Egy ember meghalt, ketten megsérültek, amikor kedden délelőtt a Lágymányosi hídnál Dunába esett egy helikopter. Értesülésünk szerint a csepeli szennyvíztisztító építtetését végző cég egyik vezetője vesztette életét. A gépet kiemelték.
Jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte az 1956-os tatai sortűzper vádlottját, Korbely János nyugalmazott ezredest a Legfelsőbb Bíróság - hangzott el a Magyar Televízió (MTV) híradójában.
Meghalt egy ötéves gyerek egy kedd reggeli lakástűzben Budapesten, a VIII. kerületi Tolnai Lajos utcában - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
Medgyessy Péter szerint romaügyben példát kell venni az Egyesült Államokról, ahol hosszú távú programokat indítottak a feketék integrációja érdekében. A volt szocialista miniszterelnök a TV2 Mokka című műsorában oktatási, felnőttképzési és munkahely-teremtési programokat szorgalmazott kedden reggel.
Egy ember súlyosan megsérült, amikor lámpaoszlopot tört ketté egy személygépkocsi hétfőn késő este a főváros IV. kerületében - tájékoztatta a Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese az FN-t.
Összegyűlt a kétszázezer aláírás ahhoz a népszavazási kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy a parlamenti képviselők csak számláikkal alátámasztott kiadásaik után részesülhessenek költségtérítésben - írja a Magyar Hírlap.
Elnökségi ülést tart az MSZP, hogy tárgyaljanak és döntsenek a válságkezelő csomag adó-, szociális és foglalkoztatási rendszert érintő intézkedéseiről.
Raffael Sándor volt az, aki szíven szúrta Marian Cozma kézilabdázót – mondta el Derzsy Péter, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője a Magyar Televíziónak.
Az MDF kizárta soraiból Balla Györgyöt, a párt somogyi elnökét, az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) alelnökét. Balla szerint az IDF elnökét, Lasztovicza Gábort és két másik alelnökét is kizárták a pártból.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a veszprémi sportcsarnokba látogatott beszélgetni a csapattal, ahol mécsest gyújtott a meggyilkolt Marian Cozma emlékére. Gyurcsány Ferenc pedig sajtótájékoztatón figyelmeztetett a roma-magyar együttélés kapcsán arra, hogy a vékony jég bármelyik pillanatban beszakadhat alattunk.
Orbán Viktor a veszprémi sportcsarnokba látogatott hétfőn este, ahol beszélgetett a kézilabdacsapat vezetőivel és játékosaival, majd mécsest gyújtott a meggyilkolt Marian Cozma emlékére.
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett az a 46 éves nő, akit a főváros, I. kerületében, a Fő utca egyik kapualjában hétfő délután késelt meg egy ismeretlen férfi. A támadó a nő táskájával elmenekült – mondta a BRFK sajtóügyeletese. A férfi személyleírásáról később adnak tájékoztatást.
"Vékony jégen járunk, ami bármelyik pillanatban beszakadhat alattunk" - fogalmazott a kormányfő a roma-magyar együttélésről újságírói kérdésre Budapesten hétfőn.
Nem hackertámadás, hanem valószínűleg az üzemeltetés szabályainak megsértése okozta a hétvégén a kormányzati ügyfélkapu meghibásodását - közölte Jóri András adatvédelmi biztos.
A magyarországi és európai cigányság integrációs problémája is szóba került Sólyom László köztársasági elnök és Fra Matthew Festing, a Szuverén Máltai Lovagrend uralkodó nagymestere közötti négyszemközti megbeszélésén hétfőn a Sándor-palotában.
Az önkormányzat teljes hitelállománya csaknem 160 milliárd forint. A főváros még tavaly döntött mintegy 33 milliárd forint áthidaló hitel idei felvételéről.
Harmincegy esetben fogtak el zsebtolvajokat, bolti, kórházi tolvajokat, illetve kábítószerrel visszaélőket januárban a Budapesti Rendőr-főkapitányság zseblopási alosztályának munkatársai.
Bemutatták a sajtónak azt az új metrószerelvényt, amely a kettes és a majdani négyes metró vonalán szállítja majd az utasokat. A kocsikkal leghamarabb nyáron találkozhatnak a budapestiek.
Meghalt egy férfi Nyíregyházán, miután kizuhant egy irodaház nyolcadik emeletéről – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A fiatalember az egyik közintézmény Vörösmarty téren lévő irodaházának nyolcadik emeleti, folyosói ablakából zuhant ki. A férfi a helyszínen életét vesztette – mondta Fülöp Gergely. A százados közölte: a rendőrség megkezdte a baleset vizsgálatát, bűncselekményre utaló körülményt eddig [...]
Több helyen áramkimaradások vannak az országban, a viharos szél és a hóátfúvások miatt mintegy hetven alkalommal kellett kivonulniuk a tűzoltóknak Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn.
Grazba szállították a veszprémi kézilabdázók elleni, gyilkossággal végződött késelés két magyar gyanúsítottját. A szerb külügyminiszter tagadja, hogy paramilitáris egységek tartanának Magyarországra, hogy bosszút álljanak a megszúrt szerb kézilabdásért.