Tavaly szeptemberben újabb alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Kúria által 2018 júliusában 11 évi szabadságvesztésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélt Bene Krisztián, írja a Mérce.
A lap emlékeztet, Bene korábbi alkotmányjogi panasza azt kifogásolta, hogy szerinte megfosztották az érdemi felülvizsgálat jogától, mivel a Kúria az ügyben hozott utolsó döntése előtt még a régi büntetőeljárási törvény volt érvényben, de a végső, jogerős ítélet meghozatalakor már az új.
Az új törvény nem adott arra lehetőséget, hogy a másodfokon megállapított tényállást vagy a minősítést módosítsák, de a régi értelmében lett volna ennek helye.
Az Alkotmánybíróság a panaszát tavaly februárban helybenhagyta, de a Kúria júliusban a korábbi jogerős ítélet fenntartása mellett döntött. Bene újabb panasza nem sokkal az ítélet után született, ebben a Kúria döntésének megsemmisítését és alaptörvény-ellenességének megállapítását követeli.
Dr. Gál András, Renner Erika ügyvédje a Mércének elmondta, az Alkotmánybíróságot semmilyen szabály nem kötelezi arra, hogy egy ilyen panasz benyújtásáról tájékoztassa az azzal élő elítélt áldozatát vagy ügyvédjét, így szinte véletlenszerűen derült ki számukra egy blogbejegyzésből, hogy tovább folyik a 2013 óta zajló ügy.
A mostani panaszt vagy befogadja az Alkotmánybíróság, vagy elutasítja. Előbbi forgatókönyv esetében tárgyalnak is majd róla és azon hozott döntés értelmében kerül majd ismét vagy a Kúria elé, vagy pedig el lesz utasítva. Ha a panasz bármely részletének helyt ad az Alkotmánybíróság, a Kúriának kötelessége felülvizsgálni a korábban meghozott ítéletét.
Gál szerint nagyjából 0,1 százalék esély van arra, hogy bármi változás beálljon Bene ítéletével kapcsolatban.