A következő élő közvetítés része 32 százalékos béremelést kapnak a tanárok, Orbán elfogadta Zelenszkij felkérését

Közösen pénzt felvenni más országokkal nem észszerű dolog

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Az uniós csúccsal kapcsolatban érkezett a következő kérdés, erre Orbán többek között úgy felelt, hogy noha 26 tagállamnak az a javaslata, hogy négy évre 50 milliárd eurót kell adni Ukrajnának, ugyanakkor ezt a pénzt még elő kell állítani.

A magyar álláspont az, hívta fel a figyelmet, hogy ha pénzt akarunk adni Ukrajnának, akkor ne adjunk öt évre,

valami értelmes időkeretet kell kijelölni.

A mértékét pedig aszerint kell meghatározni, hogy Amerika mennyit vállal abból a teherből, amit Ukrajna támogatása jelent. A harmadik pont szerint az, hogy bármekkora összegről is van szó, az ne a költségvetésből történjen.

Mi nem akarunk senkivel közösen hitelt felvenni

– vázolta a negyedik problémás pontot Orbán, emlékeztetve a helyreállítási alapra, amikor szintén közösen vettek fel hitelt a tagállamok, ám sok tagállam még nem kapott a keretből pénzt, mondta.

Közösen pénzt felvenni más országokkal nem észszerű dolog a miniszterelnök szerint.

A február elején esedékes vita második része, hogy az ukrán ügy kapcsán tagállamok álltak elő különböző költségvetési módosítási igényekkel. Mi ebből kimaradtunk eddig, de ha elkezdődik egy ilyen folyamat, akkor ezt mi is meg fogjuk tenni, de ez még előttünk áll.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik