A következő élő közvetítés része Dobrev Klára sorra hozza a vidéki körzeteket, Karácsony Gergely Budapesten elkezdett felzárkózni

Tíz körzet, tíz Dobrev-győzelem: MSZP-s, párbeszédes körzetekben is nyert

Bordás Róbert / aHang
Bordás Róbert / aHang

Eddig tíz körzet eredményeit ismertették, és mind a tízben Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció jelötje végzett az első helyen a miniszterelnök-jelöltek versenyében. Ez talán nem is akkora meglepetés, mint az, hogy több vidéki választókerületben még Márki-Zay Péter is megelőzte Karácsony Gergely főpolgármestert. Zalegerszegen és Balassagyarmaton egyaránt előzött Hódmezővásárhely polgármestere, de még Pest megyében, Gödöllőn is csak 2009-1944-re maradt alul a Párbeszéd elnökével szemben.

A Dobrev-fölényhez fontos kiegészítés, hogy a DK-s politikus olyan körzetekben is nyert, amelyekben pártja kikapott: Székesfehérváron és Szekszárdon a szocialista Márton Roland és Harangozó Tamás, Dunakeszin a párbeszédes Dorosz Dávid sikere sem volt elég, hogy a kormányfőjelöltek között Karácsony odaérjen az első helyre. Azaz Dobrev messze pártja jelöltjei fölött teljesített. Ez a valószínű második forduló szempontjából rossz hír ellenfeleinek, mert plafonja láthatóan máshol van, mint a DK-nak, ott és olyanoknál is tud szavazatot tartani-szerezni, ahol és akiknél a pártlogó önmagában nem jelent voksot.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik