Belföld

Utolsó útjára kísérték a fővárosi gazdagréti Szent Angyalok templomában Lipp László katolikus plébánost, aki közéleti szereplésével vált országosan ismertté; az Udvardy György esztergom-budapesti segédpüspök által vezetett gyászszertartáson több százan vettek részt, sokan a templomon kívül hallgatták a búcsúztató ceremóniát, a templomhoz vezető úton pedig polgárőrök irányították a forgalmat.
2009. 09. 04. 18:42
Hiteltelennek nevezte a nagykanizsai polgármestert és a helyi MSZP-t a város fideszes alpolgármestere pénteken, mert az érintettek ígéretük ellenére nem támogatták a közgyűlés feloszlatására vonatkozó javaslatot. Az MSZP szerint a város érdekében előbb meg kell fontolni ezt a lépést.
2009. 09. 04. 17:46
Szombaton rendezik meg a Meleg Büszkeség Menet felvonulást, amely a belvárosban jelentős forgalomkorlátozással jár. Az Andrássy út mellett az összes merőleges utcát is lezárják, sok helyen pedig tilos lesz megállni.
2009. 09. 04. 17:38
A kormányzat által tervezett 120 milliárd forintos önkormányzati forráscsökkentéssel nem "politikai ellenfeleit" sújtja a kormány, az mindenkit érinteni fog - hangsúlyozták Székesfehérváron, a Fidesz városi szervezetének pénteki sajtótájékoztatóján résztvevő polgármesterek.
2009. 09. 04. 17:29
Helyi ügynek tekinti a Fidesz a Molnár Oszkár, a párt országgyűlési képviselője, Edelény polgármestere által elmondottakból kirobbant vitát - közölte Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke.
2009. 09. 04. 16:35
Becslések szerint akár a százmillió forintot is meghaladhatja évente azoknak a ki nem fizetett számláknak az összege, amelyeket a magyar kórházak állítanak ki külföldieknek. Ők általában olyan betegek, akik sürgősségi ellátásra szorulnak Magyarországon, de semmilyen biztosításuk nincs. Ilyenkor az intézmények jogászai vagy erre szakosodott magáncégek próbálják behajtani a kezelés költségeit. A tapasztalatok szerint azonban nem sok sikerrel.
2009. 09. 04. 16:21
Semmiféle zárolás nem lépett életbe - reagált az oktatási tárca sajtóirodája pénteken arra, hogy az MDF szerint a kormány "meg akarja dézsmálni" az amúgy is forráshiánnyal küzdő egyetemek aranytartalékait.
2009. 09. 04. 15:59
Minden jogalapot nélkülöző, a közvéleménynek szóló kommunikációs trükk, színjáték az, hogy Hagyó Miklós és Horváth Csaba ideiglenesen visszaadta hatásköreit a főpolgármesternek - nyilatkozta Tarlós István.
2009. 09. 04. 15:00
Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott arra szólítja fel Molnár Oszkárt, Edelény polgármesterét, a Fidesz országgyűlési képviselőjét, hogy kérjen bocsánatot a teljes cigány népcsoporttól, majd demokrata politikusként vonja le a következtetéseket a sajtóban megjelent, a cigányságot támadó nyilatkozata miatt.
2009. 09. 04. 15:00
Fokozott ellenőrzést rendelt el szombat reggel hat órától vasárnap reggel hatig Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány az V., VI. VIII. és XIV. kerületben, hogy megelőzzék, illetve megakadályozzák a közbiztonságot veszélyeztető cselekményeket.
2009. 09. 04. 14:53
Kocsis István, a BKV vezérigazgatója nem foglalkozik végkielégítése gondolatával, azt sem tudja, milyen lelépési pénz illetné meg, és mivel nincs naprenden távozása, a kérdés nem is időszerű - reagált közleményben a közlekedési vállalat a Népszava pénteki számában megjelentekre.
2009. 09. 04. 14:17
Bajnai Gordon miniszterelnök azt javasolja, hogy Magyarország és Szlovákia az emberi értékek, az európai jogi normák mentén próbálja meg rendezni a két ország közötti feszültségeket; a magyar kormányfő a budapesti szlovák nagykövetség fogadásáról távozóban mondta ezt.
2009. 09. 04. 13:53
A parlamenti választások idején, négyéves periódusokban kimutathatóan nő az antiszemitizmus a magyar társadalomban, míg azután általában csökken. Az antiszemita érzelműek aránya Magyarországon hosszabb ideje 10 százalék körül stagnál.
2009. 09. 04. 13:49
Olvasói sztorik