Della
Kunetz Zsombor: Úgy kezelik az egészségügyi adatokat, mint a Szovjetunió Csernobilt
2023. 08. 16. 11:06
Molnár Lajos miniszteri korszakában megtanulta a politika, hogy az egészségügy egy darázsfészek, amibe nem jó belenyúlni, mert választást lehet bukni rajta. Ami most zajlik az ágazatban, az is csak maszatolás – mondja a Dellában Kunetz Zsombor egészségügyi elemző, aki jó példának tartja a németországi reformot, amely mögé végül politikai, társadalmi konszenzust sikerült szerezni. A szakértő szerint a hazai állami ellátással elégedetlenek, ezért magánkórházakhoz fordulók – bár egyre többen vannak – nem tudnak akkora kockázatközösséget alkotni, ami lehetővé tenné a fizetős ellátások kiegészítését az igazán bonyolult, kockázatos műtétekkel. Ez tehát az egyik korlátja annak, hogy még nagyobb súlya legyen a fizetős rendszernek itthon. A NER azért itt is megvetette a lábát, és az elemző szerint az állami ellátásokhoz való hozzáférés megnehezítésével voltaképpen zajlik a betegek átirányítása a magánszférába.
Ahol minden a pénz körül forog
Magyarország meghatározó gazdasági podcast műsora, a Della azoknak szól, akik érteni is akarják a világot, nem csak szemlélni. Mi segítünk elválasztani a fontosat a haszontalantól, az igazságot a hazugságtól, az értékeset a talmitól. Ehhez segítségül a legjobb szakértőket üzletembereket, gazdaságpolitikusokat hívjuk be a Dellába. A műsorvezető Baka F. Zoltán.
Háromharmad
Első kézből
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Szerintem
Sorozatlövő
Határsértők
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
