Belföld

Kizárták az almássystákat az MDF-ből

Az MDF kizárta soraiból Balla Györgyöt, a párt somogyi elnökét, az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) alelnökét. Balla szerint az IDF elnökét, Lasztovicza Gábort és két másik alelnökét is kizárták a pártból.

Balla György, a pártból korábban kizárt Almássy Kornél pártelnökké választását támogató megyei elnök annak kapcsán került az érdeklődés középpontjába, hogy állítása szerint az MDF elnökválasztása előtti éjszaka elrabolták, és fogva tartották. Az ügyben indított rendőrségi nyomozást az elmúlt napokban hosszabbítottak meg újabb két hónappal – közölte a politikus.

Közlése szerint az MDF etikai bizottsága nem csak őt, de az IDF elnökét, Lasztovicza Gábort és két másik alelnökét is kizárta a pártból. Miután a megyei választmány hétfőn meghallgatta őt, és a tagok vitatták az ellene hozott döntést, határozatot hoztak, amelyben azt kérik az etikai bizottságtól, hogy 15 napon belül küldje meg a megyei elnök kizárása során keletkezett iratokat – leveleket, határozatokat, tértivevényeket -, ezekből ugyanis kiderülhet, megfelelt-e az alapszabálynak és a törvénynek a fegyelmi eljárás.

A somogyi politikus közölte: az indoklás szerint őt az IDF decemberben megjelent, az MDF vezetőit bíráló közleménye miatt zárták ki a pártból. A döntés Balla György szerint azért meglepő, mert noha azon az IDF gyűlésen több mint félszázan vettek részt, s egyetlen kivétellel elfogadták a közleményt, csak hat embert marasztaltak el. A politikus úgy véli: kizárásának fő oka az, hogy az MDF elnökválasztási küzdelmében Almássy Kornélt támogatta Dávid Ibolya pártelnökkel szemben.

Balla György továbbra is az MDF Somogy megyei elnökének tartja magát, mert rajta kívül álló okok miatt nem tudott megjelenni a párt etikai bizottságának ülésén – állította a politikus miután hétfőn kizárásnak körülményeiről és annak általa feltételezett okairól tájékoztatta a megyei választmányt. Mint elmondta, fellebbezést nyújt be, és lehetőséget akar kapni arra, hogy megjelenhessen az etikai bizottság előtt.

„Egy január 27-i keltezésű, február másodikán kézhez kapott levélből értesültem, hogy kizártak a pártból. Állítólag előzőleg, január 16-án feladtak számomra egy levelet, hogy jelenjek meg az etikai bizottság előtt, de ilyen tartalmú levelet nem tudtam átvenni, mert nem voltam otthon” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik