Vannak dolgok, amikről nem beszélünk. Vannak, amikről mélyen hallgatunk. Vannak témák, amiket jól megbeszélünk, nagy okosságokat eregetünk, bele a lila ködbe, lehetőleg egy kerek asztalnál, hogy aztán ne történjen semmi. És megint vannak, amikről hazudunk. Saját magunknak főleg.
Sok ilyen van: az orális szex, az anyaság, a nők alkoholizmusa, hogy a második gyerek nem azért született, mert akartuk, hanem Anya nem tudott visszamenni dolgozni, a melóhely ugyanis megszűnt és ez volt a legkézenfekvőbb megoldás. Hogy nincs szex a párkapcsolatunkban évek óta és jól van ez így. Hogy a férjem egy kicsit, de tényleg csak néha, mintha gyerekként kezelne.
A férfiak mélyen hallgatnak arról, néha úgy érzik magukat, mint egy igásló, hogy nyomasztja őket az, minden felelősség az ő vállukon van, mert sakkban tartják őket a gyereknevelés összes nehézségével. Mélyen hallgatnak arról, a második gyereket kicsit későbbre tervezte, de úgy érzi, ebbe sem volt beleszólása. Hogy kirekesztettnek érzi magát. Hogy a gyereket nagyon szereti, azt viszont nem, hogy a felesége nem vele alszik, amióta Manócska megszületett. Mit tudhatja, ha a Menő Anyasági Oldal ezt javasolja, legyen. Hogy néha úgy érzi, az anyósa és a felesége összefogtak ellene, kihasználják és visszaélnek a türelmével. Hogy nem azért nem kívánja az asszonyt, mert az felszedett nyolc kilót, hanem azért, mert úgy viselkedik, mint egy mammaróza és ugyan, ki akar dugni a saját anyjával?
A legnagyobb nettó hazugságaink a családdal, házassággal kapcsolatosak, hiába erőltetik ránk hosszú évtizede a semjéni értelemben vett Isten, haza, család vonulatot. A fagyi visszanyalt: elég fél szemmel ránézni a KSH-adatokra. Hogy lehetne valami olyat morális bázisnak beállítani, aminek az alapja egy olyan elavult és bomlékony kapcsolat, mint a házasság?
Magyarországon ma minden második házasság felbomlik. Tudom, a Tiéd sosem fog. Nálatok nincs benne a pakliban. A törvény is nálatok dőlt le, a ti szerelmetek nem múlt el, Zorán énekelgessen, amit akar.
Szóval, ma Magyarországon minden második házasság felbomlik. Nem elég egyszer leírni, mert érdekes módon, mintha ezt senki nem venné tudomásul. Ami egyben marad, annak a nagy része is olyan, amilyen. Mert a nettó hazugságok mellett tartják magukat nettó hülyeségek is. Hogy a gyerek miatt, mert a gyereknek a családban jó. Hogy majd, ha megszületik a gyerek, akkor megváltozik. Hogy nem iszik, az a néhány feles munka után belefér, meg mikor engedje el magát, ha nem hétvégén? Hogy mégiscsak a gyerekem apja. Hogy az asszonynak tűrni köll. Hogy ez nem langyos víz, amiben döglünk, hanem megállapodott és stabil párkapcsolat.
A válás szégyen. A válás azt jelenti, korántsem vagyok olyan rohadt tökéletes, mint reggel, a tükör előtt, ceruzaszoknyában és műkontyban, begyakorolt mosollyal. Amiről mindenki tudja, hogy mű és a házasságod valójában egy nagy rakás szar. Te is tudod, csak nem veszel róla tudomást, mert hazudni könnyebb. Meg hát, mit szólnak a szomszédok, az a ribanc Márti meg anyuka belehalna. A válás azt jelenti, hogy megbuktam, mint nő, feleség és társ. Nem vagyok elég, nem vagyok szerethető, egy selejt vagyok.
A válás nemcsak szégyen, örök stigma. Mintha egy pillanat nem múlt volna el azóta, hogy a Kék fény c. műsorban taknyos kölykök és visszaesők egyaránt azzal kezdték: elvált szülők gyereke vagyok. Amikor új tanító nénit kaptunk, az összebarátkozás részeként az osztályunkhoz fordult és megkérdezte, kinek váltak el a szülei? Az álljon fel! Néztünk egymásra a kis barátnőmmel, értetlenül, az egész osztály minket nézett. Sokkal később, egy ír pubban szakadt fel belőlünk a teljesen jogos „anyád!”. Koccintottunk is rá gyorsan.
2014-ben családgondozók és pszichológusok használják a csonkacsalád szót, definícióként. Ahogy még mindig az a rendes ember, aki nem iszik, e’jár dógozni és a pénzt hazaadja. Ha a nőnek tele lesz a púpja, összepakol és elhúz végre, akkor büdös ribanc, akinek semmi nem volt elég és elég jó. Esetleg viszketett neki folyton. És ez nemcsak kétezer fős falvakban, hanem harmincezres városokban is ugyanígy kijár, csak ott a büdös kurvát kissé szofisztikáltabb módon fogalmazzák meg.
2014-ben a házasság még mindig egy férfi és egy nő, valamint az ő kettejük szexuális viszonyából létrejövő leszármazottak csoportja, ami szerelmen alapul és életreszóló hűséget feltételez. Csak egy kicsit csavartam ki az egyik szociológiai megközelítést.
Hát, nem. Átalakult a világ, átalakult a társadalom. Eltűnt a nagycsaládos forma, a nukleáris család. A nők már nem munkába állnak, hanem önálló egzisztenciát és anyagi függetlenséget teremtenek (ld. a karrierista törtető szuka címszó alatt). Vannak teljes értékű egyszülős családok, meleg párok alkotta családok, szinglicsaládok, élettársi kapcsolatban gyermektelenül boldogok.
Ami nincs, az mindezek elismerése, és rájuk vonatkozó jogi szabályozás. Ami nincs, mindezek elsimerése és társadalomba integrálásuk legcsekélyebb szándéka. Ami nincs, párbeszéd és segítség. Ami nincs, rend a fejekben. Ami van, sopánkodás, hogy csökken a gyerekvállalási kedv. Hát kedvem lenne, ugye.
Ami van, az bezzegelés, menőzés a képviselői mandátum alatt összehozott hét gyerekkel, meg idejétmúlt, mesterséges keretek közé szorított, a képmutatás szószával nyakon öntött, és ami a legrosszabb, Istennek tetsző dologként kikiáltott hazugság. És erre próbáljuk felépíteni a magyar társadalom szilárd alapját. Turultangában, latex szopóálarcban.
Hogyne, háni. Én is téged.
(Nagyon köszönöm a sok levelet és a facebook-jelöléseket is! A facebook-oldalamat azonban meghagynám a barátaimnak és ismerőseimnek, amolyan magánéleti játszótérnek, amire használom is. A hajni.hodos@sanomamedia.hu e-mail címre azonban várom a megjegyzéseket, témajavaslatokat, történeteket. Minden visszajelzés nagyon fontos és nagyon jólesik! Köszönöm!)
