Van egy csöppnyi falu Vas és Zala határán: Magyarföld.
Őslakosa bő húsz fő, jobbára idős emberek – ők laknak a Bem Józsefről elnevezett utcában, amelynek közepe Jókai Mórról kapta a nevét, de ez most nem érdekes, legföljebb abszurd, de hát ez az egész történet az.
Házzal és állandó lakcímmel bír a községben további huszonvalahány városi betelepülő, a borzongatóan szép Őrségbe szerető csapatnyi értelmiségi, akad köztük színész (három Kossuth-díj), orvos, bankár, vállalkozó, magas rangú állami alkalmazott.
Történt a nyáron, hogy a falu tavaly választott kéttagú képviselő-testülete alig negyedév működés után feloszlatta magát, így puccsolva meg a polgármestert, Horváth Zsanettet. A viszály veleje nagyjából az, hogy az elöljáróság kivessen-e az anyagi helyzetek különbségéből adódóan leginkább a betelepülők némelyikét sújtó helyi iparűzési adót. Állítólag a 2024 előtt tíz éven át Magyarföldet vezető polgármester bukásának is ez a konfliktus ágyazott meg – de most ez is mellékszál, eresszük el.
A szeptember 7-ére, vasárnapra kiírt időközi választáson Horváth Zsanett nem indult, másik négy jelölt mérette meg magát.
A sorrend:
- Farkas Gábor építési vállalkozó Lentiből – 26 szavazatot szerzett, ezzel polgármester lett,
- Gyöngy Ramóna alkalmi munkákból élő magyarföldi nő – 10 szavazatot kapott,
- Tóth Zoltán magyarföldi nyugdíjas – szintén 10 szavazatot szerzett,
- Szabó Erzsébet magyarföldi önkormányzati dolgozó, gazdálkodó – neki mindössze 3 szavazat jutott.
Farkas Gábor csupán a következő hét péntekéig örülhetett, akkor ugyanis kézhez kapta a területi választási bizottság határozatát, mely szerint a grémium „a polgármester-választást megismételteti, a megismételt választás időpontját 2025. október 12. napjára tűzi ki”. Az indoklásban az áll, hogy a választás kihirdetett eredménye sérti a választás tisztaságát, a jóhiszemű és a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét, hiszen:
olyan polgárok szavazatait is tartalmazhatja, akik tömegesen, közvetlenül a választás előtt kifejezetten azért létesítettek lakcímet a településen, hogy szavazataikat a választási eredmény befolyásolása érdekében leadhassák.
A bizottság adatai szerint Magyarföldön a választópolgárok száma
- 2025. június 30-án 48,
- 2025. augusztus 29-én 54,
- 2025. szeptember 5-én pedig 65 fő (plusz 1 mozgóurnás) volt.
Ez pár hét alatt 22 fős, azaz 46 százalékos növekedés. Ennyi választó – feltéve, hogy ugyanoda szavaz – lényegében az összes többi lakostól függetlenül képes saját polgármestert választani.
De hogyan keveredtek ide a bejelentkezők?
Alapfokú oknyomozásunk támpontja a választási bizottság dokumentuma, mely felsorolja, hogy mely magyarföldi ingatlanokba jelentkeztek be idegenek.
Két Jókai utcai házban nőtt eggyel-eggyel a lakosok száma, az egyikbe a képviselő-testületbe be nem jutó jelöltek egyike jelentette be a korábban Magyarföldön élő édesanyját, a másikba az ott élő nő az élettársát – velük nincs gond.
A lényeg a Bem utca két háza: a Bem utca 2/A. létszáma háromról tizenegyre, a Bem utca 6. lakóközössége egyről kilenc főre nőtt.
A nyolc fővel szaporodó Bem 6. alatt épp az egyik polgármesterjelölt, a nyugdíjas Tóth Zoltán lakik.
A kertkapun lánc és lakat, mesélik, a választás után került ki az acélkészség, jelezve a tulajdonos afölött érzett dühét, hogy nem őt választotta a falu.
Tóth Zoltán nem először indul a polgármesteri címért, mindannyiszor vereséget szenvedett, ám most biztos volt a sikerben: egyfelől a szomszéd faluból nyolc barátját jelentkeztette be magához, másfelől állítólag tizenegy őslakos a szavát adta neki, hogy rá szavaz. Ebből lett tíz voks, ami alighanem úgy jött össze, hogy Tóth Zoltán önmagára ikszelt, a nyolc idegenlégiósa és még egy valaki szintén, aztán senki több. Vagyis átverték a falubelijei.
Gyerünk tovább. A Bem utca 2/A. Orosz Sándor portája, ő nem indult a választáson, viszont nála is nyolc fő az átmeneti növekmény. Orosz úr nincs idehaza, egy szomszéd tájékoztat arról, hogy szanatóriumban kezelik. A következő egy hétben többször hívtuk telefonon, nem vette fel. Így aztán nem tudtuk megkérdezni arról, amit a falubeliek állítanak, miszerint a győztes polgármesterjelölt Farkas Gábornak „szállított” szavazókat.
Elérjük viszont Farkas Gábort. Akivel beszélgetni lehet, bár, úgymond, a falu nyugalma érdekében ő sem nyilatkozik – tudomásul vesszük.
A következő jelölt Szabó Erzsébet. Nála sem lelek csengőt, az utcáról kiabálgatok be, aztán lejjebb gurulok, várakozom, mígnem önkormányzatos furgon áll meg a ház előtt. Hozzá kisétál Szabó Erzsébet. Én meg visszasétálok hozzá. Kedves asszony, kissé megrémül, ő sem nyilatkozik, ő sem fotózható. Annyit azért megkérdek tőle, hogy önmagán és a férjén kívül ki az a rejtélyes harmadik, aki rá szavazott, de sajnos nem árulhatja el. Érdeklődöm, helytálló-e a hír, hogy az októberi, megismételt választás előtt lehúzatja a nevét az indulók közül. Erre sincs válasz.
Sebaj, nézzük a negyedik jelöltet: Gyöngy Ramónát. Nála aztán egyetlen adagban megkapjuk mindazt a kedvességet, amit az előzőekben bemínuszoltunk.
Mesélem neki, hogy az egyik riválisa azt állítja: „Ha a Ramóna nyer, szektás migránsokat telepít a faluba, már meg is kezdték az építkezést a Kerka-pataknál”. Úgy kacag Ramóna, hogy ha mesében lennénk, gyöngyök gurulnának szerteszét. És tulajdonképpen tényleg mesébe csöppenünk.
Ramóna lakcím nélküli lakó: a faluhatáron túl él egy apró lakban.
Tanítónő anyja és villanyszerelő – valamint harcművész – apja a kilencvenes évek elején vonult ki a civilizációból, hátrahagyták városi világukat, és a négyéves Ramónával és hathetes húgával leköltöztek az Őrségbe, jurtába.
Azt a soha meg nem valósuló tervet dédelgette az „erdőszéli senseiségre” vágyó családfő, hogy kolostort épít és évszázados hagyományokból, ősi értékekből táplálkozó faluközösséget hoz létre. De sajnos olyan modernül földhözragadt háborúzásokra ment el az éltető energia, hogy az állami gyermekvédelem ne „emelje ki” a lányokat a családból. Mondjuk, az államnak is volt némi igazsága, ugyanis
Nem csupán a közoktatásból nem kértek Gyöngyék, a pénzt és a közműveket is elutasították; gyertyával világítottak, vizet kútból húztak, megtermelték, amire szükségük volt, amit meg nem tudtak megtermelni, cserélték, barátoktól kapták.
Sok évbe telt, amíg a beváltatlan remények és a jurtalét elkoptatta a családot. A két lány elköltözött, vagy inkább elmenekült. Ramóna hol lovat gondozott, hol szobalánykodott, megesett, hogy szállást istállóban, szalmabálán kapott. Amikor végre hazatért, az apja szedte a sátorfáját, az anyja meg épített egy faházacskát, aztán meghalt. Így maradt Ramóna gondjára az öthektáros birtok, ahol földet, gyümölcsöst művel, lovat, marhát, birkát, baromfit tart.
Valamint tradicionális japán módszer szerint masszíroz, és vállal mindenféle ház körüli munkát – hogy gyógyítson és legyen pénze takarmányra, állatgyógyszerre.
Kint nappal, idebent szürkület, gyertya mellett feketézünk. A sparhelt fölött polcok, a polcokon könyvhegyek, jóféle mix, Hamvas a csúcsa; a kisasztalon friss vargánya szárad, mellette görögdinnyehéj-befőtt sorakozik dunsztos üvegekben; nekünk újdonság, hogy létezik ilyen desszert, tizenkilencedik századi recept alapján készül, illóolajokkal, citrommal, vaníliával.
Ramóna érzi, érti az életét kísérő fonákságokat, és a családi múlt szerinte brazil szappanoperákat lepipáló vadromantikáján is majdnem olyan intenzíven kacag, mint azon, hogy szektás migránsokat szabadítana Magyarföldre.
A „szektásságból” amúgy annyi „igaz”, hogy Ramóna buddhista. Viszont esze ágában nincs szerzeteseket importálni a zalai Nirvánába. A Kerka-pataknál zajló „betelepítős építkezésre” az a pórias magyarázat, hogy segített egy falubeli barátjának vasvázat állítani egy szerszámtárolóhoz.
Ramóna az elvek embere, legfőbb elve pedig az önellátás.
Ami nem cél, hanem eszköz a szabadságra. Arra, hogy emberhez méltó életet éljek. Hogy helyesen gazdálkodjam a sorstól kapott építőkockákkal. Nem diadalmenet ez az élet, nem úgy kell elképzelni, hogy hajnalonta kilibegek pruszlikban a harmatos kertembe, ahol leszüretelem, amit a Jóisten adott. Hanem keményen megdolgozom azért, hogy aztán elvigye a tojókat a róka, és leegye a fáról a gyümölcsöt a darázs meg a seregély.
Ismét kacagás.
Szerinte egy faluvezető nem főnök, inkább amolyan szülőféle, akinek az a dolga, hogy segítse a benne bízókat. Mondjuk, ehhez a szerephez nem kell mandátum: a minap a temetői bozótost és elhagyott sírokat rendezte metszőollóval, most a buszmegállóhoz készül ronggyal, vödör vízzel takarítani.
Ramónánál az is a falu istápolásának része, hogy megfellebbezte a helyi választási bizottság időközi választásról hozott határozatának a polgármester-választás eredményét kihirdető szakaszát – aztán a területi választási bizottság erre hivatkozva rendelte el a polgármester-választás megismétlését.
És az is az abszurd része, hogy noha azért kell újra szavazni a polgármesterről, mert a nyilvánvalóan a szavazásra érkező átmeneti betelepülők miatt sérültek a demokratikus választás alapelvei, a falu kéttagú képviselő-testületének mandátuma annak ellenére érvényes, hogy róluk is a felduzzasztott számú választói kör döntött.
Az igazi abszurd még csak most jön: dacára annak, hogy a 16–18 voksturista miatt minősült tisztátalannak az első kör, a megismételt szavazáson nem az augusztus vége előtti 48–50, stabilan állandó lakcímmel rendelkező magyarföldi választhat polgármestert, hanem az a 66 fő, akik szeptember 7-én szerepeltek a választói névjegyzékben.
Értsd:
A szabásmintáért csupán tavaly júliusig szükséges visszatekintenünk, amikor is a zempléni Szegi község újrázott a polgármester-választáson. Ott a választásra jogosultak száma bő 40 százalékkal – 246-ról 348-ra – nőtt, majd a Fidesz jelöltje 153 szavazatot begyűjtve nyert egy 105 szavazatot szerző függetlennel szemben. A nép lázadozott, petíció íródott, fellebbezés született, minek nyomán a Kúria megsemmisítette az eredményt. A megismételt választáson a korábbival megegyező választói névjegyzékkel szintén a fideszes nyert, ezúttal 128:101-re. Ezt a döntést is megtámadták polgárok, de a Kúria, majd az Alkotmánybíróság is mindent rendjén valónak, pontosabban törvényesnek talált, és a fideszes elfoglalta a hivatalát.
Nem példa nélküli a magyarföldi és a szegi kavarás: az országban tucatjával találni voksturistás településeket. Csakhogy az esetek zöméből nem robban ki botrány. A tavalyi önkormányzati választáson mások mellett Magyarföld is ezen csöndesen csaló községek közé tartozott: míg 2024 márciusában 44 fő szerepelt a névjegyzékben, a júniusi választáson már 65. Csakhogy – mivel ekkor sem Gyöngy Ramóna, sem más nem fellebbezett – a győztesek, a már emlegetett Horváth Zsanett és két képviselőtársa a helyi és a megyei választási bizottság, valamint a jegyzők asszisztálása mellett átvehette a mandátumát.
*
Na de térjünk vissza az előttünk álló, most vasárnap esedékes, megismételt polgármester-választáshoz, amelyen a megyei választási bizottság döntése alapján ugyanazok indulhatnak, akik szeptember 7-én megmérették magukat, vagyis Farkas Gábor, Gyöngy Ramóna, Szabó Eszter és Tóth Zoltán.
Felhívtam a Zala vármegyei főjegyzőt, az egyúttal a megyei választási irodát is vezető Mester Lászlót, hogy segítsen megérteni, az állam miért tűri el a demokrácia eszméjével, a választás tisztaságával nyilvánvalóan összeférhetetlen voksturizmust. De, mielőtt mutatnám a villáminterjút, egy száraz, ám igen fontos körülmény: az 1992. évi lakcímnyilvántartásról szóló törvény és az 1997. évi választási eljárásról szóló törvény, azonos szövegezéssel, egyaránt megkövetelte az életvitelszerűséget mind a lakóhely létesítésekor, mind a szavazásokon való részvétel feltételeként.
E fal lebontását a 2013-as új választási törvény kezdte meg: a választási eljárás szabályai közül kihagyta az életvitelszerűen ottlakás követelményét, mellyel kiskaput nyitott a voksturizmusnak. Ám tán véletlenül maradt egy csont az egyik, a választáshoz közvetlenül nem kötődő jogszabályban, melynek következtében az igazságszolgáltatás továbbra is megállapíthatott jogsértést a ki-beköltözéssel összefüggésben. A totális megoldást egy 2021. őszi, salátatörvénybe rejtett módosítás hozta el, szélesre tárva a kaput a választási szabadcsapatok portyái előtt. Ez alapján 2022. január 1-je óta a lakóhely fogalma szimpla adminisztratív célt szolgál, nem ad információt senki valós lakhatási helyszínéről, csupán annyit jelent, hogy az állam mely levelezési címen éri utol polgárát.
És a lényeg: 2021 végéig az, aki valótlan tartalmú, fiktív lakcímbejelentő lapot töltött ki, írt alá, illetve töltetett ki, íratott alá másokkal, bűntettet követett el. Csakhogy, míg 2022 előtt fiktívnek minősült a lakcímbejelentő, ha a gazdája nem költözött a megadott lakcímre és nem tartózkodott ott életvitelszerűen, ez 2022 januárja óta nem elvárás. Következésképpen:
Hogy micsoda jelentőséggel bír a jogi változás, azt a Baranya vármegyei Csebényben történtek is érzékletesen illusztrálják: a 2019-es önkormányzati választás előtt fél év alatt 74-ről 103-ra ugrott a választásra jogosultak száma. Az egyik jelölt 49:43 arányban legyőzte a másikat, ám feljelentés született, közokirat-hamisítás gyanújával nyomozás indult, s az ügyészség két évvel később, 2021 szeptemberében vádat emelt 15 ember ellen, közülük kettőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását javasolva. Csakhogy ítéletre már nem került sor, merthogy időközben életbe lépett a törvénymódosítás, amely szerint már nem minősült jogsértőnek a valótlan tartalmú, fiktív lakcímbejelentő lap aláírása és aláíratása, vagyis a voksturizmus. És megszűnt az eljárás. (S még egy példa: azzal, hogy a kiskapun hogyan sétált át az I. kerületben a többség megszerzéséhez egy időközi önkormányzatin a Fidesz, részletesen foglalkoztunk, amikor bemutattuk, hogy tömegesen jelentkeztek be a kormánypárt politikusaihoz köthető emberek egy magánklinikára.)
És akkor az interjú Mester László zalai főjegyzővel.
Mi értelme ugyanazokkal a választókkal megismételni a polgármester-választást?
Ez nem úgy működik, hogy valaminek van értelme, vagy nincs értelme. Hanem úgy működik, hogy a törvény pontosan miről rendelkezik. Van egy választási eljárási törvényünk, ami tételesen fogalmaz, hogy a megismételt választáson milyen névjegyzéket kell alkalmazni. Tehát már maga a kérdés is rossz, amit ön feltett. Ennek ellenére már meg is válaszoltam.
Ön szerint ki kompetens a kérdésem megválaszolásában?
Itt senki nem kompetens. El kell olvasni a választási eljárási törvény 108. paragrafusát vagy a Zala Vármegyei Területi Választási Bizottság határozatát.
Olvastam.
Hát akkor abban benne van pontosan az a passzus, úgyhogy ezen a kérdésen túl is lendültünk, megvan a válasz.
Értem, hogy ön a törvényesség őre, és esküszöm, nem fumigálni akarom, csak mezei választópolgárként keresem az értelmet a törvény…
Én pedig főjegyzőként megadtam a választ: a jogalkotó, a parlament így szabályozta ezt, ezen mi nem tudunk változtatni. Sem ön, sem én, sem a jegyző úr helyben. Nekünk mindig azokkal a jogszabályokkal kell dolgoznunk, melyek rendelkezésre állnak. Ez az egy feladatunk van. Nincs kétség, hogy lehetne-e másmilyen a névjegyzék: nem lehetne. A törvény pontosan előírja, milyen lehet.
Önt nem csupán mint a jogot értő szakembert kérdezem, hanem mint bizonyára kiemelkedő jogérzékkel is bíró honfitársamat: ha egy adott, manipulált névjegyzékkel lezajlott választást lényegében tisztességtelennek minősít a törvény, akkor a pár hét múltán ugyanazzal a névjegyzékkel megismételt választás – még ha törvényesnek minősül is – hogyan tud nem ugyanúgy tisztességtelen lenni?
Én erre nem tudok más választ adni. A törvény alapján kell eljárnunk.
A voksturisták jellemzően közvetlenül a választás után kijelentkeznek a „bevetési helyükről”. Gyanítom, Magyarföldön is ez történt, és néhányan még azt megelőzően visszaváltoztatták a lakcímüket, hogy kiderült volna: meg kell ismételni a választást. Ők szavazhatnak október 12-én?
A Zala Vármegyei Területi Választási Bizottság határozata, illetve a választási eljárási törvény kristálytisztán fogalmaz ezzel kapcsolatban is: a névjegyzék a megismételtetett választáson teljesen ugyanaz, mint ami szeptember 7-én volt.
Tehát dacára annak, hogy csalfán bejelentkeztek, majd az azonnali kijelentkezéssel lényegében szignózták a csibészkedést, mégis szavazhatnak Magyarföld vezetőjéről?
A törvényben mindent megtalál válaszként.
A polgármestert ugyanazok választották, akik a testületet. Ennek ellenére polgármestert újra kell választani, a testületet viszont nem. Ha az egyik tisztességtelennek minősül, legalábbis első nekifutásra, akkor a másik miért nem?
Itt egyetlen kérdés van, amit vizsgálni kell: megfellebbezte-e valaki a képviselő-testület választásának eredményét? Jelen esetben nem. Csak a polgármester-választás eredményét fellebbezték meg. Úgyhogy egyértelmű a válaszom: csak a polgármester-választás eredménye kapcsán járhatott el a Zala Vármegyei Területi Választási Bizottság.
Hamis párhuzam, ha az jut eszembe, hogyha a jog utcai őre, egy rendőrjárőr szemtanúja egy utcai lövöldözésnek, akkor nem vár bejelentésre, hanem a tettes nyomába ered? És, ha a rendőrnek dolga ilyenkor a…
Ne is mondja tovább! Hamis párhuzamokat én nem tudok megítélni. Az én gondolatvilágomban nem léteznek hamis párhuzamok. Volt fellebbezés a képviselőtestület-választás eredménye ellen? Nem volt! Ezért annak a választásnak az eredménye jogerőre emelkedett, azok a képviselők leteszik az esküt, és felvehetik az önkormányzati munkát a képviselő-testületben. A polgármester-választás eredménye ellen viszont volt jogorvoslat, nem emelkedhetett jogerőre, a másodfokon eljáró választási bizottság megismételtette ennek lebonyolítását. Itt tartunk. Az, hogy ön miként minősíti a helyzetet, teljes mértékben önre van bízva, de én ilyen álláspontokat nem fogalmazhatok meg.
Azért engedjen meg nekem még egy moralizáló kérdést…
Moralizáló kérdéseket, az a kérésem, irányomban ne tegyem fel. Én csak kristálytiszta, egyértelmű kérdésekre tudok igennel vagy nemmel válaszolni, illetve pontosan megjelölni azt a jogszabályi rendelkezést, amit alkalmazni kell.
Akkor csak a tanácsát kérem, és visszatérek oda: kinek tegyem fel a moralizáló kérdéseimet?
A helyi választási irodának, a területi választási irodának, a Nemzeti Választási Irodának, a helyi választási bizottságnak, a területi választási bizottságnak, a nemzeti választási bizottságnak ne! Mert moralizáló kérdésekkel egyik sem tud foglalkozni, hiszen ugyanazon jogszabályhelyek alapján járnak el.
Akkor maradnak a törvényhozók. Náluk kell érdeklődni. Jól sejtem?
Én ilyet nem tudok mondani. Önre bízom a következtetés levonását.
*
Mi tagadás, Mester Lászlóról gyakorlatilag lepattantam.
Szerencsére Magyarföld (és további kilenc környékbeli település) jegyzője, Horváth Attila közlékenyebb, mint a megyei főjegyző. Őt is hívjuk, és már a beszélgetés elején közli, hogy természetesen tiszteletben tartja és képviseli a törvényt, de, mivel logikus magyarázatot nem talál a helyzetre, fölvállalja: borzolja a jogérzékét a jelenlegi állapot.
Vele is interjúztunk.
Konkrétan mi borzolja a jogérzékét?
Hogy azok is szavazhatnak októberben, akik miatt a szeptemberi szavazást érvénytelenítette a területi választási bizottság, s azok is, akik kijelentkeztek az „első forduló” után. Továbbá az is, ami miatt számos érintett jelölt értetlenkedett, mégpedig, hogy a polgármester-választás nem, a képviselői választások eredménye viszont jogerőssé vált az ugyanazon névjegyzék alapján lebonyolított választással. Megjegyzem, bárkinek lehetősége volt bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtani be a Kúriához, ekképpen vitatni, hogy a választás megismétlése vagy egy teljesen új időközi választás kiírása a legalkalmasabb eszköz-e a jogsértés reparálására. De ilyen beadvány nem született.
Ön, felborzolt jogérzékű jegyzőként, miért nem cselekedett?
Ahogy a közigazgatásban mondani szokták: fölfele nem kritizálunk, legföljebb csodálkozunk.
Esetünkben mit jelent az, hogy fölfele?
Elsősorban a hatályos törvény betűjét jelenti, másodsorban a hivatali hierarchia magasabb fokán álló hatáskör gyakorlóját. A közigazgatás hierarchikus szervezet. Ebben az eljárási szakaszban már a másodfok az ügy ura.
Kinek származik haszna a laikus számára is nyilvánvaló, ám jogszerű igazságtalanságkupacból?
A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény a névjegyzékbe való felvételhez szükséges „lakóhely” fogalmánál még előírta az életvitelszerű ott tartózkodást, a 2013. évi XXXVI. törvény viszont már nem. A mostani botrány is ennek következménye, mondhatni, kalkulálható melléktermék. A bejelentkezés lazításának célját nyilván csak az előterjesztő és a törvényt megszavazó országgyűlési képviselők ismerik, azt viszont látni, hogy az életvitelszerűség vizsgálata nélkül akár a szavazókörhöz ténylegesen nem kötődő emberek számára is lehetőség nyílik a választási eredmény eldöntésére. Ez csupán szervezés kérdése. Megjegyzem, a szabályozás nemcsak az önkormányzati, hanem az országgyűlési választásokra is érvényes.
Vagyis, ha például a jövő évi országgyűlésin egy választókerületben határozottan vereségre áll egy párt, egy másikban viszont döntetlenközeli a helyzet, akkor a bukóból érdemes átjelentkeztetnie pár száz szavazóját a billegőbe, és egy-egy lesz a null-kettőből? Vagy akár kettő-egy a null-háromból?
A jelenlegi szabályozás alapján bárkinek lehetősége van bekerülni egy választói névjegyzékbe. A Zala Vármegyei Területi Választási Bizottság szeptember 12-i határozata sem amiatt tudta kimondani a választási eredmény befolyásolására irányuló törekvés bizonyítottságát, mert rövid idő alatt jelentősen nőtt a választópolgárok száma, hanem, mert egy-egy lakcímre nyolc-nyolc ember jelentkezett be. Ha ők különböző címekre jelentkeznek be, a választás befolyásolása nem állapítható meg. Az a helyzet, hogy a törvény lehetőséget ad egy-egy szavazókör tömeges megszállására. Nem tippet akarok adni, de például a 24.hu szerkesztősége összefogásából bármelyikük főállású polgármester lehetne, mondjuk, az egykor kilenc, most épp tizenhárom fős Iborfia településen. Csak annyi kell, hogy néhány helyi lakos megengedje a „beköltözést”, vagy például önök megvásároljanak akár csak egy pajtát, és oda bejelentkezzenek.
A mi iborfiai polgármesterünket is hamar megbuktatná a kétfős képviselő-testület, ahogy történt az Horváth Zsanett-tel Magyarföldön.
Ha a polgármester megválasztásához elegen vannak, képviselőket is választhatnak, nem is kell kettőt, a minősített többséghez elég egy.
Ha első körben az önkormányzatisággal összeegyeztethetetlen a voksturizmus, akkor másodjára miért törvényes? És a dagadó választói névjegyzék láttán a választási bizottság miért csak akkor jár el hivatalból, ha egy érintett bejelentést tesz?
Mert a törvény így rendelkezik. Lehet, hogy nem jó a szabályozás, de hatályos. Számunkra pedig marad a csodálkozás.
A parlamenti többség hülyére veszi a népet, és mindenki csak csodálkozhat?
Nem mindenki. A Kúria vizsgálhatja bármely normaszöveg törvényességét, az Alkotmánybíróság pedig az Alaptörvénybe ütközését. Vegyük végig a lehetőségeket. A helyi választási bizottság csak a választás napján látja a névjegyzéket, tehát a szavazópolgárok előzetes mozgásáról nincs információja, és annak vizsgálata nem is feladata. A területi választási bizottság a fellebbezés elbírálására hatáskörrel rendelkező testületként találkozhat az üggyel, amikor a helyi választási iroda vezetőjétől, a jegyzőtől bekéri a tényállás tisztázásához szükséges adatokat, iratokat. A helyi választási irodának, azaz a jegyző választási stábjának szintén nincs lehetősége az életvitelszerűség vizsgálatára, még ha egy kistelepülésen látja is a folyamatot, mert ez a szempont kikerült a törvény szövegéből. A névjegyzékbe való felvételt adminisztráló Nemzeti Választási Iroda pedig csak annyit lát, hogy az ország egyik okmányirodájában az adott településre vonatkozóan valaki lakcímet létesített, majd ellenőrzi, hogy az illető rendelkezik-e aktív választójoggal, és felveszi a névjegyzékbe. Az életvitelszerűséget nem vizsgálja, de nem is kell neki, és Budapestről ezt nem is tudná. A kör bezárult. Következésképpen, ha az aktív választójogát valaki az ország másik szegletében szeretné érvényesíteni bármelyik választáson, nem kell hozzá ingatlantulajdon vagy életvitelszerű ott tartózkodás, hanem csak egy cím, ahová az ingatlan tulajdonosainak aláírásával bejelentkezhet.
Jól gondolom, hogy a törvényhozók számára az igazságosság és a józan ész nem szempont, a magyarföldihez hasonló mikrobotrányok nem számítanak, kizárólag a voksturizmusból az országgyűlési választásokon remélt haszon számít?
Lehet ilyen olvasata is a szabályozás következményeinek, melyet nehezen tudnék cáfolni.
Egyetlen kérdés erejéig elengedném a törvénybe kódolt gazemberséget. Kistelepülés jegyzőjeként mit gondol, hogyan enyhíthető az a számos falu életét terhelő feszültség, ami az őslakosok és betelepülők viszonyát jellemzi?
Magyarföldön is kétségtelenül ez az alapkonfliktus. A rohamosan fogyó létszámú helyi lakosság és a „gyüttment” idegenek, a „pestiek” életformája nehezen fér meg egymás mellett. Előbbit a gazdálkodás, a tradicionális falusi szokások jellemzik – ennek része az állattartás, az ebből adódó szagok, a hajnali kukorékolás és reggeli órákban, valamint sötétedéskor, akár hétvégén is berregő fűnyírók. A másik viszont
az olcsó üdülőfalut keresi, ahol a nagyvárosban elérhetetlen vagy megfizethetetlen tökéletes csendet és nyugalmat várja, legalábbis a tíz órakor esedékes ébredése előtt. Meg az egész fölött persze ott a turáni átok: magyarnál a magyart senki nem utálja jobban.
Szóval: hogyan enyhíthető a feszültség?
Nincs ötletem.
*
Arról eddig nem esett szó, hogy személyes egzisztenciális vonatkozással is bír a polgármesteri poszt: a törvény azt írja elő, hogy ötszáz fő alatti településen a társadalmi megbízatású polgármester tiszteletdíja félmillió forint, amelyhez 75 ezer forint költségtérítés is dukál. Ha pedig főállásban veszi vállára a községházát az illető, akkor ezek duplája, összesen 1 millió 150 ezer forint a járandóság.
Nézzük, megjelenésünk órájában hogy áll a magyarföldi verseny.
A Nemzeti Választási Iroda kérdésünkre válaszul közölte: „A jelenlegi adatok szerint ugyanannyi választópolgár (66 fő, közülük az NVI 63 főnek küldött értesítőt, mivel 3 választópolgár településszintű lakóhellyel rendelkezik) szerepel a szavazóköri névjegyzéken, mint a megismételtetett választás idején”.
A helyiektől úgy tudjuk, hogy:
- számos voksturista még a szavazás megismétléséről szóló határozat előtt kijelentkezett, ennek ellenére (és a törvénnyel összhangban) ők is megkapták az új értesítőt,
- hírlik az is, hogy az esélytelen Szabó Erzsébet visszalép, de ezt hivatalosan még nem jelentette be,
- továbbá a csalódott Tóth Zoltán közölte a visszalépését a jegyzővel; így valószínűsíthető, hogy Tóth és nyolc voksturistája bojkottálja a második kört,
- Gyöngy Ramóna pedig kitart a gyertyafény mellől, és bízik benne, hogy növeli szavazatainak számát. (Róla még annyit: bántotta a voksturisták megjelenése, és néhány szimpatizánsa addig rágta a fülét, hogy ne legyen balek, hogy némi őrlődés után megkérte két ismerősét, akik amúgy is Magyarföldre készülnek költözni, hogy hozzák előre a bejelentkezést; az utolsó csütörtökön be is ballagtak a kormányablakhoz, ám karbantartás miatt állt a számítógépes rendszer, és e technikai malőr el is tántorította őket a céltól.)
A szeptemberi győztes, Farkas Gábor továbbra is favorit. Már csak azért is, mert – ha helytállóak az értesüléseink – őt szeptemberben tizenöt Zrínyi utcai mellett nyolc voksturista támogatta. Ráadásul utóbbiakat a finisben, a névjegyzék lezárása előtti órákban, lényegében a Tóth Zoltán által hozott voksturistákat kompenzálandó „telepített” a faluba, ha úgy tetszik, dicséretes önmérséklettel nem túlszárnyalta, csupán egalizálta a riválisa törvényes csalással szerzett előnyét.
Farkas a Zrínyi utcaiakra továbbra is számíthat, pusztán velük is biztosnak tűnik a győzelme.
Vagyis akár le is állíthatná a saját voksturistáit.
Úgy lenne elegáns győzni.
