Káeurópai mese Hrabaltól-Menzeltől

Bohumil Hrabal állítólag tizennyolc nap alatt írta meg az Őfelsége pincére voltam című regényét 1974-ben. Innentől a könyv kiadásának története alaposan lelassul: hivatalosan csak 1989-ben jelenhetett meg Csehszlovákiában, az abból készült filmet – bár évtizedek óta szó van róla – szerzői jogi viták miatt csak idén mutatták be Berlinben. Magyarországon május elsején pedig a győri Mediawave fesztiválon.

“A regény rendkívül gazdag, s minden elemét képtelenség volt filmre vinni. Ennek ellenére igyekeztem a lehető legtöbbet megőrizni Hrabal szövegének gazdagságából, történeteinek színességéből” – nyilatkozta újságíróknak Menzel korábban. A film éppen ettől zseniális. Az az érzésünk volt a moziban, hogy pont azt látjuk a vásznon, amit olvasás közben elképzeltünk. Nagyon hű adaptációt varázsolt Menzel (öt Hrabal-adaptáció és 12 év kihagyás után) a regényből, mindössze annyit csavart a dolgon, hogy két idősíkban játszódik a történet. Egyrészt az időskori, mindent megtapasztalt, botlásait felismert bölcs öregember (Oldřich Kaiser) világát látjuk, ahogy – egyébként önként vállalt – száműzetésében mosolyogva gondol vissza fiatalkori önmagára, másrészt korábbi önmaga ká-európai fejlődéstörténetét mutatja a film.

A múlt század elején feltűnt szőke, magányos és aprócska pikolófiút, Jan Díte-t (Ivan Barnev) kizárólag az a cél vezérli, hogy meggazdagodjon, és milliomos példaképeihez hasonlóan bankjegyekből kitapétázhassa a padlót, a falakat, hogy szórja az aprót a pórnépnek, hogy úgy tudjon mulatozni, kisasszonykákkal hancúrozni, mint azok, akiknek ő szolgál fel. Minden vágya, hogy bekerüljön a milliomosok klubjába, hogy azok közé tartozhasson, akiknek korábban engedelmeskednie kellett.





Pályája felfelé ível, de minden egyes feljebblépés szakítás az addigi környezetével, életével. Úgy kerülhet jobb állásba, hogy egy szalámiszeletelőgép-ügynök (akitől a bankók kiterítését látta) beajánlja egy jó nevű szállodába. Úgy lehet főpincér, hogy az elődje elbukik (vagy elbuktatja a pikolófiú?) a tányérokkal. Úgy lehet „elismert” ember a nácik által lerohant országban, hogy „cseh hazafihoz, a Sokol-klubhoz méltatlan módon” egy német lánynak udvarol és vesz el feleségül. Úgy lehet milliomos, hogy a deportált zsidóktól a felesége által zsákmányolt bélyegeket eladja.

A célját tehát látszólag eléri, de soha nem kerül be a milliomosok-klubjába, pedig a kommunisták – gyakorlatilag a saját kérésére – bebörtönzik a többiek mellé. (Az egyik milliomost egyébként Szabó István, Oscar-díjas rendezőnk alakítja.) Az öregurak a filmben épp tollat tépkednek egy asztalt körbeülve, majd egyszercsak elkezdik fújni a tollakat. Repülnek a pihék, nevetnek a milliomosok, egyedül főhősünk nem nevet. Rájön, hogy soha nem lehet e klub tagja. Emlékezetes jelenet.

A könyvben is és a filmben is a legfontosabb fordulópontok a náci-korszakból valók. Nagyon eltalált jelenet az is, amikor a birodalmi orvosok a faj fenntartása érdekében vizsgálják az ifjú férjet és persze a Führerhez méló spermáit, miközben a cseh ellenállókat kivégzésre szólítják. A birodalmi tenyésztelepen a leendő német anyák levegőnek nézik a fiút, miközben az felszolgálja nekik az üdítőket. A felesége – miután kiderül, hogy megfelelnek spermái a nemzetiszocialista elvárásoknak – Hitler képét bámulva termékenyítteti meg magát. Hihetetlen ellenpontozása ez a jelenet a fiatal fiú korábbi kedves-romantikus hancúrozásainak a virágszirmokkal feldíszített kisasszonykákkal.

Hrabal azt írja regénye utolsó lapján, hogy „Remélem, hogy egyszer majd lesz időm és bátorságom a szöveget újra és újra átgyúrni, és bizonyos klasszikus igényekhez idomítani, vagy pedig – engedve a pillanat hatásának, és feltételezve, hogy letörölhetném a képek első spontaneitását – ollót ragadni és kivágni azokat a képeket, amelyek az idő múlásával is megőrizték frissességüket.” Majd hozzáteszi: „És ha már nem lennék a világon, tegye ezt meg valamelyik barátom. Vágjanak össze a szövegből egy rövid novellát vagy egy hosszabb elbeszélést.” Hrabal ezt már nem tehette meg, megtette helyette filmjével barátja.