persze illik helyén és kontextusában kezelni, mert könnyű őket eltorzítani, de a fent leírt sarkítások nem állnak messze az igazságtól. Ugyanis hiába halljuk gyakran a „nem nézek valóságshow-kat” és az „utálom a tehetségkutatókat” frázisokat, ezek legalább annyira hamisak, mint a „nincs otthon tévém”-közhely, hiszen nem túlzás azt mondani, hogy hazánkban szinte mindenki tévézik: nagyságrendileg 4,1 millió magyar háztartásból 3,93 millióban (95%) van televízió. Ez pedig azt jelenti, nem csak sokat tévéznek a magyarok, de sokan is teszik.
A majd’ ötórás napi tévénézésre ráadásul még azt sem lehet mondani, hogy az idősebb korosztály szignifikánsan felfelé húzná a statisztikákat, mert az 50 évnél korosabbak is alig tévéznek többet, mint 6 órát átlagosan. Sejthető módon a 4 és 17 év közöttiek ülnek a legkevesebbet a televízió előtt (kicsivel több, mint 3 órát), de ezt kompenzálják azzal, hogy ők a számítógép, tablet és okostelefon háromszögében töltik szabadidejük java részét.
Egyébként az internet érdekes módon nem nyomta le annyira a tévénézést, mint amennyire a nyomtatott sajtótermékekre lett hatással, bár ebben közrejátszhat az is, hogy a televíziós műsorok fogyasztása passzív elfoglaltság, nem igényel olyan fokú odafigyelést, mint például az olvasás. A tévézés hazánkban afféle „nemzeti háttérzaj”, ami lehetőséget teremt arra, hogy más elfoglaltságainkat párhuzamosan alkalmazzuk mellette. Az eNET – Telekom Jelentés az internetgazdaságról elnevezésű tavalyi kutatásából például az derül ki, hogy a rendszeresen internetező felnőtt lakosság négyötöde esetében (79%) a tévénézés jellemzően nem kizárólagosan végzett cselekvés, hanem csak egy a párhuzamosan végzett tevékenységek közül. Ezek mellett olyan „klasszikus” háttértevékenységek jellemzőek még, mint a háztartási munkák (főzés, vasalás, takarítás), az olvasás, tanulás, vagy a rejtvényfejtés.
Pedig alapvetően a televíziónak nem ez lenne a feladata. Folytathatunk parttalan vitákat arról, hogy a tévézés mennyire káros, vagy nem (a médiapesszimisták szerint veszedelmes hatást gyakorol a társadalomra, míg a médiaoptimisták azt várják a televíziózástól, hogy tudást és morált közvetítsen az otthonokba), de az kétségtelen, hogy ezen eszköz megváltoztatta mindannyiunk szórakozási és tájékozódási szokásait. S ahogy az internetezés esetén is fontos a körültekintő tájékozódás, nincs ez másként a tévé esetében sem.
Manapság azonban csak a tévénézők kb. fele választ tudatosan és megfontoltan a műsorkínálatból (bár ez részint fakad a már említett melléktevékenységi mivoltából), pedig az átgondolt médiafogyasztásra manapság egyre több lehetőség van. A mai eszközök ugyanis számtalan lehetőséget biztosítanak erre, gondoljunk csak az ún. multiscreen tartalomfogyasztásra (tartalmak többféle eszközön történő egyidejű követésére), az okostelevíziókra, vagy a video-on-demand szolgáltatásokra (videó- és hanganyagokat, filmeket, archivált eseményeket lehet egy központi adatbankból letölteni a set-top boxra, igény szerinti időben).
Ha ezeket a lehetőségeket kihasználnánk, a napi öt óra tévézést még tovább lehetne tetézni, gondoljunk csak olyan eshetőségekre, amik az internet előretörésével erősödtek fel. Ismerőseink körében biztosan akad például egynéhány sorozatfüggő, aki egyszerre akár tíznél több szériát is figyelemmel kísér naprakészen online (például félillegálisan az Indavideón, esetleg jogtiszta tartalomhoz jutva a TV GÓ-n), vagy letöltve, pedig ha azokat igazi rendeltetési helyükön, a televízión néznék, kicsit feljebb tornáznák a számadatokat.
A mai átlagos felhasználó szeretné magával vinni, bármikor elővenni a tartalmakat, ehhez pedig a szolgáltatók is egyre inkább partnerek. Olyannyira, hogy valószínűleg néhány éven belül a tévézés és az internetezés határai még jobban elmosódnak majd, s már nem teszünk különbséget online jelenlétünkben, különbontva tévés és webes tevékenységeinket. Viszonylag közel az az időszak, amikor már megfordul a statisztika, és a legfiatalabbak, valamint a középkorosztály néz majd több műsort, és nemcsak napi öt órában. Az interneten otthonosan mozgók manapság már jóval tudatosabbak, mint a web hajnalán, így ebben a megváltozó közegben is szelektáltabban fogyasztanak majd tartalmat, mint a jelenlegi tévénézők zöme. Bár azért az átlag facebook-felhasználó is hajlamos minden ostobaságra rákattintani.
