Hajdu Nóra: Nincs új D-Day
Demokratikus körülmények között parlamenti választások a politikai hatalom elosztásáról, egy adott közösség céljainak megfogalmazásáról, az elérésükhöz vezető út kijelölésének, majd végrehajtásának jogáról szólnak. A választópolgárok általános várakozása egy választás után, hogy nagyjából megjósolhatóak legyenek annak következményei. Az Európai Parlament (EP) most lezajlott választása – az Európai Unió különleges jellegénél fogva – csak áttételesen felel meg ezeknek a követelménynek.
A mostani szavazás egyetlen korábbihoz sem hasonlítható: ma háborúk dúlnak a kontinens határainál, az unió menekültek hullámaival, gazdaságának csökkenő versenyképességével, biztonságának hézagosságával, legfontosabb szövetségeséhez fűződő viszonyának bizonytalan jövőjével néz szembe. Erre rakódik az unió vezetésének jelenlegi átmeneti, bizonytalan volta. A kérdőjelek száma az urnazárás után alig kevesebb, mint előtte volt.
Az EP belülről sem néz ki sokkal jobban, mint külső körülményei. A parlamenten belül a párterőviszonyok cseppfolyósak, mert sajátos módon az un. európai pártcsaládok formális koalíciós megállapodások nélkül, csak informális, esetenként változó összetételű többséget alkotva döntenek. Ennek az informális többségnek a mindenkori összetétele a meghatározó, vagyis, hogy azt mely pártok alkotják; a bizonytalanságot tovább növeli, hogy lényegében nincs formális frakciófegyelem sem.
Ungváry Rudolf: A fasisztoid lázadás a maga korában avagy a megejtett demokrácia
Mára Európa szerte előretörtek a szélsőjobboldali erők. Az elsőként hatalomra került orbáni rendszer sikeresen megőrizte bebetonozott pozícióit. Mindez annak következménye, aminek érdekében a velük szemben állók küzdenek: a demokrácia. Magyarországon a demokrácia erői ráadásul már rég nem is számítanak ellenfélnek, hanem pária sorsra kárhoztatott ellenségnek. A végzetük, hogy ezzel képtelenek szembenézni. Ez lehetetlenné teszi, hogy felismerjék az orbáni rendszer valódi, fasisztoid jellegét, és nem tudnak a helyzetükre megfelelően reagálni. Ennek az Amerikában is tapasztalható előretörésnek az oka látszólag önmagának mond ellen, de annál végzetszerűbb.
Az euro-atlanti demokrácia legnagyobb ellensége saját maga: a demokrácia. A mindenkire kiterjedő „néprészvétel” és „népképviselet”. Mely nem látszik kiiktathatónak, mert akkor mi kerül a helyébe? Ráadásul eddig ez a történelemben a legstabilabbnak bizonyult politikai rendszer, mivel önmagát szabályozza. Egy ilyen stabil, látszólag egyensúlyban levő társadalmi, rendszer mélységi szabályozása nem mechanikus-mérnöki, sokkal szövevényesebb; ezért nehezebben ismerhető fel. Nem elég hozzá a jogrendszer (a jogállamiság) vizsgálata, amely ezt a szabályozást csak szentesíti.
Soltész Béla: Az első nő Mexikó élén
De miért épp Claudia Sheinbaumra esett a választás Mexikóban? A hatvanegy éves új elnök családi háttere, szakmai pályafutása sok szempontból különleges: a kis létszámú, alig pár tízezres mexikói zsidó közösséghez tartozik (apai ágon Litvániából kivándorolt askenázi, anyai ágon Bulgáriából emigrált szefárd felmenőkkel), végzettsége szerint pedig fizikus és klímakutató, a téma nemzetközileg elismert szakértője, aki az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) munkájában is részt vett. Nem klasszikus politikus tehát, és visszafogott, értelmiségi karaktere is eltér pártja, a baloldali-populista Morena stílusától. Ugyanakkor komoly kormányzati tapasztalatai vannak: 2018-tól 2023-ig Mexikóváros főpolgármestere, korábban a város legnagyobb kerületének polgármestere volt. Politikai pályáját mindvégig egyengette AMLO, aki 2000 és 2005 között szintén mexikóvárosi főpolgármesterként vált országos hírű politikussá.
Sheinbaum elnökségének egyik legnagyobb kérdése tehát az lesz, hogy mennyire vetül rá elődjének hosszú árnyéka. A hiperaktív, naponta többórás sajtótájékoztatókat tartó AMLO a mexikói közbeszéd első számú alakítója volt az elmúlt években. A gazdasági elitet és a médiát ostorozó kiszólásaival igen népszerű lett a szegényebbek körében, a nagyvárosi felső- és középrétegeket azonban elidegenítette magától. Sheinbaum karaktere, békülékenyebb stílusa talán alkalmas lesz arra, hogy ezeket a szavazói csoportokat megszólítsa, azonban a Morena párt bázisával nehezebb lesz szót értenie, mint AMLO-nak.
És természetesen ott sorakoznak azok a problémák, amelyekre AMLO-nak nem sikerült megnyugtató megoldást találnia.
Eörsi László: PERSONA NON GRATA – Arcok 1956-ból
A forradalom kirobbanása után, a szovjet csapatok bevonulásakor a Corvin köznél és környékén, az Üllői úton bontakozott ki a legnagyobb ellenállás, az intervenciós főerők délkelet felől hatoltak a fővárosba. A Klinikák és a Nagykörút közötti útszakasznál számos kisebb létszámú, spontán módon összeverődött, katonailag képzetlen, többnyire fiatalokból álló felkelőcsoport vette fel a harcot a világ legerősebb szárazföldi hadseregének alakulataival.
Egy kisebb és egy nagyobb csoport egyesüléséből jött létre a Vajdahunyad utcai csoport (Vajdahunyad u. 41.) a 24 éves Kiss Károly parancsnokságával. A romániai Arad megyében nőtt fel. A világháború idején a családjával a vasgárdisták elől Bajtára menekült, ahonnan 1945-ben – mivel e község Csehszlovákiához került –, Esztergomba települtek át. Kiss Károly 1951-ben asztalos szakvizsgát tett és a Sportárutermelő Vállalatnál (más forrás szerint a helyi Repülőgépgyárnál) helyezkedett el, majd a Petőfi Katonai Akadémia növendéke lett, hadnagyi rendfokozatot szerzett. Megnősült, házasságából két gyermek született.
A forradalom és a szabadságharc kirobbanásakor részt vett az Üllői úti harcokban, majd az ő irányításával alakult meg a mintegy 25 főnyi Vajdahunyad utcai csoport. Több fegyveres lány is volt itt, köztük Wittner Mária vált legismertebbé. „A Corvin közi vezetőktől azt a feladatot kaptuk, hogy a szovjetek betörése elől zárjuk le az Üllői út bejáratát, ők pedig a hátunkat fedezve a Kisfaludy köz felöl teszik ezt” – emlékezett vissza Kiss 1980-ban.
Katonai tudása, magabiztos fellépése, rendkívüli fizikuma kellő tekintélyt teremtett számára. Egyes visszaemlékezések szerint a legműveltebbnek is ő bizonyult. Politikai nézeteiről csak annyit tudunk, hogy a rákosista struktúra megdöntéséért szállt síkra.
Nádasdy Ádám könyvheti megnyitójából
Kérem az írókat, írjanak a gazdagokról! Van ott is baj elég. Nem az illatos kertjükről kell írni, hanem a keserű harcaikról, családon belül és kívül, az emberi természet bámulatos rondaságáról, és időnként szépségéről. Mert nehogy csak azt írják meg, hogy aki milliárdos, az gonosz és gátlástalan. Nem megítélni kell őket, hanem megírni.
Tévedés azt hinni, hogy gazdagéknál kevesebb alkalom adódik finom lélekrajzra. Gondoljunk Shakespeare munkáira – ő szinte kizárólag gazdag emberektől ír, megélhetési gondok nincsenek, de még az egyszerű embereknél sem. Ám nem mondhatjuk, hogy műveiben ne ábrázolná jól a gazdagságuk mellett – vagy éppen amiatt – bekövetkező lélektani konfliktusokat, torzulásokat, szerelmi árulást. Nem ír viszont az újgazdagokról – az ő idejében még alig voltak. De önök, kedves mai írók, látják maguk körül a hirtelen meggazdagodás ijesztő, olykor szánalmas, olykor nevetséges hatásait.
Az író tehet úgy, mintha bejáratos volna gazdagékhoz. Shakespeare is úgy írt, mintha ott forgolódott volna – az igazi sznobok máig nem hiszik el, hogy ez a kis senki értelmiségi írta a darabokat, és nyilván valami arisztokrata az igazi szerző. Ez badarság, de mutassuk meg a sznoboknak, hogy mi, a kis senkik is tudunk úgy írni a gazdagok konfliktusairól, mintha belülről ismernénk. Fog az menni. Említhetném a párhuzamot a szexszel – tegyék kezüket a szívükre: csak olyasmiről írtak eddig, amiben maguk is részt vettek?… Na ugye.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
