Belföld

25 millió forintos kártérítés megfizetésére kötelezte a bíróság a lúgos orvost

Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A Fővárosi Törvényszék november 25-én első fokon ítéletet hirdetett a lúgos orvos áldozatának kártérítési ügyében. Bene Krisztiánnak 25 millió forint kártérítést kell fizetnie Renner Erikának, amiért megsértette testi épségéhez és egészséghez fűződő jogát – írja a Telex.

Bakos Enikő bíró döntését azzal indokolta, hogy a szakértői vélemény alapján Renner Erika másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, magát nem tudta ellátni, a legalapvetőbb fizikai szükségleteinek biztosítása is nehézséget, fájdalmat okozott számára, sérüléseinek ápolása ráadásul ma is nagy fájdalommal járnak.

A bíróság megalapozottnak értékelte a szakértői véleményt, Bene Krisztián viszont alkalmatlannak tartotta azt, szerinte ugyanis úgy nem lehet szakértői véleményt készíteni, hogy a felperest a szakértők nem vizsgálják meg személyesen – derül ki a Telex cikkéből. Bene azzal is érvelt, hogy a nő sérüléseiről 2013-ban és 2015-ben készült fotók nem alkalmasak az aktuális állapot értékelésére, ezért a szakértői vélemény kiegészítését kérte, de a bíróság szerint elegendő bizonyíték állt rendelkezésre, ezért nem rendelt el további bizonyítást.

A bíróság figyelembe vette döntésénél, hogy Renner Erika ma is minden nap szembesülni kényszerül a támadás következményeivel, és azt is, hogy biztonsági érzete megszűnt, a támadás következtében pedig újabb gyermeket nem szülhetett. Súlyos hátránykánt értékelte azt is, hogy Renner Erika nőiessége és szexuális élete súlyosan sérült.

Az ítélethirdetés után Renner Erika a Telexnek azt mondta, hogy megkönnyebbült, és bár tudja, hogy ennél jóval magasabb összeg is megilletné, de a magyar polgári jogrendszerben erre van lehetőség,

Magyarországon ennyit ér a testem.

Mint ismert, Bene Krisztián elkábította, majd maró lúggal leöntötte Renner Erika nemi szervét, és magára hagyta a nőt. Az orvost 2018 nyarán, öt évvel a bűncselekmény elkövetése után a Kúria – a Fővárosi Ítélőtábla korábbi megismételt másodfokú ítéletét súlyosbítva – 11 évre ítélte.

Renner Erika kártérítési ügye 2017 decemberében indult, de a bíróság a büntetőügy jogerős ítéletéig felfüggesztette a kártérítési pert. Miután a Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatóját jogerősen 11 év fegyházbüntetésre ítélték és örökre eltiltották az orvosi hivatástól, a kártérítési ügy is folytatódhatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik