Belföld
Idén a 5.200 milliárd forintos forgalmú Budapesti Értéktőzsdén a kiskereskedők vették át a terepet. Ez abból is látszik, hogy több az értékpapír számla és a kötésszám is, de a nagyságuk csökkent.
Szűkebb adókedvezményekkel kell számolni januártól, ráadásul az életbiztosítási kedvezmény is kikerült az szja-törvényből. Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára úgy látja, hogy ezért nehezül az alsó-középosztály öngondoskodása.
Az nem kérdés, hogy ki nyeri meg a 2010-es parlamenti választásokat, az azonban igen, hogy a Fidesz mennyivel tud győzni, és az őszi, önkormányzati voksolásra mennyire tudja beváltani a változásra tett ígéreteit. Elemzők szerint – Bokros Lajosnak köszönhetően – ismét ötpárti lehet a parlament, de más szereplőkkel és nem kizárt, hogy az LMP meglepetést okoz. A jövő nagy kérdése: melyik párt lesz képes felnőni a Fidesz mellé?
2009. 12. 30. 07:00
Lángokban állt éjszaka egy felsőpakonyi pajta, de senki nem sérült meg. Nyolc tűzoltóautó oltotta el a tüzet.
Dunakeszin meghalt egy autó sofőrje, amikor parkoló autóknak ütközött. Kizuhant a kocsiból, ezért nem lehetett megmenteni az életét.
Iskolai lövöldözéssel kezdődött és azzal is záródott 2009. Politikamentes visszatekintőnkben olvashatnak vírusról, sünalakzatról és arról, mi történhet, ha nem kezeljük a pszichiátriai eseteket.
Szerdán, egy melegfront hatására kiadós csapadék várható a tavasziasan enyhe idő mellett.
Két patikát is kiraboltak kedden a XIV. kerületben. Az egyik esetben gázspray-vel, a másikban egy fegyverrel követték el a bűncselekményt - közölte Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese.
Rosszul működnek az új rendőrségi traffipaxok, az eljárás elindításához szükséges adatokban gyakran téved az 50 új készülék - közölte az MTV Híradója.
Szegeden egy csecsemő hunyt el, Szombathelyen egy fiatal kórházi dolgozó és egy idős férfi. Eddig hazánkban 49 áldozatot szedett az újinfluenza.
A Ferihegyi repülőtéren is szigorodnak az utasok biztonságát szolgáló ellenőrzések a december 25-i, a Northwest-Delta Airlines Amszterdam-Detroit járata ellen megkísérelt sikertelen terrortámadás hatására - közölte a Budapest Airport Zrt.
Elhunyt egy H1N1-gyel fertőzött koraszülött csecsemő Szegeden - közölte a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja.
Három összeégett holttestet találtak abban a lakóházban, amely hétfő este égett le Hajdúszoboszlón. Bűncselekményre utaló nyom nem volt a helyszínen - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Egy idős asszonyt vertek át Veszprémben, a lakásáról vittek el 160 ezer forintot.
Késsel megfenyegettek és kiraboltak egy taxist keddre virradóra a fővárosban - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2009. 12. 29. 15:27
Holttestet találtak a Tiszában Tokajnál. A 32 éves helyi nő halálát az elsődleges orvosi vizsgálat megállapítása szerint vízbe fulladás okozta - mondta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
2010 első negyedévben elindulhat az otthoni ápolás munkaviszonnyá alakításának programja – jelentette be a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.
Keddre virradóra ismeretlen tettesek betörték az MSZP Békés megyei és békéscsabai irodájának ablakait - közölte a rendőrség.
Helyszínelés közben elsodort egy autó egy rendőrnőt kedden, kevéssel 12 óra előtt a 11-es főút 46-os kilométerénél, Visegrád és Dömös között - közölte a rendőrség.
2009. 12. 29. 13:27
Háromoldalú tárgyalásokat kezdeményeztek a kuratórium, a menedzsment és a szakszervezetek által létrehozott sztrájkbizottság között, azonban a tárgyalások kedden nem tudtak megindulni, mert a kuratórium képviselői nem jelentek meg.
Szexuális szolgáltatás helyett kiraboltak egy férfit Nagykanizsán - tájékoztatott a rendőrség kedden.
2009. 12. 29. 12:51
Túl korai még győzelmet hirdetni a H1N1 vírus elleni küzdelemben, ezt a világjárványt 2011 előtt nem lesz lehetséges megfékezni - közölte a Le Temps című svájci napilapban kedden megjelent interjúban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezérigazgatója.
Levélben kért konzultációt Schmitt Páltól, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökétől Orbán Viktor, hogy áttekintsék "egy leendő sportbarát kormány" előtt álló legsürgetőbb feladatokat.
- 21:30 Megszűnik a NEAK, ismét Országos Egészségbiztosítási Pénztár lesz a neve, a vezetőjét is bemutatták
- 21:13 A nap legfontosabb hírei – 2026.05.21.
- 20:57 Nem tetszenek a csatakosra izzadtan kibirkózott győzelmek? Mégis az Arsenal nevetett a végén
- 20:35 Rövid időn belül két medvetámadás történt egy erdélyi településen
- 20:21 Átvilágítás: a választások előtti utolsó pillanatban kiosztott 14,59 milliárdnyi támogatásra bukkant a Tisza-kormány minisztere
- 20:15 „Végre átírhatom a névjegykártyám” – a németek világbajnok csatára megvette gyerekkori csapatát
- 19:45 Beismerte a roma önkormányzat elnöke, előre megírt szöveget olvastattak fel vele a Lázárinfón a WC-kefés botrány után
- 19:42 Magyar Péter felszólította Sulyok Tamást, hogy hozza nyilvánosságra a kegyelmi dossziét
- 19:23 Havasi Bertalan: Ha erőszakolnak, legalább kiabálni kell. Arról nem beszélve, hogy akkor nekik is fájjon
- 19:02 Véget ér az Emily Párizsban
- 18:58 Ez az oka, ha tavasszal elcsúnyul a korallberkenye
- 18:49 Halálos vírus rúgta fel a focivébére készülő válogatott programját
- 18:40 Putyin: A nukleáris fegyverek bevetése csak rendkívüli, végső intézkedés lehet
- 18:23 A laktanyákra költi a kormány a volt hadtörténeti múzeum felújítására szánt 18 milliárd forintot
- 18:08 Halálos motorosbaleset történt Tétnél
- 09:31 Előállt az üzletasszony, aki leleplezte a NER-feleségek luxuséletét
- 14:59 Pert indított a NAV-kommandó eltávolított parancsnoka, erre hirtelen már nem is jelent nemzetbiztonsági kockázatot
- 11:36 Magyar Péter Bécsben: Előfordult egy olyan dolog, aminek nem szabadott volna
- 15:08 Titokzatos forrásból félmilliárd forint érkezett Hont András cégébe, reagált a publicista
- 09:10 Berángatott egy 16 éves fiú egy 14 éves lányt az egyik kaposvári áruház vécéjébe, és minősített szexuális erőszakot követett el rajta
- 07:55 Varga Judit és Windisch László az Ave Mariát játszották a diósgyőri templomban
- 14:48 Halállistát készített egy általános iskolás diák, azt mondta az órán, hogy ő egy gyilkos, és tanárt kell ölnie
- 15:13 Görög Zita: Kitettem a hűtőre három ügyvéd nevét a gyerekeknek, ha engem elvinne a rendőrség
- 13:15 Bántalmazó légkörről számoltak be Rubovszky Rita volt iskolájából a diákok
- 17:00 Kajdi Csaba Magyar Péternek: A kampánynak vége, miniszterelnök vagy, nem kell ordítani