Belföld

33 milliárdot vesz fel a főváros

Az önkormányzat teljes hitelállománya csaknem 160 milliárd forint. A főváros még tavaly döntött mintegy 33 milliárd forint áthidaló hitel idei felvételéről.

A Főpolgármesteri Kabinet hétfőn munkaanyagként tárgyalt az önkormányzat ez évi költségvetési tervezetéről. A pénzügyekért felelős Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes ismertette, hogy a novemberi költségvetési koncepció elkészítése óta romlottak a fővárost érintő pénzügyi peremfeltételek. Így például az állam kevesebb adóbevételt ad vissza az önkormányzatnak, amelynek saját adóbevételei a gazdasági válság miatt az előzetes becsléseknél is jelentősebben fognak csökkenni – mondta Nyáry Krisztián a városháza kommunikációs igazgatója.

Miközben a fővárosban beszedett szja-bevétel 9,6 százalékkal nőtt, az állam a tavalyinál 2,2 százalékkal kevesebb forrást hagy a budapesti önkormányzatoknál. Az intézmények működéséhez szükséges állami normatíva 2,5 százalékkal csökken. Az iparűzési adónál kétszázalékos, az idegenforgalmi adónál pedig 15 százalékos csökkenést prognosztizál a büdzsé tervezete.

Nyáry Krisztián kitért arra is, hogy kedvező a fővárosi önkormányzat hitelminősítése. Az önkormányzat teljes hitelállománya csaknem 160 milliárd forint. A főváros még tavaly döntött mintegy 33 milliárd forint áthidaló hitel idei felvételéről. Ezt a Főgáz-részvények értékesítése után, három év alatt akarták visszafizetni. Mivel ilyen rövid futamidő esetén nagyon magas törlesztő részletekre lenne szükség, ezért a tervezet a húsz évre szóló hitelfelvételt javasolja. Az 531 milliárd forint bevételt tartalmazó költségvetés tervezetét február 15-éig kell eljuttatnia a városvezetésnek a Fővárosi Közgyűlés képviselőihez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik