Azzal kezdtük ezt a csatateres sorozatunkat, hogy „a Csongrád-Csanád 4. választókerületben induló két jelölt bármelyikéből lehet egyszer Magyarország miniszterelnöke”.
Ez nagyon hízelgő. Márki-Zay Péterre nézve.
Önből lesz miniszterelnök valaha?
Ez a kérdés nem aktuális. Nincs napirenden.
De azért foglalkoztatja?
Még csak nem is foglalkoztat.
Most.
Most.
Abban az első csatateres dolgozatunkban végigvettük az MZP-Lázár és az MZP-Orbán párharcpár négy lehetséges kimenetelét. Idézem az elsőt: „Kormányon marad a Fidesz, és egyéniben Lázár szerez mandátumot – ebben az esetben Lázár visszaliftezhet a nagypolitikába, akár miniszter is lehet belőle.” Korrekt szöveg?
A visszaliftezés kicsit bántó.
Mondjon balzsamosabbat.
Úgy foglalnám össze ezt a nem csupán kívánatos, hanem valószínű opciót, hogy
a rendszerváltás óta most először indul egyéni választókerületben egy kormányváltásra készülő és nagy társadalmi legitimációval rendelkező ellenzéki szövetség miniszterelnök-jelöltje. Most először indul el ezen miniszterelnök-jelölttel szemben egy egyszerű kormánypárti képviselő. S ha ez az egyszerű kormánypárti képviselő legyőzi az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, azzal példátlan legitimációra, felhatalmazásra, súlyra és erőre tehet szert. Amivel majd élni tud az országos politikában.
Reszkessen mindenki.
Reszketni nem kell. Elég, ha számolnak velem. Amúgy rövidebben és még balzsamosabban is össze tudom foglalni.
Éspedig?
Lázár János előre megy és nem hátra!
Ismerős rigmus. És természetesen megfontolom címként. De hadd kérdem: ha bejön a dupla győzelem, akkor ön a négyéves önkéntes száműzetéséből főnixként visszatérve erősebb lesz, mint annak idején a Miniszterelnöki Hivatalt vezető, a minisztereket terelő kvázi miniszterelnökként volt?
Maradjunk annyiban, hogy egy Márki-Zay ellenében szerzett mandátum megkérdőjelezhetetlen legitimitást ad.
Akkorát, hogy Orbán Viktor kénytelen volna kiszólítani önt a büntiből, egyenesen be a következő kormányába?
Tisztázzuk: nem török kormányzati szerepre. A Fideszben egyébként sem minisztériumi állásokat osztogatnak, hanem munkát az arra méltóknak. Majd Orbán Viktor eldönti, kivel akar dolgozni.
Van ígéret Orbántól arra az esetre, ha ön legyőzi MZP-t?
Nem folytattunk ilyen irányú beszélgetést Orbán Viktorral.
Nézzük a kettes opciót: „Kormányon marad a Fidesz, ám egyéniben Márki-Zay Péter győz; Lázár ez esetben megkapná a sajátjaitól, hogy gyöngébb, mint a pártja, és maradna neki az a néhány «alkalmi munka», amivel Orbán Viktor bízta meg az utóbbi években; öt megnyert választás után ez különösen kínos kudarc volna a volt miniszternek.” Ez korrekt szöveg?
Az.
Bő egy hónapja ön azt nyilatkozta a hódmezővásárhelyi Rádió 7-nek, hogy ha nem nyeri meg az egyéni választókerületét, akkor felhagy a politizálással, ezt demonstrálva lehúzatta a nevét a párt országos listájáról, ahonnét egyéni vereség esetén is a parlamentbe jutott volna.
Komoly, tisztességes vállalás.
A „felhagyok a politizálással” kifejezés azt jelenti, hogy ebben az életben soha többé nem lesz politikus?
Mindössze negyvenhét éves vagyok, senki ne várja tőlem, hogy lássam a következő negyven évemet.
Úgy négy évre azért ellát?
Annyira pont ellátok.
Vagyis értelmezzük úgy a „felhagyok a politizálással” kifejezést, hogy ha veszít egyéniben, akkor a következő ciklusban nem lesz országgyűlési képviselő.
Ennél többről van szó: ha veszítek, egyáltalán nem fogok politikával foglalkozni a következő ciklusban.
Bármelyik tömb nyeri a választást, kutya kemény kormányzás jön. Hallani, hogy Orbán az összes régi harcostársára számít, kiemelten önre és Navracsics Tiborra.
Azt meg tudom erősíteni, hogy kutya nehéz kormányzás jön.
Mit felelne, ha egy egyéniben elszenvedett vereség ellenére Orbán felkérné miniszternek? Mondjuk azzal a szöveggel, hogy „Jánosom, nélküled nem tudom megoldani a vidékfejlesztést”.
Azt felelném, hogy nem politizálok.
Ilyet nem lehet csinálni.
Dehogynem. Az én helyemet, szerepemet a politikában Hódmezővásárhely és környéke választópolgárai jelölik ki. Úgy nem állhatok fel a politika nagyszínpadára, hogy nincs alattam szilárd talaj, amit viszont kizárólag az egyéni képviselőség biztosíthat.
Nem hiszti ez öntől a hibernálásban töltött ciklusért?
Nem. Becsületbeli ügy. Elvi kérdés és tisztesség kérdése. Ha másként viselkednék, nem tudnék tükörbe nézni. Olyan országban élünk, ahol egy politikai vereségnek nincsenek konzekvenciái, és a magam példájával kívánom demonstrálni, hogy nem fogadom el ezt a gyakorlatot. Vidéki ember vagyok, hódmezővásárhelyi ember vagyok, ez az én közösségem, és ha ez a közösség megvonja tőlem a bizalmát, akkor kötelességem levonni a tanulságokat. Mindenki más túllép az ilyenen, de én nem tudok. Nekem kell a közvetlen visszacsatolás, az emberekkel való együtt lélegzés, kell az, hogy együtt találjuk ki ezt az országot, kell, hogy ne szakadjak el a valóságtól. Nem véletlen, hogy még miniszterként sem költöztem föl Budapestre, inkább ingáztam napi négy órát.
Annak az S8-asnak elég volt három óra is.
Annyira azért ritkán siettem.
Orbán mit szólt, amikor tájékoztatta a döntéséről?
Nem tájékoztattam előre.
Egy ilyen mondat után a miniszterelnök nem kérdezi meg, hogy „Jánosom, ez meg mi a csuda”?
Miért kérdezné?
Mert szokatlan kijelentés hangzott el.
De nem tőlem szokatlan. Ismer.
Mi lehet most Orbán fejében önnel kapcsolatban?
Szerintem az, hogy úgyis nyerek egyéniben, ő meg nyer országosan, és lehet dolgozni közösen.
Vagy az van a fejében, hogy ő nem nyer országosan, és onnantól tök mindegy, hogy ön hozza-e a csongrád-csanádi négyest.
Orbán Viktor győzni szokott. Most is győzni fog.
Szóval azt mondja, hogy egy igazi miniszter egyéniben szerzett mandátummal a zsebében ül be a bársonyba?
Azt.
Pintér Sándor megingathatatlan belügyminiszter, pedig sose volt egyéni képviselő. Orbán Viktor se szerzett soha egyéni mandátumot.
Pintér Sándor eleve miniszterként, Orbán Viktor pedig a Fidesz elnökeként lépett be a politikába. És én egy minisztertől, pláne egy pártelnöktől vagy miniszterelnök-jelölttől nem várom el az egyéni indulást. Én viszont lentről jövök a politikába, és ez a lent határozza meg, hogy mikor lépek ki, meddig maradok kint, és azt is, hogy visszajöhetek-e valaha.
Ezek szerint extra tisztelet jár annak, aki miniszterelnök-jelöltként is elindul egyéniben.
Önmagában ezért nem.
MZP-re utalok.
Tudom.
Respektálja MZP-t azért, hogy nem elégszik meg a biztos listás hellyel, hanem az országos kampány terhe mellett az egyéni körzetet is vállalja?
Nem mindegy, hogy egy ló vak, vagy bátor.
Ön, ha miniszterelnök-jelölt lenne, nem indulna egyéniben?
Mit nyernék vele?
A legtöbbet. Ugyanazt, amit most, egyéni képviselő-jelöltként: vásárhelyi legitimációt.
Abban a vetélkedésben ez nem igazán értelmezhető.
Márki-Zay mégis óriásit kockáztat, mert országgyűlési választáson ebben a választókerületben a rendszerváltás óta mindig jobbos jelölt vitte el a mandátumot.
Az indulat rossz tanácsadó.
Vajon miért csinálja?
Mert az a mániája, hogy engem legyőzzön. Én vagyok a rémálma. Fontosabb neki, hogy én veszítsek, mint az, hogy a város vagy a választókerület győzzön.
És fordítva? Önnek MZP nem a rémálma?
Nem.
Pedig lehetne, hiszen az utóbbi két önkormányzati választáson, 2018-ban és 2019-ben MZP legyőzte a fideszes jelöltet, amit pártszerte az ön kudarcaként értékeltek.
Nincsenek rémálmaim. Illetve egy azért van, nem szeretek repülőn utazni. De ennek aligha van köze Márki-Zay Péterhez.
Ha nem a rémálma MZP, akkor mije? Keressünk rá egy kifejezést.
Ha föltétlenül muszáj meghatároznom, akkor a polgármesterem, noha nem rá szavaztam, és mérhetetlenül elégedetlen vagyok a teljesítményével.
Szóval mihez kezd ön, ha nem jut be a parlamentbe?
A választással az összes kormánybiztos megbízatásom megszűnik. Az az új kormányon múlik, kapok-e új megbízást a régi munkára. Állok bármilyen vizsga elé.
Benne van a gödöllői agráregyetemet működtető kuratóriumban. Ott megtartaná a tagságát?
Szívesen. Az egyetem, ahogy a ménesbirtok felügyelete, nem politikai tevékenység, Csányi Sándor elnök úr mellett különösen nem.
Egyszer arról mesélt, hívják topmenedzsernek német multihoz.
Az sem áll tőlem távol. És az is lehet, hogy mezőgazdásznak állok.
Csányi Sándor nem csábítja valamelyik cégéhez?
Egyelőre nincs szabad kapacitásom, de ha úgy alakul, egy jó állásajánlaton biztos elgondolkodnék.
Bankár lenne inkább, vagy földműves?
Tán mindkettő.
Lázár János az OTP földműves portfóliójának vezetője…
Van olyan?
Lépjünk a hármas opcióra: „Kormányra kerül az egyesült ellenzék, ám egyéniben Lázár szerzi a mandátumot. Ez tán a legpikánsabb mix, hiszen az egyéniben vívott MZP–Lázár csata (az országosan zajló MZP–Orbán csörte miatt) egyúttal némiképp Lázár–Orbán párharc is. És ha Orbán veszít MZP ellenében, míg Lázár legyőzi, az úgy is értelmezhető, hogy Lázár jobb, mint Orbán. Ami Orbánnak nem jó, Lázárnak viszont jó, bár utóbbira nem vennénk mérget. Mindenesetre egy ilyen helyzet vetne fel utódlási kérdéseket, elindíthat átrendeződéseket a Fideszen belül. Emlékezzünk: Lázár 2018-ban alighanem a nála tizenkét évvel idősebb Orbánra utalva azzal csekkolt ki a nagypolitikából, hogy «én még tíz év múlva is csak ötvenhárom éves leszek». Ami MZP-t illeti: a fő tét számára a miniszterelnöki poszt, és tán nem is bánná, ha duplán tolna partvisnyelet Orbán küllői közé.” Ez a szöveg korrekt?
Márki úr szempontjából biztosan. Számszakilag annyit mindenképpen módosítanék, hogy tíz év múlva is csak ötvenhét leszek.
Ön szerint MZP kiegyezne azzal, hogy Orbánt legyőzi, öntől viszont vereséget szenved?
A választókerület polgárait hallgatva, kész csoda lenne, ha bárhol győzne.
Idézem, mit nyilatkozott nekünk MZP erre a verzióra: „Micsoda győzelem lenne! Nálam csak Lázár lenne boldogabb. Ketten együtt bizonyítanánk, hogy Orbán nem mindenható.” Ön is így élné meg?
Ugyan már, az ország érdeke az első. És az ország eminens érdeke az, hogy Orbán Viktor legyen a miniszterelnök. Az én személyes sorsom, karrierem ebből a magasságból nézve lényegtelen. Voltam én már miniszter, vezettem a parlament történetének legnagyobb frakcióját, szóval stallum szempontjából nincsenek ambícióim. Sokkal jobban foglalkoztat az országépítés, az, hogy milyen hely lesz Magyarország tíz-húsz év múlva, mint az, hogy milyen pozícióban leszek.
A Fidesz 1994-es, 1998-as, 2002-es és 2006-os veresége után is felvetődött Orbán Viktor leváltása a pártelnöki posztról. Most is felvetődik majd, ha kikapnak?
Azért nem vetődik fel, mert Orbán Viktor győzni fog, ahogy győzött 1998-ban, 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is.
Nézzük a negyedik opciót: „Az ellenzék nyeri a választást, és egyéniben is győz Márki-Zay. Ebben az esetben MZP mosolya fülig ér, Lázárnak meg legalább van mivel takaróznia a vereség miatt – bár azt biztosan sokszor felemlegetik neki, hogy ő szabadította az országra (a Fideszre) Márki-Zayt, aki Lázár jelöltjével szemben indult el a polgármesteri posztért 2018 februárjában, és onnan küzdötte fel magát országos tényezővé, sőt, e verzió szerint kormányfővé.” Korrekt?
A „takarózás” nem. Nem szoktam takarózni semmivel.
És amúgy?
Amúgy ez a választókerület nagyon más, mint a többi, mert itt mégiscsak az ellenzék miniszterelnök-jelöltje indul, amit tilos alábecsülni, lenézni, negligálni. Hiába írja még a taktikaiszavazas.hu is, hogy nyolc százalék az előnyöm, és gyakorlatilag nyertem, az utolsó pillanatig komolyan veszem a kampányt. Mert helyben még akkor is Márki-Zay Péternek áll a zászló, ha országosan súlyos vereséget szenved.
Mert?
Mert miniszterelnök-jelöltként sokkal több erőforrást használhat fel, mint én, az egyszerű képviselő. Gondoljunk csak arra, hogy itt, a választókerületben háromezer-ötszáz plakátot tett ki a mi nyolcszáz darabunkkal szemben, országosan pedig a rendelkezésére áll a teljes országos média.
Jaj, ne. MZP négy év alatt öt percet kapott a mindannyiunk milliárdjaiból fenntartott köztévén.
Annak is megvan a maga előnye, nem?
Irónia?
Dehogy, csak arra utalok, hogy mintha nem mindig vált volna az ellenzéki kampány javára, ha a miniszterelnök-jelölt úr mikrofonhoz jutott. Mindenesetre a kormánykritikus média korlátlanul a rendelkezésére áll.
Ez sincs így.
Szerintem meg így van, de ezen ne vesszünk össze.
Inkább nézzük a Fidesz legfőbb kampányfegyverét, sikerességének egyik zálogát: az olcsó élet ígéretét.
Nem olcsó, csak olcsóbb.
Induljunk Hódmezővásárhelyről. Ha megtartják a hatalmat, meddig marad ingyenes a Hódmezővásárhelyet Szegeddel összekötő vasút-villamos?
Eredetileg április közepét ígértük, de most úgy tűnik, csúszik két hetet a tesztüzem, ezért az ingyenesség időtartama is meghosszabbodik.
Kampányfogás?
Jogos ellenszolgáltatás. Az ingyenességgel „fizetünk” az utasoknak, cserébe azért, hogy segítenek tesztelni a járműveket. Jó hír, hogy a MÁV ígérete szerint a vasút-villamos olcsóbb lesz a Volánnál, olcsóbb az autósközlekedésnél, sőt magánál a vasútnál is.
A megannyi országos árstop meddig marad érvényben?
Négy árstop van ma hatályban Magyarországon: az üzemanyag, a rezsi, a kamat és az élelmiszer. Melyikkel kezdjük?
A rezsicsökkentés fundamentuma, a gázár, úgy tűnik, kőbe vésve. A benzinkutakon viszont elvileg csak május közepéig marad a 480 forintos plafon. És aztán?
A világ most azzal kalkulál, hogy belátható időn belül lezárul az orosz-ukrán háború, továbbra is lesz orosz gáz és olaj, az infláció mérséklődik, és az árak szépen visszakorrigálnak. Ha bejön ez a várakozás, akkor csak átmeneti időre kell megvédeni az embereket a drágulástól.
S ha nem?
Ha Magyarország nem tud gázt és olajat vásárolni Oroszországtól, akkor fölborul a magyar energiapiac, mert az orosznál csak sokkal drágább források léteznek.
Állítólag eddig sem volt olcsó az orosz gáz. A Népszava országközi elszámolási adatokat elemezve arra jutott, hogy tőzsdei árat fizetünk Putyinnak, két hónap késéssel és némi felárral. Ehhez képest Putyin és Orbán pár nappal a háború kirobbanása előtt arról beszélt, hogy hazánk a piaci ár negyedéért, ötödéért jut gázhoz. Melyik az igaz?
Eszembe nem jut kételkedni Orbán Viktor szavában.
Ön ismeri az árképletet?
Egyszerű parlamenti képviselő vagyok, miért ismerném? Nyilvánvaló, hogy annyiért vesszük az oroszoktól az energiát, amennyire adják, és az is nyilvánvaló, hogy azért tőlük vesszük, mert ők adják a legolcsóbban. De sajnos még ez a legolcsóbb is túl drága a lakosságnak, ezért a kormány azt teszi, amit kell: megvédi a lakosokat attól, hogy a magas rezsiár kivégezze őket.
Az ő pénzükből.
Ellenkezőleg.
A polgár egyrészt befizeti a csekket, másrészt az adóforintjaival kifizeti a számlája és a piaci ár közötti különbözetet. Egyebek mellett azzal, hogy a kormány december végén kétszáznyolcmilliárd forintot pumpált a gázbeszerzésért és -elosztásért felelős állami cégbe, az MVM-be. Ez leosztva fejenként húszezer forintot jelent mind a tízmillió magyarnak.
Mi ezzel a baj? Evidens, hogy a rezsicsökkentés veszteségét kompenzálni kell a szolgáltatók felé.
Az adófizető, a polgár, a fogyasztó pénzéből.
A különbözetet nem a fogyasztó állja.
Hanem kicsoda?
A lakossági fogyasztók összesen nem fizetnek annyi adót, ami fedezné a rezsicsökkentés költségét. Ma egy nyugdíjas semmilyen adót nem fizet, mégis, nagyon helyesen, hárommillió nyugdíjas kap energiaár-kompenzációt. A rezsicsökkentés forrása nem más, mint a gazdasági növekedés, a vállalkozásoktól beszedett adó.
Egyrészt: a nyugdíjas fizetett eleget az aktív évtizedei alatt, és most is fizet adót, leginkább áfát, minden egyes vásárlásával. Másrészt: az ország GDP-je alig több, mint 2019-ben, a Covid-válság előtt, abból a növekedésből sok minden nem finanszírozható. De ami a lényeg: bármennyi is az adóbevétel és bárhonnét származik is, az mindannyiunk pénze, és ha nem rezsicsökkentésre fordítaná az állam, akkor mehetne másra, oktatásra, egészségügyre, kátyúzásra, kultúrára, rendőrbérre, szotyira, zizire, bármire.
A rezsicsökkentés lakossági támogatottsága nyolcvan százalékos, még az ellenzéki szavazók bő fele is helyesli.
Viszonylag nehéz olyan embert találni, aki arra a kérdésre, hogy akarsz-e kevesebbet fizetni gázért, benzinért, farhátért, azt mondja, hogy nem.
Na ugye!
De hát ez átverés.
Nem, ez válságkezelés. Mi válságkezelő kormányzat vagyunk, professzionálisan menedzselünk válságokat, és amíg tart a válság, minden erőnkkel, minden eszközünkkel segítjük az embereket. Majd akkor beszélhetünk a különböző árstopok kivezetéséről, ha elmúlt a Covid és a háborús válság okozta, az emberek létbiztonságát fenyegető veszély. Addig nem.
A rezsicsökkentés már 2013 óta a kormány legfőbb fegyvereinek egyike, vagyis nem a háború szülte, még csak nem is a Covid. De ne értsen félre, nem a rezsicsökkentést kritizálom, lehet érvelni mellette, hanem azt kifogásolom, hogy a kormány a „megvédünk titeket a drágaságtól” üzenethez nem teszi hozzá, hogy „a ti pénzetekből”. Ez nem korrekt.
A kormány igenis tisztességesen jár el. 2010-ben nemzeti konzultáción kérdeztük meg a választókat, hogy számukra mi a legnagyobb probléma. És azt válaszolták, hogy a devizahitel mellett az energiaár és a rezsi jelenti a legnagyobb problémát. Erre mi a devizahitel ellen bevezettük a bankadót és a kamatstopot, az elszabaduló energiaár és az emelkedő rezsi ellen pedig bevetettük a rezsicsökkentést. Mert mi tudjuk: egy kormányzatnak mindig az emberek számára legfontosabb kérdésekkel kell foglalkoznia. Ezt nevezik politikai kormányzásnak.
Az egyik oldalon. A másikon meg az emberek átverésének.
A másik oldalon tévednek. Amit fényesen bizonyít, hogy a megszorításokra épülő politika sorra bukja el a választásokat.
Milliós fizetés fölött is indokolt a rezsicsökkentés? Nem lenne tisztességesebb, ha csak az kapna támogatást, aki valóban rászorul?
Na, ennek a felvetésnek már lehet értelme. De az erről szóló vitát nem a háború és az elszabadult világpiaci árak idején kell lefolytatni.
A huszonöt év alattiak adómentessége marad?
És a 13. havi nyugdíj is. Ez mind tudatos, a következményekkel is számoló kormányzati döntés volt.
MZP a fával tüzelőknek is adna rezsicsökkentést.
A fával tüzelőket nem a rezsicsökkentésben kell kompenzálni, hanem a szociális oldalon. Az állami erdészetek és a háromezer-kétszáz önkormányzat kezében hatalmas szociális ellátórendszer van. Az általam felügyelt mezőhegyesi ménesbirtok ezerötszáz hektárnyi erdőjéből az összes dolgozónak és, szociális alapon, a környékbeli falvak lakóinak is adunk tűzifát, térítésmentesen, vagy fillérekért.
Viszont hadd ejtsek szót az élelmiszerárstopról is, ami a kormány szempontjából sokkal fogósabb kérdés, mint az üzemanyagár és a rezsiár megfékezése. A probléma oka, hogy a kormány nem termel élelmiszert és nem is kereskedik élelmiszerrel, így minimális a játéktere. Ebben öt-tíz éven belül jelentős változást kell elérjünk: a külföldiektől megvásárolva saját kézbe kell venni a szektort a termeléstől a földolgozáson át a nagy- és kiskereskedelemig.
Teszem azt, osztrák mintára. Merthogy ott aztán az élelmiszeriparban semmi sincs külföldi kézben.
Valami oka csak van annak, hogy multiknál vásárol be a magyar, és nem másfélszeres áron „a magyar üzletláncban”, de erről hosszan beszélgettünk tavaly, akit mélyebben érdeke a dolog, kattintson át. Mindenesetre most ott tartunk, hogy az alapélelmiszerek árstopja miatt az érintett termékekből áruhiány lépett fel, és veszteségbe csúsznak az ezen termékek árusítására kötelezett kereskedők, hiszen drágábban veszik a sertéscombot, a csirkemellet meg a csirkefarhátat, mint amennyiért eladhatják.
Demján Sándortól tudjuk, hogy krízisben nincsenek tipikus megoldások, és olyan megoldások sem, melyek ne fájnának valakinek. Valamelyik ujjunkat meg kell harapni. Egyetlen vigasz, hogy mindezen intézkedések csupán átmenetiek. Hiszen a világ abban érdekelt, hogy mihamarabb béke legyen és helyreálljon a globális ellátási rend. Hogy ez most hat hónap, egy év vagy kettő, senki nem tudja. De szilárdan hiszem, hogy előbb-utóbb minden visszatér a régi kerékvágásba.
Tervezik kompenzálhatni a kutasokat, a henteseket és a többi megharapott ujjat?
Előbb az elsősegély, aztán az utókezelés. Életmentő beavatkozást csinálni, sürgősségi ellátást nyújtani csak így lehet.
Miből? 2020 és 2021 is rekordhiánnyal zárult, mindkétszer ötezer milliárd forint feletti mínusszal, ami a 28 000 milliárdos költségvetési főösszeghez képest bődületes szám; az eladósodottság visszaaraszolt arra a szintre, ahol 2010-ben tartott, plusz kezd elszabadulni az infláció, plusz az EU jogállamisági problémák miatt visszatart forrásokat, plusz nem tudni, mennyi szufla van még a Covidban, plusz nem látni a háború végét. Értem, hogy az állam védi a népet, vagy inkább a választót, de hát az ország sem vehet fel hitelt a végtelenségig.
Válság, háború idején nem az államadósság a lényeg, hanem az, hogy az emberek ne menjenek tönkre, és ki tudják fizetni a számláikat. Az állam jobban bírja a terhelést, mint az emberek, könnyebben, kedvezőbb kondíciókkal vesz fel hitelt, és azt a remélt gazdasági növekedéssel, a kamatok várható csökkenésével pár év alatt képes kompenzálni.
Nem kéne spórolni valahol?
Az embereken nem spórolhatunk, csak az állami beruházásokon, és ott spórol is a kormány, csak tavaly háromszázmilliárdot vágott ezen a területen.
Hol húzódik az állam teherbíró-képessége?
Az állami tehervállalás addig növelendő, ameddig a lakosság védelme azt megkívánja. Egyelőre várjuk, óhajtjuk az orosz-ukrán háború végét, és reméljük, hogy a békekötés után gyorsan normalizálódik a világpolitika és a világgazdaság.
Ön elfogadná Kárpátalját?
Abszurd kérdés.
Roman Giertych és Belénessy Csaba számára nem az. Lengyelország egykori miniszterelnök-helyettese szerint létezett egy magyar-lengyel-orosz titkos terv Ukrajna felosztásáról, miszerint az orosz hadsereg villámgyorsan lerohanja Ukrajna keleti, zömmel orosz ajkú felét, az onnan nyugatra fekvő területekre pedig a lengyel, illetve a magyar hadsereg vonul be békefenntartóként, majd ez a helyzet állandósul. A Fidesz-média régi motorosa, a fideszes belső morfondírozásokban naprakész Belénessy pedig azt posztolta még Giertych cikke előtt, hogy Magyarországnak fel kell készülnie nemcsak a kárpátaljai magyarok, hanem a kárpátaljai területek befogadására is.
Van egy mondás: a pénznek nincs szaga, csak annak, aki adja.
Vagyis?
Vagyis Kárpátaljának nincs szaga, de aki esetleg adná, annak igen.
Putyin büdös?
Fogalmazzunk diplomatikusan: Kárpátalja úgymond visszafogadása nem járható út.
Ön szerint volt titkos magyar-lengyel-orosz terv ebben a témában?
Kizártnak tartom. Az egész csak egy politikai kávéházi szöveg, nem vehető komolyan. Orbán és a Fidesz pozíciója világos: nekünk a magyar emberek fontosak. Nem a terület, hanem az ember. A magyar ember. Bárhol van a világban.
Marad egyáltalán magyar a háború után Kárpátalján?
Ebben bizonytalan vagyok. Fordulhat úgy a háború, hogy minden magyarnak el kell onnan jönni. Még az is lehet, hogy nekünk kell kimenteni őket.
Hogyan?
Azt majd eldöntik a szakemberek.
Ahhoz, hogy kihozzuk őket, be kell menni értük. Van erre terv?
Túlkérdez. Ez nem egy mezei képviselő kompetenciája.
Most úgy áll a helyzet, hogy mindenki fúj ránk: az ukránok, az oroszok és az egész EU. Még a visegrádiak is. Sőt, a legfőbb szövetséges lengyel Kaczynski is azt nyilatkozta Orbán viselkedéséről, „hogy nem vagyok tőle boldog”.
Engem most a fújásoknál jobban aggaszt a kárpátaljai magyarok sorsa. Szegények évtizedek óta a vesztesei annak, ami Ukrajnában zajlott, most különösen azok, és még inkább azok lesznek.
A magyar kormány mély sebeket ejt Ukrajnán és a szövetségeseinken a történelmünk során mindannyiszor kudarcot valló hintapolitikával, ezzel a naftalinból előkotort kállai kettőssel.
Nincs kállai kettős. Mi az Európai Unió és a NATO minden döntését megszavaztuk és ezután is meg fogjuk szavazni.
Vannak a tettek: a magyar kormány nem engedi, hogy a határunkon át szállítson a NATO fegyvert Ukrajnába, ami kendőzetlen gesztus az agresszor Oroszország felé. És van a duma, különösen mióta Zelenszkij beszólt Orbánnak. A Fidesz-propaganda egyik megafonos arca, a Roszatomhoz hazajáró Rákay neve alatt az az abszurd szöveg fut a Facebookon az ukrán elnöknek címezve, hogy: „Elzongorázzam, hogy megértsd, Zelenszkij? Mondjuk én kézzel játszanám, de ezt most hagyjuk… Fejezzétek be végre a hazám belerángatását a háborútokba! (…) Márki-Zay Pétertől a momentumos és párbeszédes hálózati ügynökhaverjaidon át, a Gyurcsány-lista minden egyes megszólalóján keresztül ugyanazt a nótát fújjátok: bármi áron, de valahogyan bele akarjátok rángatni a hazánkat a háborútokba… állítsátok le azt az amerikai hálózatok által kimódolt, hazug retorikát, amely szerint a magyar kormány a bűnös Ukrajna szenvedéséért, amiért nem enged át fegyvereket a magyar-ukrán határon”. A külügyminiszter Szijjártó Péter pedig azzal az elmebajjal állt elő, hogy „az Oroszországgal épp háborút vívó Ukrajna kormánya folyamatosan egyeztet a magyar baloldallal… az ukrán külügyminiszter néhány napja felhívta Ukrajna budapesti nagykövetét, hogy a magyarországi választási eredmények befolyásolásáról konzultáljanak”.
Ebben a háborúban mindenki a saját érdekeit képviseli. Az oroszok is, az ukránok is, az amerikaiak is, Brüsszel is, a lengyelek is, mindenki. Orbán Viktor pedig a magyar érdeket képviseli a meggyőződése és a legjobb tudása szerint, és a magyar érdek az, hogy ki kell maradjunk a háborúból. Semlegesnek kell maradjunk.
NATO-tagként nem mi döntünk a kimaradásról. Ha a NATO ad fegyvert, pénzt, logisztikát, tanácsot, akkor azt mi is adjuk.
Ez a nyugati értelmezés. De lépjünk egyet hátrébb. Mivel az oroszokkal állunk szemben, ezért az oroszok értelmezése sem hagyható figyelmen kívül. És az oroszok világosan közölték, hogy eltakarítják a föld színéről mindazokat, akik beavatkoznak a konfliktusba. És azt is világossá tették, hogy kit és mit tekintenek kvázi háborús félnek, beavatkozónak. Lengyelország az oroszok szemében beavatkozónak minősül, ezért Putyin a lengyel határ ukrajnai oldalán lévő városokat támadott.
Ha a magyar kormány olyat tesz, ami alapján az oroszok Magyarországot is beteszik a beavatkozók kategóriájába, akkor félő, hogy Putyin porig bombáztat néhány kárpátaljai várost, és odaveszik akár több ezer kárpátaljai magyar. És azon kárpátaljai magyarok életéért a magyar kormány lesz felelős.
Nem inkább az, aki ledobatja a bombákat?
Hát, nem mindegy?! Az Ukrajnában rekedt magyarok egytől egyig túsznak minősülnek. És egytől egyig mindannyiukért felelősek vagyunk.
Az Oroszországgal vagy Ukrajnával határos nyolc NATO-országból hét küld fegyvereket, csak mi nem.
A mi kormányunk a saját döntéseiért és a saját polgáraiért felel, éljenek a határ bármelyik oldalán.
A mi kormányunk zömmel az általa évtizede szívatott civilekre hagyja az ukrajnai menekültek magyarországi ellátását. A mi kormányunk spórol az Ukrajna melletti szolidaritást kifejező szavakkal. Mintha a mi kormányunk nem számolna azzal az opcióval, hogy az ukránoknak sikerül megtartani a kormányukat és a területük legalább egy részét, benne Kárpátalját, és amikor felnéznek a szétlőtt városaikban, a kárpátaljai magyarokról az jut eszükbe, hogy a magyar kormány ellenségesen, de legalábbis közömbösen nézte Ukrajna szenvedését. Na, akkor aztán pöröghetünk a kárpátaljai magyarság kimentésén.
Magyarország álláspontja világos: Oroszországot agresszornak tekinti, Ukrajnát pedig áldozatnak, amelyet minden olyan módon támogat, amely nem sérti a nemzeti érdekét, a magyar polgárok békéjét és biztonságát. Ha a tényeket is nézzük, nemcsak a nyilatkozatokat, akkor még kampányban is költői túlzás azt állítani, hogy Magyarország ebben a konfliktusban ne a jó oldalon állna.
Sokan idézik mostanában az ön által is tisztelt Churchillt, aki az 1938-as müncheni egyezmény után azt mondta Chamberlain kormányfőnek, hogy: „Önnek a háború és a szégyen között kellett választania. A szégyent választotta, s mégsem fogja elkerülni a háborút.”
Én maradnék a huszonegyedik századnál és a magyar vonatkozásoknál. A második világháborúból az akkori magyar elit nem tudott kimaradni, ebből a háborúból viszont ki kell és ki is lehet maradnunk. Kívülről húznak, belülről tolnak minket a konfliktusba. A mostani magyar kormány mindkét erőnek ellen tud tartani. Egy baloldali kormányról ez nem mondható el. Ezért mondjuk azt, hogy a vasárnapi döntésünk tétje a béke és a háború veszélye közti választás is.
Putyin is lökdös minket. És nem ma kezdte. MZP szerint a magyar miniszterelnök utolsó moszkvai látogatásán, két héttel a háború kitörése előtt „Putyin kért valamit Orbántól, amire Orbán nem volt hajlandó, vagy legalábbis nem mert rábólintani”.
Kevés dologban hasonlítunk egymásra Márki-Zay Péterrel, de abban speciel igen, hogy egyikünk sem volt ott a moszkvai tárgyaláson. Én ennek megfelelően nem is fikciózgatnék arról, hogy mi történt a négyszemközti megbeszélésen, de abban biztos vagyok, hogy Orbán Viktor az orosz fővárosban is sziklaszilárdan képviselte a magyar emberek érdekét. Bármennyire is gyalázzák őt a baloldalról és a liberális médiából, az a helyzet, hogy egész Európában ő látja a legjózanabbul és leghiggadtabban a nemzetközi helyzetet, tökéletesen érzi, hogyan kell evezni ezen a háborgó nemzetközi óceánon.
Az embernek az az érzése, hogy a legkevésbé sem nemzetközi kikötőkre tekint Orbán, hanem kizárólag hazaiakra, és a félszívűség egyetlen oka, hogy pár nappal az országgyűlési választások előtt idehaza végtelenül kínos lenne beismernie, hogy épp most megy a kukába, dől össze tizenkét kétharmados év külpolitikája, a keleti nyitás meg a Putyin-barátság. Még az emlegetett Jaroslaw Aleksander Kaczynski, Lengyelország tényleges vezetője sem csak azt mondta, hogy nem boldog Orbán viselkedésétől, hanem azt is, hogy „de meglátjuk a választás után”.
Ha a miniszterelnök csupán a belpolitikai népszerűségét akarta volna javítani, akkor simán beáll a nyugat-európai politikusok sorába, és velük kórusban harsogja az oroszellenes propagandát.
Amivel elismerte volna az elmúlt tizenkét év külpolitikájának kudarcát, és kapásból megkapta volna, hogy „Viktor, pár hete még Putyin legnagyobb híve voltál”.
Amire simán válaszolhatta volna, hogy „oké, de azóta Oroszország megtámadta Ukrajnát”.
A háború az eddiginél is inkább előtérbe helyezte Paks 2 kérdését. Hét év alatt hét évet csúszott a projekt, a Roszatom hibájából áll az engedélyeztetési folyamat, és bár némi földmunka már történt, igazából nem tart sehol az ügy. Egyesek szerint itt az ideje elgondolkodni a kivitelezőváltáson. Tán még spórolni is lehetne vele.
Van egy orosz technológiával, orosz fűtőanyaggal működő atomerőművünk, ez Paks 1. Tőle száz méterre milyen atomerőművet építsünk? Amerikait? Abszurd. Paks 2 kiváló, a nemzet érdekét szolgáló beruházás, ezt még Gyurcsány Ferenc is tudta, amikor előkészítették az új atomerőmű építését.
Ön most dicséri Gyurcsányt?
El szoktam olvasni, amit ír, és meg szoktam hallgatni, amit mond. Legkevésbé sem becsülöm le. Lassan egyedül marad azon az oldalon, akinek érdemes figyelni a szavára. Ha lemegy a választás, egyetlen zászló marad állva az ellenzékben, az övé. Az összes többi lehanyatlik. Szóval szerintem most nem azon kell lamentálni, hogy kell-e Paks 2, hanem azon, hogyan építhető meg minél hamarább.
A háborút, benne a zaporizzsjai erőmű megtámadását látva ön tényleg bízik annyira Putyinban meg a rendszerében, hogy a következő fél évszázadra a kezébe helyezné a magyar áramellátás feléért felelős nukleáris létesítményt?
A Fideszben nyugatos gondolkodású politikusok vannak, európaiak és magyarok, akik értékrendjébe nem fér bele az, amit Putyin Ukrajnával tesz. De az értékrendünk nem esik egybe az érdekeinkkel. A politika legnehezebb része épp ezek összehangolása. A magyar emberek érdeke pedig az, hogy legyen energia, ami viszont az oroszok nélkül nem megy, se a gáz, se az olaj, se az atom terén.
Ettől még persze nagy a politikai kockázat. De ezt a kockázatot nem nekünk, hanem az EU és Amerika vezetőinek kell mérlegelniük. Konkrétan azt, hogy az atomipar bekerül-e a szankcióba. Ha tiltólistára teszik a Roszatomot, azzal ellehetetlenül az atomenergetikai együttműködés az oroszokkal. Amit Magyarország tudomásul vesz és betart. Nincs más választása.
A Nyugat döntésében, gondolom, fontos szempont lesz, hogy ma az oroszok látják el fűtőanyaggal a világ nukleáris fűtőanyagpiacának negyven százalékát! Ha erről lemond a Nyugat, azzal durva ellátási problémát és brutális energia-áremelkedést szabadít magára. Nem lesz olcsó mulatság kiváltani az atomenergiát, ugyanis az új típusú energia egyelőre a gazdagok luxusa. Ők meg tudják fizetni. Mi, ha nincs segítség, belerokkanunk.
Ha a Roszatom kizáratik Nyugatról, az már maga a hidegháború, nem?
De. És most úgy látszik, hogy elkerülhetetlenül belesodródunk.
Lesz ismét vasfüggöny?
Egyre valószínűbbnek tartom.
Hegyeshalomnál vagy Beregsuránynál húzódik majd az a vasfüggöny?
A NATO- és az EU-tagságunknak hála a keleti határainkra kerülhet, vagyis az ország marad Nyugaton. Ha ez megvalósul, akkor az új hidegháborús ciklusban a világ egyik oldalán áll majd Amerika és Európa, a másikon Kína, Oroszország és India. Még egy fontos szereplő, a szaúdiak álláspontja egyelőre nem világos. Kemény harc lesz.
Magyarország számára kizárólag tragédia ez, vagy lehetőség is?
Én az utóbbit látom benne.
A nyugati világ is átrendeződik, a szerencsétlenkedő Európai Uniót nyilvánvalóan maga alá gyűri a lassacskán magához térő USA.
A rendszerváltás idején segítette régiónkat Amerika, jött a tőke, a kapcsolatrendszer, ám idővel ránk untak, kivonultak egész Európából. Obama hivatalba lépése, vagyis 2009 januárja óta csak magukra figyelnek, ebben Trump sem volt jobb az America first! programjával, és Joe Biden sem. Csak most kezdtek el kapkodni, vakaródzni, hogy kitört a háború. Drágának ítélték Kelet-Európa felemelését, ám azzal nem kalkuláltak, hogy a háttérbe vonulásukkal kiszolgáltatnak bennünket a rohamosan erősödő kínaiaknak és a lassan magukhoz térő oroszoknak. Ez lett belőle.
Nem épp Orbán szolgáltatott ki bennünket az oroszoknak és a kínaiaknak?
Orbán nem szolgáltatott ki bennünket senkinek, csak a nemzet érdekében igyekezett élni a kínálkozó gazdasági lehetőségekkel. És azokat a lehetőségeket nem Amerika kínálta. Szóval Amerika most kezdheti elölről az európai építkezést, melynek fókuszában a Baltikumtól az Adriáig terjedő pufferzóna lesz, kellős közepén Magyarországgal. Erről az átrendeződésről szól a következő tíz év, melyben akár egy évszázadra is eldől Közép-Európa és a Kárpát-medence sorsa. De szerintem nem sírni kell, nem lebénulni kell, nemcsak válságot kezelni kell, hanem felismerni a lehetőségeket.
Kitörhetünk a Nyugat összeszerelő-üzeme státuszból?
Ha Közép-Európát tényleg elvágják az olcsó orosz energiától, akkor tessék föltőkésíteni, biztonságba helyezni a régiót. Segítsenek befektetésekkel, legyenek jelen! Tessék idehozni pénzt és technikát. Engedjenek hozzáférést a nyugati sikerekhez! Kezdhetik a robbanásszerűen fejlődő energiaiparral, amit az oroszok kizárása még inkább felpörget majd, és amiben egyébként már most sem állunk rosszul a rengeteg autógyárunkkal és azzal, hogy Magyarországon található Európa legnagyobb akkumulátor-előállító kapacitása. És Pakssal is kell kezdeni valamit. Kíváncsian várom, Amerika mit javasol a Roszatom helyett. Félelmetesen izgalmas idők jönnek teljesen új politikai struktúrával, melyben hatalmas jelentősége lesz annak, hogy mely nemzet képes a politikai innovációra. És ha valamiben igazán kiváló Orbán Viktor, akkor az a politikai innováció.
Hú, de belelkesedett.
A problémák és a lehetőségek lelkesítenek.
Akkor visszarántom a kampányjelenbe. MZP nyilatkozta nekünk az önhöz fűződő kapcsolatáról a következőt: „Amikor 2009-ben hazaköltöztünk Amerikából, fölajánlottam a segítségemet a város gazdasági fejlesztésében. (…) Lázár azonnal állást ajánlott. (…) Átadott pár dossziét, tele projektekkel, mondta, válasszak belőle, és gyerünk. Szervezett egy találkozót a legközelebbi kollégáival, abban a hiszemben, hogy azok majd meggyőznek, milyen nagyszerű dolog a polgármester úr mellett dolgozni. Én viszont elborzadva láttam, hogy a munkatársak vigyázzba vágják magukat, amikor megcsörren a telefonjuk, és sosem vitatkoznak a főnökkel, még arra sem vetemednek, hogy javaslatot tegyenek, mert az ő dolguk az utasítások végrehajtása.”
Sajátos interpretációja ez a valóságnak.
MZP azt mondja, visszautasította az állásajánlatot. „Jeleztem Lázárnak, hogy mindig ellentmondanék, amin összevesznénk, mert úgy fogná fel a dolgot, hogy elárulom. Azzal próbált megnyugtatni, hogy őt lehetetlen elárulni, ugyanis senkiben sem bízik. És nagyon nevetett.”
Életemben kétszer beszéltem Márki-Zay Péterrel. Az első lehetett ez a sztori. Az alpolgármesteremet, Almási Istvánt, aki később polgármester lett, jó viszony fűzte Márki-Zay szüleihez. És amikor Márky-Zay Péter családostul hazatért tán Kanadából, az apja beszélt Almásival, aki megkért engem, fogadjam már ezt a tehetséges fiatalembert, és lehetőség szerint ajánljak neki valami állást. Természetesen fogadtam is Márki-Zay Pétert. Húsz percig tartott a beszélgetés, semmi nyomot nem hagyott bennem, csak arra emlékszem, hogy kötelességszerűen tettem neki egy állásajánlatot, hogy dolgozhat a városi cégek valamelyikében. De valamiért nem jött. Ezután eltelt tíz év úgy, hogy nem is láttam ezt az embert. Közben én bekerültem Orbán Viktor kormányába, a polgármesterséget Almási vette át, csak ő sajnos meghalt, és a 2018 februárjában megtartott időközi választáson Márki-Zay lett a befutó. Aki a parlamenti választásokig hátralévő néhány hetet azzal töltötte, hogy látástól vakulásig lázározott, orrvérzésig engem gyalázott az összes lehetséges fórumon, én ennek ellenére megőriztem az egyéni képviselői mandátumomat. Ekkor ismét bejelentkezett hozzám, illendően újfent fogadtam, bejött az irodámba, köszönt és beszélt egyhuzamban hatvanhárom percen át.
Hatvanhárom? Ön stopperolta az időt?
Fogadóórám volt, ahol rendre lejegyzem a kockás füzetembe, hogy mikor ül be valaki, mikor távozik, és mit mond. Sokan vártak még rám, és marha ideges voltam, mikor hagyja már abba. Ráadásul nem volt világos, hogy mit akar. És ez a végére sem derült ki. Beszélt Erdoganról és Putyinról, és mellékesen kijelentette, hogy élete fő célja Orbán Viktor leváltása, ennek kapcsán felvetette, hogy ha netán a Fidesz miniszterelnök-jelöltje akarok lenni, akkor dolgozzunk össze. Ezen a ponton szólaltam meg először, mégpedig azt mondtam, hogy „nem tudok arról, hogy én le akarnám váltani Orbán Viktort”. De ő csak darálta tovább, egészen a hatvanharmadik percig. Ekkor ismét megszólalhattam: „Polgármester úr, ha be tetszett fejezni, árulja el nekem, kérem, hogy mi a terve?” Rám nézett: „Mivel mi a tervem?” Mire én: „Hát, a várossal. Ön mégiscsak Hódmezővásárhely polgármestere.” Annyit felelt, hogy neki az egész országgal vannak tervei.
Kint újságírók vártak ránk, tartottunk szépen közös sajtótájékoztatót, ahol én nem zártam ki a későbbi párbeszéd lehetőségét, és mondtam, ha már én vagyok a parlamenti képviselő, ő pedig a polgármester, maradjunk kapcsolatban, majd lesz valahogy. Ő is valami ilyesmi korrekt szöveggel állt elő. Aztán hazament, és még akkor este egy Facebook-élő bejelentkezésben lehordott mindenféle tróger bűnözőnek. Pár órával azután, hogy a város érdekében kezet fogtunk.
Na, ekkor döntöttem el, hogy ez a pali komolytalan, hagyjuk a fenébe. Azóta sem foglalkozom vele.
Ahhoz, hogy gyakran lássák majd egymást a következő négy évben, csak annyi kell, hogy ön nyerjen Csongrád-Csanád megye 4. választókörzetében. MZP ott lesz a T. Házban, mindenképpen mandátumhoz jut, ha máshonnét nem, hát listáról.
Ha országosan veszít, akár maradhat Vásárhely polgármestere, elvegetálhat, mint a szomszédban Botka László, akinek már a nevét is elfelejtette az ország. Pedig volt ő a baloldal miniszterelnök-jelöltje is, a végső győzelemre sem esélytelenül, csak nem volt elég bátor és állhatatos. Különb figura, mint MZP. Sose tudjuk meg, mire lett volna képes.
Márki-Zay végigcsinálta a kampányt, bírta a pofonokat, és minden bizonnyal vereség esetén is beül a törvényhozásba. Ez esetben időközi polgármester-választás következik Vásárhelyen. Ami lehetőség a helyi Fidesznek.
Mire?
Megszerezni a polgármesteri posztot.
Meg fogjuk szerezni, de sok örömünk nem lesz egy olyan képviselő-testületben, ahol a többség Márki-Zay Péterhez hű. De Márki-Zay élete sem lesz fenékig tejfel: sima képviselőként beülhet négy évre a parlamenti patkóba, fölveheti a fizetését, és ennyi. Mert létezik a politikának egy alapszabálya:
a győzelemnek megvan a jutalma, a vereségnek pedig megvan az ára. Az én jutalmam az lesz, hogy dolgozhatok a hazámért. Márki-Zay vereségének pedig az lesz az ára, hogy 2022. április 3-án este tíz órára politikai hulla lesz.
Szóval úgy érzi, hogy bezsákolva a választás, Vásárhelyen épp úgy, mint országosan?
Van okunk bizakodni, de én azért úgy fogalmaznék, hogy: inkább meglesz, mint nem.
