Belföld

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben azt javasolta Sólyom László köztársasági elnöknek, hogy tüntesse ki Horn Gyulát 75. születésnapja alkalmából, külügyminiszterként és miniszterelnökként az ország érdekében végzett tevékenységéért.
2007. 06. 21. 10:15
A korábbi tervekkel ellentétben nem hétfőn, hanem csak ősszel szavaz az Országgyűlés Szabó Máté ombudsmanjelöltről – jelentette be Szili Katalin házelnök a házbizottság csütörtöki budapesti ülését követően újságíróknak.
2007. 06. 21. 10:10
Hét munkanap múlva lejár a MÁV személyszállítási engedélye, az új leányvállalat, a MÁV Start pedig még be sem adta a vasúti hatóság által kért hiánypótlással a működési engedélyre vonatkozó kérelmét. A vasúti hivatal elnöke szerint, ha nem lesz érvényes engedélye, július 1-je után a MÁV nem szállíthat utast – írja a Magyar Nemzet.
2007. 06. 21. 08:35
A Népszabadság szerint szakmai körökben szóba került, hogy a 12. életévüket betöltött gyermekek is legyenek büntethetők. A 13 éves késelő esete ezt az álláspontot erősítheti, ám más vélemények szerint a gyerekbűnözésre az igazságszolgáltatás csak rossz megoldásokat kínálhat.
2007. 06. 21. 08:19
Az Államreform Bizottság szerint az egészségügyben a többségi állami tulajdon jó, a biztosítói oldal nem így látja. Szerintük a jelenlegi egészségbiztosítási koncepciók annyira kidolgozatlanok, hogy nem lehet róluk eldönteni, valóban meghoznák-e a versenyt.
2007. 06. 21. 07:30
Egy szerb börtönben találták meg azt a körözött férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolta Fenyő Jánost. A Nemzeti Nyomozó Iroda vezetői ezért csütörtökön Szerbiába utaznak, hogy a feltételezett merénylő DNS-mintáit összehasonlítsák a helyszínen rögzített mintákkal. Az információt az NNI igazgatóhelyettese megerősítette.
2007. 06. 20. 15:31
Két párt három modellje versenyez az egészségbiztosítási vita utolsó szakaszában: regionális vagy országos vegyes tulajdonú biztosítók jöjjenek létre, vagy több magánbiztosító uralja az egészségügyi piacot. A FigyelőNet információi szerint az Államreform Bizottság javaslata lehet a befutó.
2007. 06. 20. 14:16
A kancelláriaminiszter megtette a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a 2001. évi Gripen-bérleti szerződés dokumentációját az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága mielőbb megismerhesse.
2007. 06. 20. 12:20
A miniszterelnök minden nyilvános szereplése, minden interjúja azt bizonyítja, hogy „ideggyenge", ezért alkalmatlan miniszterelnöknek – közölte Deutsch-Für Tamás szerdai sajtótájékoztatóján.
2007. 06. 20. 11:35
Teljes kudarcnak bizonyul az orvosoknak szánt kormányzati mobilitásprogram. S bár sorra építenek le a kórházak, eddig mindössze négyen gondolták úgy, hogy a program segíthetne rajtuk – írja a Népszabadság.
2007. 06. 20. 08:55
Három év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla kedden jogerősen Lendvai Ildikó egykori kampányfőnökét, Csonka Gábort. A férfit egy hangfelvétel buktatta le, amelyből kiderült: ötmillió forint kenőpénzt vett át két építési vállalkozótól.
2007. 06. 20. 08:40
Olvasói sztorik