A Rottenbiller utcánál az aluljáróból fél nyolc körül felbukkant egy nagyobb, radnötisokból álló diákcsoport, transzparensekkel felszerelkezve, hogy a reggelre szervezett élőlánchoz csatlakozzanak. A szervezők tájékoztatása szerint az élőlánc a Keleti pályaudvaról a egészen a Döbrentei térig húzódik, és a Széll Kálmán tér felé terjeszkedik tovább.
A Keleti pályaudvar és a Blaha Lujza tér között hatalmas mozgás van, főleg diákok vonulnak mindkét irányba. A Rákóczi úton közlekedő autósok hangos dudaszóval köszöntik a járdán gyülekezőket.
A négyfős radnótis csapatról hamar kiderül, hogy öregdiákok. Nagy Gábor az ELTE jogi karának másodéves hallgatója. Szerinte egyértelmű, hogy a kölcseys tanárok kirúgása az arányosság követelményeinek nem felelt meg.
Az intézkedés ráadasul a céllal teljesen ellentétes is, hiszen egyre kevesebb tanár van a közoktatásban
– mondta.
Bartal Dávid szintén az ELTE hallgatója. Ő azt mondja, bár már nem a Radnóti diakja, mégis természetes közegének érzi az iskolát, ez is oka annak, hogy társaival együtt a részvétel mellett döntöttek.
